Mondd vagy ne mondd

 

Igyekezz elkerülni az alábbi kifejezéseket

„Képtelen vagyok rá”

Abban a pillanatban, hogy ez a kifejezés megszületik bennünk, máris gátat szab elménk és az elért cél között azelőtt, hogy bármibe is belefogtál volna. Adj hát magadnak egy esélyt, s töröld ezt a szótáradból.

„Megpróbálom”

Ahogy Yoda is mondta a Csillagok háborújában: „Csináld, vagy ne csináld. De ne próbáld.” Milyen igaz ez a mondás. Általában azokra a dolgokra használjuk ezt a kifejezést, amelyekre még nem vagyunk készen. Ne próbálkozz tehát, hanem cselekedj.

„Bárcsak ne kellene”

A panaszkodás nem megoldás, s hallgatni sem jó egy örökösen panaszkodó embert. Ha nem teszik valami, vagy nem szeretsz már valami csinálni, hát cselekedj és változtass a helyzeten. Máris jobban fogod érezni magad egy elégedett mosollyal az arcodon.

„Úgy érzem, meg kellene tennem, de”

A kellene szócska erősen negatív töltésű. Veszteséget jelöl, mely lehet egy szituáció, melynek nem lehet pozitív végkifejlete. Kritikát is megfogalmaz, melyet jobb, ha kihagyunk a mindennapi szóhasználatunkból. Ahelyett, hogy magunkat ostorozzuk, mit kellett volna megtennünk egy adott helyzetben vagy napon, koncentráljunk arra az erőre, amelyet be tudunk fektetni a pozitív változás érdekében.

„Szükségem van”

Hányszor használjuk ezt a kifejezést és valójában hányszor is van szükségünk az adott dologra. Ha legközelebb megfogalmazol egy kívánságot, melyben ez a kifejezés kap helyet, vizsgáld felül a helyzetet, valóban szükségét érzed e annak, amiről épp beszélsz vagy amire vágyakozol? Ha nem, engedd hát el és minimalizáld a veszteséget. Ha valóban szükséged van rá – tudod, mi a dolgod: Cselekedj!

Hogyan válaszol arra a kérdésre: Hogy vagy? „Nem rosszul” vagy „Lehetne rosszabb is”

Milyen sokszor halljuk ezt. S milyen sokszor érezzük, hogy adott esetben a válaszadó bele sem gondol valós helyzetébe. Ebből a két válaszból csak úgy árad a negatív erő. Legyünk sokkal pozitívabbak, vagy legalábbis őszinték.

„Soha”

A soha szócska azonnali korlátozásokat vezet be életedbe; elvágja a lehetőségeid előtt az utat és szükségtelen korlátokat állít fel. Határozd el most, hogy soha többet nem használod a soha szócskát :o)

 

Mely kifejezéseket használd a fentiek helyett?

 „Igen”

Minél gyakrabban használod ezt a szót, észreveszed, egyre több pozitív dolog történik veled – s megtanulod, ez a titok a sikerhez. Tárd ki szíved és elméd a lehetőségek irányába, s nézd, hogyan válik életed egyik napról a másikra érdekessé.

„Szerencsés vagyok”

Bizonyítást nyert, hogy a szomorúság okozhat depressziós tüneteket és tartós boldogtalanságot is. Ezért, mielőtt aludni mennél, gondold végig a napod és idézz fel legalább három olyan történést, amiért szerencsésnek érzed magad. Így pozitív gondolatokkal térsz nyugovóra, a gondokat és félelmek helyett.

„Megteszem”

Ez helyettesíti a „megpróbálom” kifejezést. Amikor azt gondolod, megteszel egy bizonyos dolgot, elkötelezed magad a tett mellett és a céljaid hirtelen elérhetővé válnak. Ne aggódj amiatt, mikor is éred el a céljaid, örülj annak, hogy az első lépést sikerült megtenned.

 „Mi lenne, ha?”

A „soha” és a „lehetetlen” szavak szinonimájaként használhatod.  A feltétellel mi magunk esélyt és lehetőséget önmagunkat anélkül, hogy korlátoznánk magunkat. Megoldás orientált gondolkodásra késztet bennünket, mely a későbbiek során segít a megoldások kidolgozásában.

 „Köszönöm, jól vagyok”

Ahelyett, hogy panaszkodnál, próbálj meg pozitívan válaszolni, ha hogyléted felől érdeklődnek. Az is egy lehetőség, ha valóban nincs jó napod, hogy őszintén megmondod, hányadán állsz, de tégy hozzá egy aprócska pozitív gondolatot: „Nem ez a legjobb napom, de biztos vagyok abban, hogy holnap már jobban leszek.”

