2018. október 15.

 

örvény

Kavargott már a lelked? Úgy, igazából. A negatív gondolatok, a rossz érzések, a fölkavart múlt. A tengernyi szemét, a régmúlt sérelmei, a félelmek. Megannyi szorongás, melyek fölemésztettek már egyszer. ne hagyd, hogy úrrá legyen rajtad ez a sodrás, mely az örvény szélén kavarog eszeveszett sebességgel. Tarts befelé, ahol csönd van. Nyugalom. Ahol megbékél a lelked, s ahonnan tisztán rálátsz a félelmeidre. Innen nézve már nem is olyan veszedelmesek. Ugye? itt találod meg az igazi éned. Azt, aki valójában vagy. Ne hagyd, hogy beleszédülj a sodrásba. Hagyd magad lerántani a mélybe, ahol elcsöndesedik minden; s ahonnan mikor újra a felszínre bukkansz, megleled a megoldást és az irányt is.

2018. október 12.

Gondoltál már arra, hogy a munka megbetegít?

Észrevetted, hogy a stresszes munkanapok után csak bezuhansz az ágyba, s mikor már egészen kimerülsz, a szervezeted egyszerűen megállásra kényszerít lázzal, köhögéssel vagy hátfájással.
Amikor hébe hóba egy – egy órát túlórázol csak, azzal semmi gond. Amikor azonban az irodád szépen lassan az otthonoddá válik, megjelennek a testi tünetek is. Miért? A válasz egyszerű: a szervezeted nem tud pihenni, regenerálódni.

A szíved legmélyén tudod, hogy nem a megfelelő munkát végzed. Robotolsz nap nap után. Nem tudod felszabadultan tölteni a napokat, mégis ott maradsz és beleragadsz a helyzetbe, mert félsz attól, nem találsz jobbat. Talán attól, hogy a következő hely még rosszabb lesz. Az is előfordul, hogy elhitetik veled, jó helyen vagy, csak épp jobban kell alkalmazkodnod, betartanod általad érthetetlen szabályokat. Az is lehet, hogy valóban elhiszed, máshol sem jobb. A gond az, ha ezt sokáig csinálod, valóban megbetegszel. Az pedig kinek jó?
Megélted már, hogy maratoni hosszúságú értekezleteken ülsz, ahol semmi fontos dologtól nem esik szó, pusztán néhányan csacsognak oda nem való dolgokról, talán húzzák az időt, mert nem akarnak hazamenni. Te csak ülsz ott, az idő telik. Az értékes idő, amit a családoddal, barátaiddal, szeretteiddel tölthetnél – vagy egyszerűen csak pihennél a következő nap előtt picit. Amikor ehhez hasonló idegőrlő helyzetekkel kell megküzdened, a tested és a lelked is jelezni fog, hiszen semmi nem tölti már. Sehonnan sincs, ahonnan táplálkozhatna.

A monotonitás és a motiváció hiány is megöl mindent, ami a munkahelyhez köt. Az ingázást pedig már csak mellékesen említsük. Az unalom halálos lehet. Teljesen kimeríti a szellemet az, amikor egész álló nap csak a munka végét várod. Hosszútávon teljesen beteggé tehet. Ugyanez a helyzet a rengeteg utazással is, hiszen elég fél órát eltölteni utazással, ha magát a munkát sem végzed szívesen. Ekkor kerülsz be a mókuskerékbe, s darálnak be a hétköznapok.

Akár a csapatmunkát nézzük, akár csak a munkahelyi légkört – a kollégák szerepe jelentős. A pletykaáradat, a lelki terror, a viták felemésztenek. Ha nem kapsz támogatást, segítséget, egy idő után kényelmetlenül érzed magad és elszigetelődsz. Ahhoz, hogy a munkakörülmények megfelelőek legyenek, nagyon fontos, hogy a MI érzést erősítsük, így lesz jókedvű az együttműködés.

