Gallai Judit bejegyzései

2019. október 21.

… emlékszel? …

Emlékszel arra, milyen volt kisgyermeknek lenni? Mit szerettél csinálni? Mi az, ami megragadt az emlékezetedben. Én magam, sosem fogom elfelejteni a Nagyi rántott húsának az ízét. Ma is tisztán emlékszem, milyen volt belépni a lakásba, hol állt, mit csinált éppen – és csak úgy beleharapni a frissen sültbe. Az is élénken él az emlékeimben, ahogy elalvás előtt mesélt, amit közben eljátszott a hátamon az ujjaival. Mennyit nevettünk. Emlékszem, mikor Apával vittük haza a hatalmas kardvirágokat Anya születésnapjára és arra is, mikor a bakelitek szóltak hétvégén. Amikor Anya állt a tükör előtt indulás előtt az előszobában, ahova pont nyílt a szobaajtóm. Mennyire büszke voltam rá, hogy csinos – és mennyire irigyeltem, milyen jól áll neki a magassarkú. A vasárnapi leves illata Hámorban Dédinél is megmaradt az orromban.
A nyugalom. Az maradt meg abból az időből legfőként. Ezt teremt meg és keresem ma is.

Te mire emlékszel?

Pedagógusként sokszor ért már kritika: túl engedékeny vagyok, aztán az, hogy túl szigorú. Mindig elgondolkoztam rajta, vajon miért is mondják vagy egyiket vagy másikat. Amin soha, az az: nem kivételeztem. Illetve úgy igaz: mindenkivel. Hiszem, hogy minden gyermek egyedi és megismételhetetlen. Fontos, hogy ne csak töltsük a fejébe a tudást, hanem az életre neveljük. Ehhez elengedhetetlen, hogy beszélgessünk vele, többet tudjunk arról, mi történik vele az iskolán kívül is. Mikor már reggel fáradtan lépnek be a kapun, döntik magukba az energiaitalt, tele a táska rágcsával, cukros üdítőkkel; mikor félvállról válaszolnak, dühösen néznek, vagy csak nem szólnak egész nap egy szót sem. Hosszan sorolhatnánk még, hiszen akár otthon, akár az iskolában, de ugyanez a helyzet. Teljesen természetes folyamat egészen addig a szúrós kamasz, ameddig el nem kezd kirívó dolgokat tenni.
kisgyermekből kamasz

A kisgyermek figyel. Szívja magába a mintát, amit lát. Tinédzserkorban pedig meglátják a valóságot. Nem azt az igazat, igaznak vélt világot, melyet addig tártak a felnőttek elé, hanem az igazságot. Azt, hogy a felnőtt sem tud mindent és nem is mindenható. Rádöbbennek, hogy kik a szüleik, hogyan néznek ki, azt is, hogy nem is olyan tökéletesek, ahogyan azt addig gyermekként hitték. Ráébrednek arra, hogy a felnőttek füllentenek, netán hazudnak, csalnak és sokszor blöffölnek. Fölmerül bennük ilyenkor a kérdés, hogy akkor mit várnak el tőlük? Hogyan várhatják el az őszinteséget, a beszélgetést, ha a nagy és hatalmas felnőtt sem cselekszik másként. Hitelét veszti sok szülő abban a pillanatban, amikor nem önmagát adja. Amikor el akarja hitetni a gyerekkel, hogy bezzeg az ő korában másként volt. S hogyan várhatja el a felnőtt, hogy a gyerek őszintén közelítsen felé, ha nem építette ki a bizalmat. S hogyan tanítja felelősségre, tisztességre, ha ő maga sem alszik nyugodtan, s nem tud tükörbe nézni. Esetleg nem teszik neki az, amit ott lát.
Kemény kérdések ezek. Ahhoz, hogy elkerüljük ezt, s a mai világban egészséges lelkű fiatalokat engedjünk útjukra, a legfontosabb, hogy vállaljuk azt, ami vagyunk. Maradjunk hitelesek elsősorban a saját szemünkben. Merjünk hibát véteni, merjük azt bevallani. Merjük felvállalni előttük önmagunkat, az esendőségünket. Merjünk őrültek lenni, sírni, nevetni, mulatni, kérdezni. Emlékezzünk arra, milyen volt kamasznak lenni. Mi okozott nehézséget, örömet, mitől tartottunk és mi az, amit hiányként éltünk meg. Ezeket felismerve, felvállalva és ezen változtatva tudjuk megadni a gyerekeknek azt, amire valóban szükségük van. Beszélni arról, hogy élheti meg a lakli kamasz a felnőtté válás folyamatát. Hogyan kell elegáns ruhát viselni, magassarkúban lépkedni, hogyan illik nemet mondani, mennyire fontos az első szerelem és mit jelent a barátság. Hogyan illik a kabátot fölsegíteni, meghívni a másikat akár moziba, mert ez igazi érték még ma is. A tisztelet és az odafigyelés.