 „Emlékezz arra”

Biztos észrevetted már, ha görcsösen igyekszel nem elfelejteni valamit, az biztosan kimegy a fejedből. A lényeg, hogy pozitívan fogalmazd meg gondolataid, s felejtsd el a „nem” szócska alkalmazását. Ha valamire tehát emlékezni akarsz, csak mondd ki vagy gondold erősen, s az agyad emlékezni fog rá bármilyen helyzetben.

„ A dolgok rosszabbul is állhatnának”

Ha egy kihívással állsz szemben, próbáld meg újra tervezni a problémát abból a szemszögből – mi lenne, ha rosszabbul állnának a dolgok. Így minimálisra csökkentheted a felmerülő problémákat. Amikor új kontextusba helyezzük a dolgokat, más szempontból vizsgálva a gondok, bajok már nem is tűnnek olyan rettenetesnek.

TÜRELEM

Egész életünk egy rohanás, türelmetlenek vagyunk, sietünk, folytonos stresszben élünk. Pedig milyen egyszerű lenne minden, ha csak egy pillanatra is, de megállnánk néha – néha.

Türelemre van szüksége mindannyiuknak:

–         reggeli dugókban

–         a piros lámpánál

–         sorban állva a pénztárnál

–         a buszra várva

–         vagy ha csak egy telefonhívást vagy üzenetet várunk valakitől.

Életünk örökös rohanás, mindent azonnal akarunk. Ha nincs elérhető internet kapcsolat vagy csak lassabban töltődnek az oldalak, máris idegeskedünk. Ha nincs ingyenes wi-fi elérhetőség máris leszóljuk a helyet, ahová betévedtünk. Ez az instant életmód olyan dolgoktól és élményektől foszt meg minket, amelyek talán soha nem térek vissza többet.

Számtalan esetben van szükség az önmérséklet gyakorlására, hiszen nem tudhatjuk, a másiknak miért is van éppen rossz napja. Türelmetlenségünkkel elmélyíthetjük a gondjait, tetézhetjük is azt; arról nem is beszélve, hogy magunknak is bosszúságot okozunk.

Legyünk hát türelmesek és kedvesek. S egy mosoly többet ér minden szónál. Ez az egy mosoly ugyan nem változtatja meg a világot, de annak az egy embernek lehet, megszépíti a napját.

Induljunk hát el időben, s nem lesz rohanás az út tele aggódással, s talán egy kis szemlélődésre is marad időnk.

Engedjük előre a sorban azt, aki türelmetlen. Olyan egyszerű ez.

Az élet kegyes. Amire szükségünk van és nekünk rendeltetett az életben, az úgyis megtalál minket.

Legyünk tehát türelmesek és járjunk nyitott szemmel, s szívvel.

Véletlenek? Nincsenek….

 

Good Will Hunting

Mekkora esélye van annak, hogy megtalálod a lelki társad? Úgy érzem, ha a változás útjára mersz lépni, ha mered vállalni a gondolataid és érzéseid, akkor megtörténik.

Váratlanul.

Mikor nem számítasz rá, s mikor valóban csontig hatolva lép be az életedbe valaki, akiről mindig is álmodoztál, aki ott volt minden gondolatodban, akihez fohászkodtál. Olyan, akinek soha nem volt valódi arca, és egyszer csak eléd áll. Vagy egyszerűen csak egy rég elfeledett kamaszkori – plátói szerelem, ami soha nem teljesülhetett be, de évek, évtizedek óta ott élt benned az a felszabadult, boldog érzés, amit akkor éreztél, mikor megláttad, vártad, álmodoztál róla. S villámcsapásszerűen megkapod az Élettől. Akkor, mikor legkevésbé számítottál rá.

Itt már nem számít, hogy valaha tele volt a szobád fala a képeivel, hogy botladozva jártál az iskola folyosóin abban reménykedve, hogy megpillantod. Lesni nap nap után, hova mehet haza. Vagy épp titokban fotóalbumokat készíteni, amin ő maga is mosolyogna, ha tudná. Egyszerűen csak két sokat megélt ember lesztek, akik a lemez B oldalát játsszák már – de milyen számokkal!