A legtisztább jele annak, hogy nem szereted a munkád, vagy annak, hogy a munkahelyed nem megfelelő neked – ha gyakran betegeskedsz. A szervezeted a tudtodra akarja hozni, hogy távol kellene magad tartani a helyzettől és megvizsgálni a helyzetet. Kihúzni a drótot, bontani a vonalat – az egyetlen megoldás.

Miért maradnál, ha nem tölt? Miért maradnál, ha bántanak? Miért maradnál, ha elvárnak?

2018. október 9.

kaleidoszkóp

Észrevetted már, hogy az életed egyik pillanatról a másikra változik? Hol fent, hol lent. Hol a nyugalom szigete, hol dühöngő szélvihar. Amikor épp megpihensz, ismét bekövetkezik valami nem várt esemény, amely kimozdít az adott állapotból. Összefutsz valakivel, aki régen sokat jelentett neked. Felbukkan egy régi ismerős, aki felidéz benned egy kellemes, talán kellemetlen emlékképet. Baleset ér vagy épp szerelembe esel. Az érzelmek a magasba röpítenek, más esetben a mélybe húznak. Pontosan, mint a kaleidoszkóp. Elég egy apró mozdulat és máris teljesen más kép tárul eléd.

A sorsod kovácsa Te vagy. Azt az életet éled, melyért megdolgoztál, amiért megdolgozol. Te döntöd el, bedarálnak e a mindennapok vagy valóban megéled azt, amire igazán vágysz. Ami ma veled történik, az mind következménye annak, amit tegnap tettél. Nem tetszik? Változtass rajta. A hozzáállásodon, a gondolataidon; s így fognak változni az érzéseid és a mindennapjaid is holnaptól. Nézd meg jól, kikkel veszed magad körül. Nézd meg és figyeld, mit mondasz, mit teszel, és főleg azt, hogyan. Ha beleragadtál egy helyzetbe, magadnak ártasz. Az idő pereg és nem tér vissza többé. Ha folyton csak halogatsz vagy terveket szövögetsz, de közben semmit nem teszel – csak az idő folyik ki a kezeid közül, a lehetőségek pedig elmennek melletted.

Igen. Fárasztó minden nap belepakolni. Fárasztó egy olyan életet élni, ami nem a tiéd. Fordíts egyet a kaleidoszkópodon és nézd meg, milyen lesz úgy a világod, ha Te magad kezded másként szemlélni és másként megélni.

2018. október 1.

nyolc hónap

“Harcolni kell az elnyomás ellen! Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.” Feldmár

Ez az év úgy kezdődött, hogy azonnal egy hatalmas jelentőséggel bíró és fájdalmas döntést kellett meghoznom. A döntés már tavaly június végén érni kezdett, hiszen érezhető volt az a fajta feszültség, melynek energiái szétszakítják a lelket. Egy olyan világban és közvetlen közelről egy olyan közegben, mely arra kényszerít játssz felnőttet, tartsd a hierarchiát, ne változz, maradj mindig ugyanolyan és térj vissza a kezdőáállapothoz – szétszakítja a lelked. Ha nem figyelsz, meg is betegít. Először a lelked, hiszen érzed, nem a helyeden vagy, majd a tested is sorra kerül.

Tavaly augusztusban úgy vágtam neki a következő időszaknak, hogy mindent, de mindent beleteszek, s közben befelé figyelek. Tudni szerettem volna, s legfőképp érezni, mindent megtettem, mielőtt kilépek. Elmenekülni, hátat fordítani nem az én műfajom; ahogyan hazudni és elferdíteni sem tudom a dolgokat. Minden egyes napnak úgy indultam neki, hogy addig maradok, ameddig jó. Ameddig a megérzéseim azt sugallják, jó az irány. Februárban érkezett el az a pont, ahol a feszültség, mely már mesterségesen ölelt körül, feszültté tette a körülményeket, s annyira ellenkezett minden megérzésemmel, a világnézetemmel, a hitemmel, a tapasztalati úton szerzett tudásommal, hogy meghoztam a döntést. Amellett, hogy tisztán és megdönthetetlenül éreztem, életem ezen korszaka itt lezárul, pontosan tudtam azt is, mit nem akarok. Megbetegedni. S ha maradok, a szervezetem előbb – utóbb lázadni fog. Nehéz volt megélni a döntést és számba venni a következményeit, mert arra is figyelnem kellett, mindenkinek a legkisebb sérülést okozzam. Megtartani azokat a gondolatokat és érzéseket, melyekkel számonkérnék, bírálnék, elítélnék vagy megítélnék. Ott és akkor megtanultam, hogyan álljak fel egy szituációból emelt fővel és tiszta lélekkel.