Nekem könnyű e a kamaszokkal? Dehogy. amit biztosan tudok, az az, hogy amit mondok, amit teszek az összhangban van. Amit érzek, arról beszélek. Amikor kérdeznek, arról őszintén válaszolok. Ettől érzik magukat biztonságban. A harc, önmaga keresése, megismerése a tinédzser feladata. Úgy teszi ezt, hogy a saját határait feszegeti. Mégis egyetlen fontos dolog van a számára, hogy biztonságban érezze magát és ezt a keretek adják meg neki, amit nekünk kell biztosítanunk.

Nem felejtettem el, hogy voltam kisgyermek és voltam utamat kereső kamasz. Saját élményeim, tapasztalataim, bukásaim tettek azzá, aki vagyok. Így teszem a dolgom minden nap akár az iskolában, akár otthon. Kemény, fáradtságos mégis gyönyörű élmény ez minden nehézségével együtt. gj
#GallaiJudit

2019. október 2.

Ma megjelent cikkem ajanlom szeretettel Nektek. Miért épp most érkezett a felkérés s miért pont az Apa születésnapján jelenik meg – a véletlennek köszönhetô. Ha van véletlen.

Apa bárki lehet, de Édesapává válni egész életet felölelő feladat.

Az édesapa bevonása, bevonódása gyermeke életébe rengeteg előnnyel jár az intellektuális, érzelmi és a nemi szerepek fejlődése terén is. Azok a gyerekek, akik szoros bizalmi – érzelmi kapcsolatban élnek édesapjukkal, magabiztosabban élnek, különösen, ha megadatik, hogy együtt is laknak. Ha nem így hozza a sors, akkor sokkal több energiát kell belefektetni, hogy kamatozni tudjon a minta. De kezdjük az elején.

Nincsenek véletlenek. A nyár derekán szegeztem a kérdést édesanyámnak, kitől örökölhettem néhány tulajdonságomat, hiszen sokszor lógok ki a sorból. Volt idő, amikor bármi áron kiálltam az igazamért, ma már bölcsebben viszonyulok bizonyos kérdésekhez. Nehezen visel(t)em a pontatlanságot, a tiszteletlenséget, az őszintétlenséget és az alázat hiányát is, melyben értékrendem nem változott, mégis elfogadóbb lettem az évek előrehaladtával. Érdekes volt hallgatni, ahogy Anya az édesapjáról beszélt, aki életem első éveiben meghatározó szerepet töltött be nevelésemben és valóban elegáns, pedáns, precíz ember volt fanyar humorral megáldva. Bár nem emlékszem rá, hiszen egészen kicsi voltam, mikor elment, mégis milyen érdekes megélni azt, és ráébredni, hogy az alapvető értékeket ő közvetítette nekem még egészen az elején. Természetesen Nagyival együtt. Az Édesapám által képviselt értékek sem nyomnak kevesebbet a latba. Sőt. Ezen tulajdonságok legfőképp a munkámban érzékelhetőek s bár már ő sincs közöttünk, pontosan tudom, hogyan és mennyire határozta meg az életem az, ahogyan Édesanyával karöltve neveltek. És ezen van itt a hangsúly. Együtt. Kiegészítve egymást, miközben ugyanazon értékrend kapott hangsúlyt azonos célokkal.