Befejezi a mondataid, s érti, amit mondasz. Nem egyetért vagy ellenez, hanem meghallgat. Valóban figyel és emlékszik. Véleményt formál, de nem bírál. Az órákig tartó beszélgetés nem megterhelő és nem szívja el minden energiád. Sőt, feltölt; hiszen végre újra önmagad lehetsz. Hosszú idő után végre nem kell megfelelned sem a másiknak, sem önmagadnak. Az érzés nem szenvedélyes és nem is mindent elsöprő, sokkal inkább kiegyensúlyozott. Értelmet nyer minden, amit addig átéltél, ami olyanná tett, amilyen vagy; s mindeközben újra rátalálsz a rég elfeledett gyermeki énedre.

Tiszta kommunikáció, tisztelet, bizalom. Minden elvárás nélkül, őszintén oszthatod meg mindazt, ami eddig életed során történt veled. Nem okoz gondot, hogy titkokat osztasz meg, rossz lépéseket és döntéseket vállalsz fel akkor és ott, mert érzed, s legbelül tudod, hogy nem bírál, vagy épp ítél el érte.

Ez az érzés, amiért érdemes élni.

„- Nem nevetek! – sírtam. – És kérlek, te se nevess, de azt hiszem, azért olyan nehéz túltennem magam ezen a pasin, mert komolyan azt hittem, hogy ő a lelki társam. 

– Valószínűleg az is volt. Csak az a baj, hogy nem fogtad fel, mit is jelent ez a szó. Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltűnnek.” (E. Gilbert)

Érezz!

Hányszor történik meg Veletek, hogy este bezuhanva az ágyba jut eszetekbe: ez a nap is eltelt; s semmi érdekes nem történt. Rohannak a napok, rohanunk mindannyian – így telnek a napok.

Fontos lenne lassítani, odafigyelni a világra, egymásra, s nem utolsó sorban magunkra. Annyi csodálatos dolog történik velünk és körülöttünk.

Múlt szombaton egy kellemesen eltöltött este után épp hazafelé tartottam, amikor megpillantottam a Holdat. Fekete volt az égbolt, tele csillagokkal, a levegő még meleg. Néhány felhőpamacs takarta a csillagos égboltot itt – ott. Imádok vezetni, de megálltam egy pillanatra és csak néztem csodálattal a holdat; ami mindent irányít. Eltelt így néhány perc, s igazán feltöltődve érkeztem haza. A gondolatok helyükre kerültek, a látvány pedig pozitív energiával töltött fel.

Próbáljátok ki magatok is. Elég csak pár pillanatra lassítani a nap folyamán, végén, hogy száguldó gondolataink lecsillapodjanak.

Az Utazás

10524615_10202837987895180_8230991705008996720_n

“Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt.                                                                                       Mark Lawrence

Utazás? Nekem MINDENt jelent. Emberek, városok, utak, tájak, ételek, életek, az életem.

Utazni úgy szeretek, ha tudom merre megyek, de nem tervezek meg mindent alaposan. Úgy, hogy legyen alkalmam megismerni az ott élőket, s szokásaikat. Úgy, hogy tapasztalok. Úgy, hogy legyen időm közben magamra. Gondolkodni, elmélázni, s megismerni lelkem, s gondolataim legmélyebb bugyrait is. Hiszen az utazás  lényege önmagunk megismerése is. Úgy, hogy legyen időm magamba szívni a táj, a történelem adott helyre vonatkozó szinte minden információját. Úgy, hogy játszva tanuljak, s közben barátokat szerezzek.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy megadja nekem a lehetőségét új tájak felfedezésének, új emberek megismerésének, hiszen így olyan ismeretekre teszek szert, melyek segítségével én magam is több  lehetek.

Skócia, az ország, mely annyi történetet, hiedelmet és titkot rejt; s mely után oly rég óra vágyakoztam, mindezt megadta ezen a nyáron. A Felföld tiszteletet parancsoló hegyvonulata, a szinte éj-fekete tavak, a zöldellő erdők, a mosolygós helybéliek mind-mind feltöltöttek pozitív energiával, melyekből táplálkozhatok a következő utazásig.

Ezt az érzést az tette teljessé, hogy két olyan útitársat sodort mellém az Élet, akikkel a hosszúra nyúlt kávézások, az esti beszélgetések, az együtt átélt élmények életre szóló barátságokat kötöttek.

Köszönöm nekik, hogy útitársaimmá szegültek, meghallgattak, s igazi szövetségeseimmé lettek az elkövetkezendő évekre.

Jövőre. Veletek. Valahol máshol :O)

“A repülőtér a nagy érzelmek színtere, ahol emberek találkoznak, esetleg életük fordulópontjához érnek, történetek kezdődnek vagy fejeződnek be.”                                                                                      Tony Parsons

 

Fotó: Esősi Krisztina