Az elválás nehéz volt, s rövid időre ágynak is döntött. Milyen érdekes, hogy az utolsó napom estéjén elment a hangom. Hetekre. A ki nem mondott szavak, gondolatok mind bent ragadtak. Azoktól kellett elszakadnom, akiket teljes szívemből szerettem és szeretek ma is. Egy olyan felnôtt barátságot, mely tiszavirágéletûnek bizonyult, mégis megkönnyezem még ma is, ha mesélek róla. Azt a tevékenységet kellett félbehagynom, mely az életem részét képezte és képezi ma is.

Honnan tudom, jól döntöttem? Érzem. Tapasztalom. Látom. A legszorosabb kapcsolataim a mai napig tartanak, nem veszíttettük el egymást, hiszen pontosan tudjuk – semmi olyan nem történt, ami miatt hátat kell fordítanunk egymásnak. Sorra találnak meg azok is, akik nem voltak közvetlen szereplők, mégis megkeresnek, mert fontos számukra az ismeretség megtartása. A legfontosabb, hogy a legkisebb és számomra legfontosabb közösség, melyet hátra kellett hagynom, együtt mozog, együtt üzemel. Tettem valamit. Nyomot hagytam. Érzéseket. Megtanulták azt, ami a legfontosabb az életben:

„Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel. Minden más csak erő- és időpocsékolás.” n

Szeretettel,
J

2018. szeptember 29.

párban

Az elmúlt pár hétben feltűnően sok kis és nagykamasz érkezett hozzám, akik egyszülős családban nevelkednek. Tele vannak tervekkel, álmokkal, tele érzésekkel, melyek valóban mélyről törnek föl. Őszintén beszélnek ezekről az érzésekről, melyek minden irányban szerteágaznak, pontosan ugyanúgy, ahogy az erek hálózzák be a testünket szépen, milliméterről milliméterre. Pontosan meg tudják fogalmazni, mit látnak, mit tapasztalnak és mit éreznek ebben a felgyorsult, majdnem széthullott világban, melyet teljes mértékben átsző ma már az elektronika. Rengeteg alkalommal rácsodálkozom, milyen élesen látnak bennünket, felnőtteket, a kapcsolatainkat. S mi több, a körülöttük forrongó és napról napra változó világot is. Szeretek velük beszélgetni. Hallgatok, figyelek, kérdezek, tapasztalok, átgondolom. Azt érzik, minden kapcsolatba ugyanannyit szükséges tennünk. Ha a másik nem tesz, hát ők sem.

S én mit tudok nekik ilyenkor átadni? Azt, hogy a párkapcsolatok nem fele – fele; fifty – fifty alapon működnek. Mindkét félnek kell bele pakolnia, minden nap. Előfordul, hogy az egyik aznap csak egészen picit, talán tíz százalékot tud nyújtani. Ugyanezen a napon a társának szükséges a hiányzót beletennie, szám szerint kilencvenet. Az eredmény így is kerek száz lesz. A következő napon ez majd fordul. Addig, amíg dinamikusan, vállvetve tudják ezt a harmóniát hozni, nincsen gond. A problémák, feladatok akkor kezdődnek, ha egyoldalúan csak az egyik tesz bele többet, hiszen elfárad. Ahhoz, hogy ez ne következzen be és ne kenyértörésre kerüljön a sor, esetleg elváljanak útjaik, pofon egyszerű a megoldás. Leülni és megbeszélni. Megölelni, megköszönni, bevárni. Ahol helye van a beszélgetésnek, a nyílt kommunikációnak, ott ez nem gond. S akkor nem maradnak sérelmek, ki nem mondott érzések, tüskék a lelkekben. gj

2018. szeptember 28.