Mégis mi az apa szerepe ma az életünkben? – érkezett hozzám a felkérés a minap. A fentiek tudatában nem is olyan nehéz összefoglalni.
Védelmező, támogató, tanító.
Az apa pont annyira fontosak a gyermek életében, mint az anya a gyermekek érzelmi jólétének biztosításában. A kisgyermek is szereti, ha élete meghatározott rend szerint zajlik, hiszen ez adja meg biztonságérzetét. Amikor az apa is rögzít bizonyos szabályokat, melyeket magára vonatkozólag is érvényesnek tart, akkor ezzel teszi a legtöbbet a következő generációnak arra, hogy elősegítse a belső fejlődésüket és erejüket. Ezzel járul hozzá nem csak a jó közérzetükhöz, de az önbizalmuk stabilitásához is.

Az apáé a védelmező szerepe. Ő az, aki a legegyszerűbb helyzetekre is kifinomult érzékkel reagál, legyen szó nem csak fizikai, de épp annyira érzelmi biztonságról is. Rengeteg pusztító erő van ma a világban, melyek épp a családok egységét rombolják. Pusztítják a családi életet és értékeket – melyben az apa jelenti a stabilitást és megbízhatóságot. Övé a támogató szerepe is. Hogyan értem ezt? Az apa amellett, hogy a család szellemi értékeit táplálja, fontos szerepet tölt be az anyagi és érzelmi szükségletek kielégítése terén. Természetesen ezalatt nem azt értem, hogy ő a bank, aki mindenki kérését erőn felül is teljesíti, hanem azt, hogy társával karöltve mutatja és tanítja meg a gyermekeknek, hogyan lehet lehetőségeiken belül pénzügyileg is felelősen élni. Az apa tanár is egyben, aki átadja tudását utódainak. Lehet ez bármi, a tudományos tételektől a gyakorlati tanácsokon át a mindennapi tapasztalatokig. Kitárja a gyermeke számára a világot, az ő szűrőjén át és így rajta keresztül tapasztalja meg a gyermek, miről szól az élet és hogyan érdemes élni. Az apák szerepe társas kapcsolataink alakulásában is fontos szerepet játszik. Ahogyan foglalkozik a gyermekével, azzal alapvetően meghatározza majd másokhoz való viszonyulását is, legyen ők majd barátok, szerelmek, későbbi házastárs. Az a minta, ami kettejük viszonyát határozza meg lesz meghatározója a későbbi kapcsolatoknak.

Játékmester, partner, edző.
Legyen szó papírrepülő hajtogatásáról, egy hatalmas kártyacsatáról, kerékpározásról vagy egy társasjáték körüli mizériáról – semmi kétség, az édesapák tudják, hogyan vessék bele magukat a játékba. Igazi játszótársak is ők, isten adta humorérzékkel megfűszerezve, és akkor a fociról nem is tettünk említést. Nem csak a játékban, de a mindennapokban is társként fontos, hogy üzemeljenek. Rohanó világunkban az egyik legnehezebb dolog megtartani az egyensúlyt a munka és magánélet között, mégis azt érzem, bármennyi energiát megér belefektetni, hogy a gyermek életében ott legyenek ők is. Születésnapon, iskolai ünnepségen, bemutatón, különféle előadásokon és gálákon, sportversenyeken vagy akár a félévi hangversenyen. Az apa a család feje és egyben vezetője is. Terelgeti családját, biztosítva nyugalmukat, miközben példát mutat felelősségvállalásból. Mielőtt sokan felszisszennek, elmondom, hogyan értem ezt: minden nehéz és zajos nap után is partner marad. Hiába a vihar, az egész napos tanítás, iránymutatás és helyesbítés és a nap végén egész egyszerűen csak szereti a gyermekeit.

