…mi fér egy életbe…

Mi fér egy életbe?

A meghatározó gyermekkor: szülőkkel, nagyszülőkkel, barátokkal, iskolatársakkal. Küzdelmes évek, melyek megtörnek, nyomot hagynak és bár elhalványulnak, de sosem tűnnek el. Az emlékek megmaradnak és az élet legváratlanabb pillanataiban törnek fel a mélyről, s indítanak el új irányba.

A szerelemmel teli fiatalkori évek: versek, dalszövegek, feleség, gyermek, betegség. Útkeresés, megfelelés, beilleszkedés. Végre valódi család, ahová jó tartozni, együtt lenni, megélni, küzdeni. Lehetséges, hogy korai döntés volt? Elveszett valami az úton, s nem volt lehetőség már visszahozni? A döntés meghozatala elkerülhetetlen volt.

A felnőtt évek, melyek újra küzdelmekkel telve teltek. Szeretetben, összetartozásban, új környezetben, szerető családban, olyan munkakörben, ahol a szeretetadag dupla dózisban jár, de valami  mégis elveszett. A hit és a bizalom, hogy újra visszatalál hozzánk az, aki egyszer fontos volt, nem múlik.

A nyugalom évei…. ez már nem adatott meg….Az út kétharmadánál elfogyott az erő, bár lett volna még miért küzdeni.

Nehéz volt megértenem és elfogadnom, még nehezebb kimondanom, hogy nem az a fontos, találkozunk e még, hanem az a lényeg, mit viszünk magunkkal.

60 éves lettél volna ma. Talán nagy ünnepséggel, családi körben, gyerekekkel, unokákkal, barátokkal.

Nem érted meg – de biztos vagyok abban, hogy mindannyian gondoltunk Rád így vagy úgy; mindannyian máshol, máshogyan, de mégis Te voltál a fontos ma.

Az emlékek halványodnak, az évek szaladnak, de az érzések ugyanúgy megmaradnak.

Hiányzol Apa.