Gesztenye

A vadgesztenye végigkíséri az életem. Hosszú éveken át a Kassai utcai fák alatt sétáltam haza, csodáltam, mikor virágoztak és szedtem a termését, mikor őszre fordult.

A gesztenyék minden évben a születésnapomon bontanak virágot. Már hetekkel korábban figyelem, vajon az időjárás hogyan fogja befolyásolni a virágzást. Pont a napján virít majd, picit korábban vagy esetleg pár nappal később.
Az elmúlt hetekben arra lettem figyelmes, hogy hiába volt még indián nyár, forróság, a gesztenye termése már bőven érett. Ma hazafelé tartva pedig már jól észrevehetőek voltak az út mentén a lehullott gesztenyék.

Mennyi minden történt azóta, hogy utoljára virítottak a hatalmas, árnyat adó gesztenyefák?

Felsorolni is nehéz.
Az elmúlt esztendők, számszerint éppen hat, önmaguk is a változásokról szóltak. Nem csak a körülöttem létező világ változott meg, de én magam is sok mindenben lettem más. Nyitottam a világ felé, amiért cserébe új barátokat, ismeretségeket és nem utolsó sorban élményeket kaptam a sorstól. Visszataláltam önmagamhoz, hosszú, fáradtságos munkával. Megérte. Hiszen …

… minden örök – csak a változás állandó …

Megtanultam, hogy az élet örök hullámvasút, hol fent, hol lent – a töltekezés és a tanulás váltakozásáról szól. Hosszú hónapok, évek után az élet az idén gesztenyevirágzáskor is új fejezetet indított el az életemben. Mindazt, amit megtanultam, amit tapasztalok, amit átadok másoknak – egy teljesen új síkon élem meg. Hálás azért, mert olyanok vesznek körül, akik valóban szeretnek. Akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap – vagy épp ellenkező esetben, órákat beszélgetünk számunkra fontos dolgokról, eseményekről akár minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Osztozunk a gondolatainkban. A számonkérést hírből sem ismerjük. Őszinte és építő kritikával segítjük egymás fejlődését, elakadásait – s tartunk tükröt helyzetekben. Őszintén örülünk egymás sikereinek is. Hálás vagyok, amiért tabuk nélkül osztjuk meg gondolatainkat, érzéseinket, terveinket, vágyainkat vagy épp aggodalmainkat. Hálás vagyok, mert kockáztatunk. Hálás vagyok, amiért újra tudunk ölelni, nevetni és sírni. Hálás a türelemért, segítségért és bizalomért, amit ehhez kapok Tőlük.

A közös élmények pedig a beszélgetések mellett még jobban összekovácsolnak bennünket. Mennyi minden történt … számtalan utazás, színház és filmélmény, koncert, közös vacsora vagy főzés, csöndes séta vagy épp vízparton ücsörgés, hosszú éjszakába nyúló beszélgetés, felnőtt barátságok, összefonódott életek, kitalált gondolatok, rengeteg nevetés, pár soros üzenet, egy mosoly vagy összekacsintás, épp jókor érkező spontán ölelés, egy üzenet, szál virág az autóm szélvédôjén, s még sorolhatnám.

Nem is olyan régen arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mire vágyom még. Pici gondolkodás után azt válaszoltam, hogy semmire. Mindenem megvan. Számba vettem ezt az elmúlt pár hónapot, hangosan felsorolva mindazt, amit megéltem, amit kaptam, ahol jártam, amit átéltem, amit megtapasztaltam, amiből tanultam – s hol van még az év vége.