Apa – Fia; Apa – Lánya.
Bármilyen nemű is a gyermek, az apa jelentősége mit sem változik. A lányoknak az apa jelenti a biztonságot és az érzelmi támaszt. Ő mutatja meg, milyen is egy egészséges kapcsolat férfival. Ha tehát az apa kedves, figyelmes, őszinte és megbízható, akkor a lánya is ezeket a tulajdonságokat részesíti majd előnyben, mikor elég idős ahhoz, hogy párt válasszon. Ha erős és bátor, akkor pedig ehhez hasonlót.
A fiúk pedig magát az apa karakterét modellezik maguknak. Egészen kicsi korban már édesapjuk nyomdokaiba lépnek. Úgy viselkednek, ahogyan ők: gálánsak az anyával, hiszen egy férfi is így tesz. Ha apjuk tisztelettel bánik az emberekkel, akkor a fiúk is ezt a mintát követik. Hasonlóvá válnak, mint a példakép.

Mennyire nehéz mindezt felismerni és teljesíteni nap mint nap? Igen, valóban igazi kihívás, de éppen ebben rejlik a szépsége is. Ezért érdemelnek meg minden támogatást és bátorítást. Tőlünk.gj
#GallaiJudit

2019. szeptember 9.

kaleidoszkóp

Észrevetted már, hogy a körülötted lévő világ pillanatról pillanatra változik? Mint megannyi színes, apró, csillogó tárgy, melyeket gyönyörűen visszatükröznek az üveglapok, melyek körülveszik őket. Ezt a kavargó sokszínű világot azonban te magad irányítod, hiszen te forgatod a kaleidoszkópod. Az események, az érzések, a benyomások mint megannyi gyöngyszem fűződnek fel egymás után életed pillanataiban s hozzák létre azt a látványt, melyet magaddal viszel a lelkedben, ahogy járod az utad. Tőled, tőlem függ, mikor fordítunk egyet ezen a varázslatos távcsövön s helyezzük a fókuszt mindig másik irányba. Vagy egyszerűen tegyük le és hagyjuk, hogy mások vegyék át az irányítást életünk felett. Könnyű e befogadni azt a színesen kavargó világot? Dehogy. Ezért szükséges, hogy épp arra fordíts a kaleidoszkópod, amerre menni szeretnél. Nézegesd. Tűnődj el. Töltsd magad a színeivel, formáival, szépségével. S szemléld a világot is így, miközben élsz, létezel, utazol vagy épp vársz. gj

#GallaiJudit

2019. szeptember 4.

Amennyire felgyorsult a világunk, pontosan olyan tempóban zuhannak a mélybe az értékek. Az igények elvi síkon az egekben vannak, jobb autó, nagyobb ház, márkajelzések, azonnali kiszolgálás, miközben a másik oldalon tömegfogyasztás történik. Minden eladó és megvásárolható, előrendelhető, ha pedig akciós, akkor azonnal és sokat akar(nak), mert “őrületes áron hozzá lehetett jutni”. Az ellentmondás, a cifra nyomorúság úton útfélen a szemünk elé tárul. Hova tűnt az igény? Hova az értékrend? Kell e meggyőznünk másokat arról, hogy kellene gondolkodniuk, élniük, akár csarnokokat megtöltő tucatrendezvényeken?

Semmiképpen.

Az elmúlt nyár életem egyik legnyugalmasabb és legtartalmasabb nyara volt. Talán azért, mert a rengeteg élmény mellett megszámlálhatatlan tartalmas beszélgetés részese lettem. Rég nem látott ismerősök, régi és új barátok fűztük gondolatainkat egy láthatatlan füzérre, melyek lámpások ebben a rohanó világban. Jólesett úgy megosztani a gondolatainkat és érzéseinket egymással, hogy az ellentétek ellenére sem volt bennünk olyan érzés, melyek a kapcsolataink sérülését hordozták volna magukban. Hogyan lehetséges ez?

Egyszerűen. Amikor tudod, hogy ki vagy, nem felejtetted el azt, honnan jöttél, amikor kialakult értékrended van és pontosan úgy teszel, ahogy mondod – akkor saját magadra és a saját utadra koncentrálsz. Akkor nem kell meggyőznöd senkit arról, hogy merre menjen s arról sem, te mit és miért teszel. Elfogadod a melletted haladókat úgy, ahogy vannak. Akkor bírálat és ítélkezés nélkül fogalmazzátok meg egymásnak azt, ami bennetek zajlik, tesztek fel kérdéseket és hallgatjátok nyitott szívvel a másik érzéseit, meglátásait. És itt lassul szépen vissza a saját világunk. Amelyben mi élünk.

2019. augusztus 8.

egyensúly
 
Sokszor, sok helyen halljuk – mondom: az egyensúly keresése, megtartása a kulcs. Kulcs a mindennapokhoz, kulcs a fejlődéshez, kulcs az élethez. Életünk minden területén. Nyilván nem könnyű ezt megtalálni s számtalanszor ki is billenünk. Baj e? Dehogy! Ott kezdődik a tapasztalás, a fájdalom, az öröm. amit viszont fontos észben tartanunk, hogy ezek a kisebb – nagyobb billenések adják majd meg a lehetőségét annak, hogy megtaláljuk a saját egyensúlyunkat.
 
Hogyan is értem ezt? Vedd le a maszkot és tedd félre a szerepet, amit játszol. Tedd, amire vágysz. Ha este egy pohár borra vágsz társaságban, semmi gond; de legyen helye az életedben a teának is, akár egyedül elfogyasztva. Egyél meg egy kocka csokit, vagy kettőt, rendelj pizzát s kerüljön be az étrendedbe a sok zöldség, gyümölcs és saláta is. Menj futni, jógázni, úszni, de semmi sem történik, ha néha napján otthon maradsz és megnézel egy filmet. Öltözz csinosan, elegánsan, más napokon, ha úgy érzed, elég a farmer is.
 
Nem kötelező semmi, görcsösen pedig különösen nem szükséges külső elvárásoknak megfelelned. Nem írtad alá! Nevess hangosan, sírj, ha úgy érzed, utazz messzire, nézz be a plázába, majd gubózz be otthon a csöndben és olvass. A saját érzéseid szerint.
 
“Az egyensúly drágám az, ha nem engeded, hogy mások kevésbé szeressenek, mint te önmagadat.” eg

2019. augusztus 4.

Erős, hideg, távolságtartó, tökéletes?

Dehogy!

Csak helyén van az önbecsülése és tudja mit akar…
… hiszen igaz az a mondás, hogy ha alacsony az önbecsülésed, az olyan, mintha behúzott kézifékkel akarnál átszáguldani az életen. Hogyan lehet ezen változtatni?

Egyikünk sem születik fantasztikus önbecsüléssel, végeláthatatlan önbizalommal. Ha mégis úgy látjuk, valaki stabil, egyenes, őszinte és hiteles, hiszen kellő önbizalommal rendelkezik, az azért van, mert rengeteg munkát fektetett önmagába. Ő az, aki a kívülálló szemében erős egyéniség, talán hidegnek is tűnhet. Mégsem az. Egyszerűen csak tudja, mit szeretne, azt is, mit nem, még azzal is tisztában van, merre tart. Sőt azt is, mely értékrend szerint. Hosszú időt áldozott azért, hogy megismerje önmagát, a korlátait, képességeit, kiaknázza az erősségeit és felismerve félelmeit dolgozott – illetve dolgozik azon, hogy önbizalmát ezek építésével fejlessze.

Napjainkban igen erős az online világ által sugallt „tökéletes” élet elérése, az arra való törekvés. Szinte mindenhonnan az ömlik ránk, ki hol nyaral, mennyit edzett, milyen fantasztikus ételeke evett, esetleg készített. Sajnos ezek sem az önbizalmat építik, szimplán csak arra sarkallnak egyre többeket, hogy versenybe szálljanak irigykedve és megpróbálják túlszárnyalni a többieket. A felelősség csak a miénk. Abban, hallgatunk e belső kritikusunkra, amely megállás nélkül azt súgja a fülünkbe, nem vagyunk elég jók, hiszen úton útfélen mást látunk. Esetleg elhatározásra jutunk, időt és energiát nem spórolva fejlesztjük magunkat; nem másért, azért, hogy megismerve önmagunkat építsük önbizalmunkat.