Tudom, ha a változás útjára mersz lépni, ha mered vállalni a gondolataid és érzéseid, akkor megtörténik veled is.

Váratlanul.

Ez az érzés, amiért érdemes élni.

A gesztenyék pedig nemsokára újra virágot bontanak majd….

2018. szeptember 21.

Sok emberrel találkozunk nap nap után. Minden egyes találkozás, még a legapróbb, legrövidebb is nyomot hagy bennünk rövidebb hosszabb időre. Egy kellemes élmény után jó érzésünk támad még évekkel később is, egy kellemetlen, fájó találkozás számtalan dologban megakadályoz bennünket. Megakadályoz a továbbhaladásban, a fejlődésben, s abban, hogy örömmel éljük az életünket még a nehézségek ellenére is.

Amikor egy olyan embert ér csapás, aki számunkra valaha fontos volt, még akkor is, ha már nem vagyunk vele kapcsolatban vagy ő maga fájdalmat okozott nekünk – rossz nézni, látni, vagy épp hallani arról, épp a vesztébe rohan. Már nem teszünk semmit. Megakadályoz ebben mindaz a fájdalom, amit okozott; az a veszteség, amit azóta is érzünk, hogy sebet ütött rajtunk vagy épp annak az hiánynak a felidézése, melyet azóta is érzünk, hiszen lezáratlan fejezként cipeljünk magunkkal a múltunk ezen szegletét.

Legszívesebben utána nyúlnánk, s kiabálnánk: ne tedd! Igyekeznénk azonnal megmenteni, hiszen az érzések feltámadnak, melyeket elnyomtunk, elfelejtettünk, elrejtettünk. Lehet, épp rosszat kívánnál neki, mert ő is bántott téged? Csalóka helyzet. Miért? Mert mi sem tudjuk sokszor, mi okozunk másoknak egy – egy alkalommal, hiszen hányszor rejtjük el valós érzelmeinket.

Őszinteség a kulcs. Kimondani, meghallgatni, bocsánatot kérni, elfogadni, elengedni.

Ügyelj arra, hogy minden egyes találkozás után jobb emberként távozz, s azok is így érezzék, akiket magad mögött hagysz. Öleld meg azokat, akiket megbántottak, fájdalmuk van, veszteség érte őket. Szegődj társául azoknak, akik elveszettek. Szeresd a magányosokat. Sokszor előfordul, meg akarjuk őket érteni. Nem szükséges. Egyszerűen csak fogadd el őket úgy, ahogy vannak.

Én így teszek. Bár sokszor nehéz.

 

2018. augusztus 28.

 siker vagy bukás

 

Hányszor érezted már, hogy elbuktál? S vajon hányszor féltél attól, hogy el fogsz bukni, s ezért nem léptél, nem vágtál bele egy új útba vagy egyszerűen mondtál nemet. Amikor félsz a változástól, magától a jövőtől félsz. Amikor a sikertelenségtől félsz, egy falat vonsz magad köré, mely mindkét oldalról blokkolja az utad. Se ki, se be. Se előre, se hátra. Ez pedig fölemészt.

Hosszú évekig én magam is tartottam a változástól, s bár egyre jobban feszített a bezártság, szépen lassan a magam kudarcai alapján döbbentem rá, merre menjek, mit tegyek, s hogyan éljem meg a változásokat. A becsületes bukás sohasem szégyen. A félelem annál inkább. Ha ismered önmagad, a képességeid, azt, hogy miben vagy jó és hol van még mit fejlődnöd, akkor nagy csapások nem érhetnek. Fejlődni, továbblépni, s kiegyensúlyozottan élni akkor tudsz, ha megéled a változásokat. Ha mersz önmagad lenni. Ha kiállsz magadért, az érzéseidért, a tapasztalatodért, a gondolataidért. Értékeld a sikereid, hiszen a teljesítményed többet ér bármilyen nyereségnél. A sikert nem pénzben mérik. Ahol mégis, ott eleve elrendelt a kudarc – rövidebb – hosszabb távon, s egyenes út vezet a bukáshoz is, mely lehet anyagi vagy egészségügyi természetű is.