Önmagunk megerősítése az egyik legalapvetőbb módszer. Ugye, te is mondtad már, ha valami nem sikerült: „hülye vagyok”. Esetleg azt: „ez nekem úgysem megy”. Talán azt: „jaj, de buta vagyok”. Pedig milyen egyszerű pozitív töltetű mondatokat mondani, melyek megerősítenek bennünket abban, hogy igenis, képesek vagyunk bizonyos tettek véghezvitelére. A trükk rendkívül egyszerű. Arra van szükség csak, hogy mi magunk kezdjük el másként nézni, észrevenni a körülöttünk lévő világot és benne önmagunkat is. Ha hatékonyabbnak érezzük, kimondhatjuk hangosan is, mit szeretünk önmagunkban; legyen az akár külsőnkkel kapcsolatos – akár már elért eredményekhez köthető pozitív visszacsatolás.

Gondoltál már arra, hogy nem csak te, de a világ nagy része is retteg valamitől? Talán éppen ezért használják a különféle közösségi hálókat s kürtölik világgá életük minden percét. Mert bizonytalanok, s így szeretnétek megerősítés kapni. Azt viszont nem a lájkok száma fogja meghatározni, hanem te magad. A tetteiddel. A tettek pedig tapasztalatot adnak. A siker pozitív töltetet, az esetleges bukás pedig energiát- hogy újra megpróbáld már másféle módon. Hiszen közben átlépte a korlátaid, megismerted személyiséged rejtett oldalát. Ez építi közben az önbizalmad. Amikor elhagyod a komfortzónád, legyőzöd a félelmed és lépsz, iszonyú mennyiségű energia szabadul fel, melyet előnyödre fordíthatsz.

Ahhoz, hogy elhidd, képes vagy szinte bármire, elég, ha elkezdesz segíteni a körülötted élőknek. Ezek a pillanatok, amikor elfeledkezel önmagadról, a problémáidról, és arról is, hogy „ezt nem vagyok képes megcsinálni”. Csodálatosan működik az elménk. Abban a pillanatban, hogy a feladatra, a támogatásra koncentrálsz, az önbizalmad építése automatikusan beindul. Segíts, taníts, magyarázd el, fókuszálj a feladatra, hiszen ott nem a gyengeségeid kerülnek előtérbe. Te magad leszel a minta, ez pedig tartást és erőt ad. Amikor büszkén tekintesz önmagadra, hiszen a másik a bizalmát helyezi a tenyeredbe, te magad is többé válsz.

Figyelj oda magadra. Az önmagunkról való gondoskodás egyáltalán nem ördögtől való önző cselekedet. Ebbe beletartozik a fizikai, a mentális egészség, és a szociális érzékenység is. Az önbizalom jelentős mértékben függ attól, hogyan érzed magad a bőrödben. Ehhez pedig szükséges, hogy az előbb említett három tényező ápolását észben tartsd, tegyél értük. Fokozottan figyelj a rendszerességre, hiszen ez az alapja mindennek.

Tudsz nemet mondani vagy minden kérést igyekszel teljesíteni s egyszer csak azon kapod magad, hogy lemerültek a telepid és te magad is kimerültél? Húzd meg a határaidat és ne légy a saját életed áldozata. amikor látják rajtad azt, hogy határozott vagy – no, nem hangos – akkor megtanulják tiszteletben tartani a személyes határaid is. Az sem mellékes, hogy te magad is jobban érzed majd ettől magad, hiszen így jut időd mindenre, amire szeretnéd.

Számomra pedig talán a legfontosabb az, hogy ne akarjunk mások lenni, mint amik valójában vagyunk. Egyedi, egyszeri, megismételhetetlen. Mindannyian mások s pont ez a csodálatos. Ha megosztjuk egymással tudásunkat, segítünk, miközben fejlődünk, hihetetlen dolgokra vagyunk képesek. Az alacsony önbecsüléssel rendelkező ember sokszor fölértékeli a másikat és felruházza olyan tulajdonságokkal, amelyekkel nem is rendelkezik. Mi ennek a vége? Csalódás. Senki sem jobb vagy rosszabb. Egész egyszerűen más. Ahelyett, hogy hasonlítgatunk, a közösségi hálón „kukkolunk”, figyeljük önmagunkat, az érzéseinket. Fektessünk energiát abba, ami minket érdekel, s keressünk olyan elfoglaltságokat, melyek töltenek s ezáltal növelik önbecsülésünket. gj
#GallaiJudit

Búcsúlevél

 

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, “szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy “hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, “sajnálom”, “bocsáss meg”, “kérlek”, “köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg, az sem érdekes.
Ez az a pillanat.

Gabriel García Márquez

2019. július 27.

Mi történt?

Elbizonytalanodtál, vajon jó döntést hoztál e?

 

Sokan, sokféleképpen aggódnak, mert azt érzik, senki nem érti meg őket, nem értik, amit mondanak, miközben folyamatosan hezitálnak döntéseik esetleges következményei miatt. Amikor egy számunkra fontos döntés meghozatala előtt állunk, semmi kétség afelől – az elmozdulás szükséges. Miért? Semmi másért csak azért, mert utat mindig választanunk kell. Ha egy helyzet megoldásakor sokáig tanakodsz, egyre mélyebbre süllyedsz és szinte beleragadsz a kialakult helyzetbe. Jártam e arra? Természetesen. Arra is emlékszem, amikor a barátaim aggódva kérdezték – mondd, kell ez neked? Akkor és ott csak azt tudtam és éreztem, hogy én magam leszek több, ha időt hagyok a döntésre, a tapasztalásra és a gyógyulásra.

 

Amikor egy bizonyos szituációban mérlegelni kezdünk – figyeld majd meg – hogyan suhannak át a gondolatok a fejedben.  Azok a gondolatok mi köré csoportosulnak. Magadat kérdőjelez meg vagy épp az összes többi szereplőt.  S hova tűntek az érzéseid? Nos, őket elnyomta a félelem. Ahogy szépen lassan tisztul a köd és egyre többet látsz meg nem a valódiból, hanem az igaziból. Rengeteg kérdéssel bombázod magad, mi a helyes, mi a helytelen – pedig ilyen nem létezik. Ez a te fejedben létezik csak. Azt, hogy valójában mit szeretnél, te magad is tudod – a következményektől tartasz, nem magától az elhatározástól. Amikor válaszút előtt állsz, dobj fel egy érmét vagy írd le egy – egy darab papírra a lehetőségeket. Amikor feldobod az érmét vagy a húzásra kerül a sor, abban a pillanatban világossá válik számodra, mire is vágysz igazából. Tudod, máris szurkolsz, azt húzd – az a fele essen le, amelyikre titokban vágysz.

 

Legyen az akár fej, akár írás. Nem is az a lényeg. Látod, milyen egyszerű? Mi magunk bonyolítjuk túl.

 

gj

2019. június 7.

ajándék

Sokszor, sokféleképpen várjuk. Legyen ez Karácsony, születésnap, évforduló – vagy egy egyszerű meglepetés. Hányan vajon hányféleképpen fogalmazzuk meg, mi is számunkra az ajándék.

Nekem mindig fontos volt, nem fogok kertelni. Akkor mégis, hol van az az aprócska: „de”? Máris elmesélem. Nekem mindig is fontos volt AZ ajándék; ami nem más, mint az idő. Emlékszem a születésnapokra, amikor kislányként körülvett a család, s pontosan annyi szál tulipán várt a csokorban, ahány éves voltam. Fontosak voltak az utazások, a koncert és színházélmények, melyek az ajándék részét képezték. Sosem vágytam nagy dolgokra, különösen nem pénzben mérhető drága dolgokra. Talán ezért is van az, hogy ugyanezt viszem tovább és adom át a következő nemzedéknek.
Az ajándék számtalan formában talált meg az elmúlt időszakban, különösen a májusi születésnapomat követően. Egy telefonhívás, egy kedves üzenet, egy kapuba betűzött apró emlék vagy a házi készítésű torta. A kulcstartó, mely Zsuzsa kedvenc autójához tartozott, azóta is féltve őrizte – hát most nekem adta, hiszen ugyanaz a márka. Orsi meghívása egy kávéra, melyből hatalmas séta lett. Rácsodálkoztam a Népkert gesztenyefáira, az üde zöld tavaszra és közben csak meséltünk és meséltünk. A karkötő, melyet egy kedves barátom hozott a zalaszántói sztúpától, hiszen annak idején Tarra én vittem együtt kirándulni az ottani kegyhelyhez. A nepáli tea kis színes szütyőben, mely onnan érkezett, ahol én magam is jártam.