 

„Ha nem vagyok sebezhető, azaz senki nem bánthat, akkor nem is szerethet senki. Ha egyszer felveszem a páncélt, nem tudnak megérinteni. A védekezés az, ami megöl bennünket! Nem a támadás, hanem a védekezés a halálos. Szinte belepusztulunk a védelmező páncél viselésébe. A merészség, a vakmerőség, a bátorság gyakorlása az orvosság.” Feldmár

2018. augusztus 8.

örök

Örök a város. Minden út oda vezet. Megnyugvás kávé és fagylalt társaságában. A csöndes hét után a nyüzsgő metropolisz. Ismét távol, picit másként.

megnyugodni – élményeket gyűjteni

tó – tenger

tejes kávé – valódi latte

csönd – nyüzsgés

olvasás – gyaloglás

egyedül – együtt

barátokkal – kettesben

Éppen ez a szép mindenben – az örök változás, az állandó ellentét.

kérdések – válaszok

Kérdések. Életünk tele van kérdésekkel, melyekre választ várunk vagy épp keressük azokat. Számtalan alkalommal veszítünk ezzel értékes időt, hiszen minden választ meglelhetünk idebent, a lelkünkben. Az élet fontos kérdéseire a felelet mindig, minden körülmények között a kezünkben van. Épp elég csak megállni egy – egy pillanatra, elcsöndesedni, magunkba tekinteni, s valóban mindent megtalálunk, amire csak szükségünk lehet.

Azáltal, hogy elengedünk, szabaddá válunk. Nem csak a világot, de önmagunkat is felfedezzük, amikor csupán megéljük az életünk és nem harcolunk a létük ellen. Sem a címkék, sem az önző vágyak nem adják meg nekünk az örömet, hogy valóban megismerjük önmagunkat. A gonosz is kámforrá válik, ha nem figyelünk rá. A kedvesség és az együttérzés végül mindig győzedelmeskedik. Ezért nem számít, meddig uralkodik a gonoszság. Sokszor, sokféle módon érhet bennünket támadás, akármilyen irányból. Mit érdemes tenni ilyenkor? Támaszkodj az önbizalmadra és ne törődj azzal, mások mit mondanak, vagy épp gondolnak rólad.

A bölcsesség és az erő az alázatból és szeretetből táplálkoznak. Ők még csak hírből sem ismerik a manipulációt, rosszindulatot, gátlástalanságot, hazugságot és a titkokat sem. A titok mérgez. Szépen lassan csordogálva emészti fel tulajdonosát. Aki manipulál, a bizalmatlan. Aki rosszindulatú, az magányossá válik. A gátlástalanul vezet meg másokat, nem szeret senkit, még önmagát sem. Egész egyszerűen ezért csak szeress. Először önmagad, s akkor a világ is kinyílik, s szépen lassan eltűnnek mellőled azok, akiknek nincs helye már az életedben.

A változás nemcsak a javadra válik, de elkerülhetetlen is – még ha kényelmetlennek tűnik is. Így találod meg majd az egyensúlyod.

Mindig törekedj arra, hogy ne VALAMIT tégy és ne VALAKI légy. Mire lelsz ekkor? Azt a boldogságot, amire most még csak vágyakozol; talán erővel.

 

2018. augusztus 7.

 

Régóta vágytam arra, hogy a szabadságom egy részét egyedül töltsem valahol. Vágytam arra, hogy magam legyek – természetesen a könyvek és az írásaim társaságában. Évek óta ért bennem a gondolat, tettem is lépéseket, az élet azonban úgy hozta, erre nem került sor. Egészen mostanáig. Ahelyett, hogy messzire utaztam volna, a közelben maradtam – ahol minden adott volt arra, amire szükségem volt. Erdő, tó, aprócska kávézó, csönd napközben – ha arra vágytam, és esti beszélgetések társaságban.

Alapvetően városi ember vagyok. Fontos számomra mindaz, amit ad, amit adhat. Mégis, a város szépsége és kényelme ellenére gyorsan öregszik. Egyre inkább zavar a város zaja, a szennyezés és a mérhetetlen pusztítás és fölöslegtermelés, ami a mindennapjainkat határozza meg. A természet ezzel szemben nem csak gyönyörű, de a lelkünkhöz is szól.  Azt éreztem, itt az ideje elcsöndesednem. Átgondolnom az elmúlt hónapok történéseit, lezárni, elengedni eseményeket és embereket.

Minden nap korán indult, alkalmazkodva egymás ritmusához; mégis pont annyi alvást biztosítva, melyre szükségem volt. A mókus, mely csatlakozott a reggeli rutinhoz, s érkezett futva az udvarra – felüdülés. Figyelni, mennyire óvatosan és megfontoltan mozog. Figyel minden rezdülésre, mégsem vesz észre, hiszen mozdulatlan figyelem. A madarak, melyek reggel szokatlanul éberek. Az udvart szinte belakják a tűzrakótól a szalonnasütőig, hallani apró ugrásaikat az előtetőn, s látni, ahogy lécről lécre röppennek át a még hűvös reggelen. Olvasás. Minden mennyiségben. A regényektől a szakirodalmon át a Mama által nekem írt feljegyzésekig. Közben hatalmas séták a tó körül. Megható volt látni, ahogy a kacsamama a parthoz közel úszott. Kisétált, alaposan szemügyre véve a környéket. Apró, alig hallható hangokkal csalogatta fiókáit, akik meg is jelentek pár perc múlva, s immár hárman keresgéltek élelmet a víz közelében. A tó tökéletesen sima felszíne visszatükrözte az érzelmeimet, ahogy szépen lassan haladt előre az idő. Amikor megzavarta ezt a nyugalmat egy – egy csobbanó hal, az fogalmazódott meg bennem, hogy az életünkbe is így lépnek be a feladatok. Sokszor váratlanul, mindig más erővel, más irányból – rövid idő elteltével azonban ismét kisimul a felszín. Akár azért, mert megoldottuk a feladatot, akár azért, mert lényegtelen volt számunkra, hogy mélyebbre ássunk a helyzetben. S pont azt kellett megtanulnunk, hogy lényegtelen dolgokba ne keveredjünk bele. Az estéket a tücskök ciripelése töltötte meg és a kutya, amelyik mindig ugyanakkor jelent meg, kérte a jól megérdemelt simogatást, majd egy kicsit – egészen kicsit leheveredett közénk. Igazi feltöltődés minden egyes nap. Megállni picit a mindennapokban és helyre tenni a dolgokat.

Amikor azt érzed, szükséges elcsöndesedned, s szeretnéd nem csak önmagad, de a körülötted élőket is jobban megismerni, távolodj el a mindennapi élet zajától – telefon, internet, televízió. A természet ott van körülötted. Sétálj egyet, érintsd meg a fákat, tapintsd meg a leveleket, ülj le egy tóparton, bámuld a csillagokat, hallgasd a természet zaját. Segít megérteni mélységeket, és megmutatja, mit kell meglátnod. Különös érzés. Szinte megforgatja a körülötted lévő világot, rámutat összefüggésekre, megvilágít addig még homályos részleteket, egész egyszerűen helyére teszi a dolgokat. Az az idő, ami a természettel együtt töltesz a kezdetétől a végéig különös, mégis ismerős. Használd fel ezt a két elemet arra, hogy egészen a mélybe láss addig, amíg megkérdőjelezhetetlenül meg nem találod a válaszokat és összefüggéseket. Itt már nem lesz kétkedés benned, hogy ki vagy és merre tartasz.