Ezek a pillanatok, kedvességek aprónak tűnnek, mégis hatalmas ajándékok. Ugyanúgy, mint a pedagógusnapi valóban apró meglepetések, melyek nem a tucat cserepes virágról szóltak, s lett pipa az ünnep, hanem a figyelemről. Apró kedvesség, mely arról árulkodik, hogy hallják, ha mesélek. A legutóbbi apró figyelmesség pedig az üzletben, amikor elfelejtettem a paradicsomot lemérni, a pénztárnál pedig nincs mérleg. A hölgy rám nézett, komoly arccal koncentrált, majd beütötte az összeget: hiszen lemérte a kezével. S ment is tovább az élet fennakadás nélkül.
Emellett még mi ajándék nekem? Az egészség. Hiszen mindannyian egészségesek vagyunk. A ház, melyben élek, s az otthonom. A fészkelő madár a kertben. A nevetés, a cinkos kacsintás, az eső, sőt a zápor is, az utazások, a szél – nagyon szeretem a szelet; a csillagos égbolt esténként, a hold, a repülők látványa az égbolton, és még hosszan sorolhatnám. Helyette álljon itt Márai verse az ajándékról.

„És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.”

2019. június 6.

Te sietsz?

Mondd, hogy Te nem rohansz. Mondd, hogy megállsz néha és nézelődsz. Mondd, hogy esténként egy jó könyvvel bekuckózol, vagy épp filmet nézel. Leülsz, és nem csinálsz semmit – talán hallgatod a madarakat, a tücsökciripelést, észreveszed a szálló pihét. Figyeled a forró teából felcsapó párát? Vagy épp azt, hogy futnak le az esőcseppek az ablakon.

Szombaton osztálytalálkozóra autóztam. Hosszabb lett az út, mert jólesett végre kiszabadulni a városból, tűzött a nap, a pipacsok nyújtogatták a fejüket az út mentén hatalmas csapatokban. A kék eget itt – ott felhők tarkították és csupa zöld volt a határ.

Lassan ideje megállnunk. Mindannyiuknak. Legalább lelassulni, mert ez az eszeveszett rohanás sehova nem vezet már. Olyan jólesik szépen tenni a dolgom, nem rohanva, beosztva az időt, elosztva a teendőket. Amikor érzem, hogy engem is épp elkap az örvény már tudatosan lépek egyet arrébb. Jólesik picit tovább lustálkodni reggel, leülni egy könyvvel és olvasni. Sétálni egyet egy régi ismerőssel vagy a nappaliban a forró citromos vízzel beszélgetni egy jót. Megnézni egy filmet este vagy csak úgy leülni, megállni és úgy igazából semmit nem csinálni, csak mélázni.

Miből tart egy kedves üzenetet átküldeni annak, akit szeretsz, ahelyett, hogy kifogásokat keresel, miért is nem tetted meg. Senki nem hajtott, senki nem kényszerített. Érdemes azért elveszíteni a másikat, mert oda rohansz, amiről nem is tudod, merre van? Semmiből nem tart rámosolyogni a másikra az üzletben, esetleg köszönni, mikor belépsz oda. Előfordul, hogy csak egy pillanatra lépünk egymás életébe; az is lehet, hosszabb ideig időzünk együtt. Ugye, hogy nem mindegy, hogyan telik ez az idő el? Megmérgezve az együtt töltött alkalmakat vagy feltöltve egymást.

Sokszor fordul elő az, hogy csak azért lépünk valaki életébe, hogy ráébresszük, mennyire fontos, s arra, megérdemli a szeretet. Akkor, ha ezt magától már elfelejtette vagy nem hiszi el. Azért, hogy adjunk neki egy apró figyelmességet, néhány jó szót. Ilyenkor sosem az a cél, hogy bennünket viszont szeressenek, hanem az, mi adjunk valakinek egy boldog pillanatot. Egy apró, csipetnyi hitet, hogy ő is szerethető.