“A szeretet mindent meggyógyít”

Ez a nap is elérkezett – Advent első vasárnapja.  Az elkövetkezendő napok már a Karácsony-várás időszakát ölelik fel. Arra gondoltam, minden nap megosztok Veletek egy bejegyzést, melyből töltekezhettek, töltekezhetünk – s melyek segítenek mindannyiunknak lezárni a mögöttünk sorakozó heteket, hónapokat, történéseket. Idézzük fel a boldog pillanatokat és engedjük el azokat, melyet csalódást, fájdalmat okoztak. Segítségül azokat a gondolatokat hívom segítségül, melyek Buddhától származnak – ezek között számos olyat találtam, melyek arra ösztönöznek bennünket, hogy átgondoljuk és megváltoztassuk életünket. Ezeket osztom meg Veletek az elkövetkezendő napokban a saját érzéseimmel fűszerezve.

1. ” A szeretet mindent meggyógyít.”

Valóban, hiszen legnagyobb szüksége mindig azoknak van a szeretetre, akikben a legkevesebb van belőle. Sokszor tüskések vagyunk, szúrunk, meggondolatlan mondatok csúsznak ki a szánkon – ezek akarva akaratlanul  örökké ott maradnak. Mindannyian vétünk hibákat, mondunk ki, sajnos, nem komolyan gondolt szavak.

El kell fogadnunk, hogy mindannyian mások vagyunk. Előítéletek nélkül kellene elfogadnunk egymást. Talán ez a legnehezebb. Sosem tudhatjuk, milyen háttérrel, mennyi gonddal, bánattal indulunk neki egy napnak – s ugyanez igaz akkor is, amikor hazatérünk egy-egy dolgos nap után. Fáradtan, kimerülve sokkal érzékenyebbek vagyunk.

DSC02318

Nem könnyű megvalósítani, de törekednünk kell arra, hogy kellő nyitottsággal, odafigyeléssel és szeretettel viseltessünk egymás iránt;

hiszen

“Harag nem old fel haragot – a szeretet mindent felold.”

A halat nekünk kell kifogni

„Higgy magadban, hallgass megérzéseidre. Hidd el, csodás kalandban lesz részed” – vallja Gallai Judit.

MISKOLC. De nemcsak vallja, hanem ha szükséges, segít is abban, hogy ezt elérjék az emberek. Judit ugyanis coach, de ahogy saját magát aposztrofálja: lelki tréner. Abban segít, hogy a tőle segítséget kérő emberek a jelenben találják meg a problémák okát és tovább tudjanak lépni. Igaz, még csak februártól – egy öt hónapos tanfolyam elvégzése után – van hivatalos papírja arról, hogy coach, de már előtte is segített, ha tudott. Ő ugyanis angoltanár, és – mint mesélte – sokszor előfordult, hogy valaki nem haladt, vagy éppen elakadt a tanulásban, a tapasztalata pedig az volt, mindig valamilyen lelki, magánéleti gond húzódott a háttérben.

„A segítő szándék mindig megvolt bennem, és ez a módja tetszett meg leginkább. A coach ugyanis humánus folyamat, amely a múltat nem csócsálja, sokkal inkább a jelenben keresi a megoldást” – mesélte. Elmondta azt is, a tanfolyam elvégzésével maga is pluszt kapott, reális önismeretet, kapcsolatai átlényegültek. „Sokkal egyszerűbben, nyíltabban kezelem a problémákat” – fogalmazott.

Egy-egy kezelés – persze esettől függően – 6-10 alkalomból áll, Judit szerint ennyi elég ahhoz, hogy az ember talpra álljon. „A legfőbb probléma, amivel megkeresnek az önismeret hiánya, stressz, vagy éppen nem tudnak az idővel gazdálkodni, nem tudják összeegyeztetni a magán­életet a munkával” – sorolta. Arra is figyelmeztetett, hogy ezeket a gondokat sokan próbálják elfedni testi tünetekkel, amelyek a kezelések után, miután a probléma megoldódott, többnyire megszűnnek.

„Engem mi motivál? Talán önzőség, de a sikerélmény. Illetve tudom, hogy milyen fontos, hogy az ember kibeszélje a gondjait, hogy valakivel tabuk nélkül megoszthatja a nehézségeit” – mondta.

Judit szerint, amit ő tesz, az csupán annyi, hogy valakit elvezet a folyóhoz, megtanítja horgászni, de hagyja, hogy a halat már saját maga fogja ki.

Gallai Juditról többet a www.experiencethepresent.com honlapon olvashatnak.

http://www.eszak.hu/helyi/2014/07/30/a-halat-nekunk-kell-kifogni.eszak


ÉM-NSZR

Amikor eljön a „most van az elég” ideje

 

Amikor eljön a „most van az elég” ideje

Miskolc. Ezúttal nem közöljük, még név nélkül sem az életvezetési tanácsokért hívható, legutóbbi telefonos szakértőnkhöz, Gallai Judit coach-hoz (ejtsd: kócshoz) befutott panaszokat, kérdéseket, hogy még véletlenül se ismerhessen rá a környezetük. A hívóknak ugyanis – már ha lehet általánosítani – éppen az (elvileg) hozzájuk közel állókkal való kapcsolataik, még inkább azok hiánya okozza a bajukat.

Egy kivételével a hívók idős hölgyek voltak. Többen közülük konkrét panaszokkal, például mozgásszervi tünetekkel (megtudtam: a jobb térd mindig az előrelépés képtelenségét jelzi). Judit néhány kérdése után azonban ugyanoda lyukadtak ki: ami igazán fáj nekik, az a magány. Volt a hívók között olyan, akinek messzire költöztek a gyermekei, unokái, s volt, akinek a szomszéd utcában laknak, csak épp nem érnek rá meglátogatni a nagymamájukat. Ám még akit meg is látogatnak időnként, arról is kiderült, hogy csak a praktikus feladatok jelentik a kapcsot, „szimplán” beszélgetni sosem szoktak.

„Nagy tettnek tartom”

– Persze, hogy maga is tehet róla – erősíti meg Judit a felvetésemet, hogy azért az több mint gyanús, ha valakinek nincs egyetlen jó szomszédja, barátja, barátnője, ismerőse sem. – Épp ezért őszintén nagy tettnek tartom, hogy valaki veszi a bátorságot, s felhív engem, egy idegent, s vállalkozik arra, hogy őszintén megossza a gondját, a félelmeit, s válaszol a kérdéseimre. S ebben nem a hozzám, hanem az önmagukhoz való őszinteség a legfontosabb.

A coach-ról eddig azt hittem, hogy csupa üzletembernek ad életviteli tanácsokat, elsősorban a karrierjük érdekében. Judit pontosít: azokat inkább trénereknek nevezik. A budapesti „business and life” (üzlet és élet) coach­-tanfolyam során, amelyet ő is elvégzett, egyértelművé vált, hogy őt inkább ez utóbbi vonal érdekli.

Meglepő, milyen hamar szót ért a telefonon keresztül is mindenkivel, az egy kivételt jelentő, huszonéves hívóval épp úgy, mint a nála jóval idősebbekkel.

– Előfordul, hogy valakinek csak arra van szüksége, hogy jól kibeszélhesse magát, s erre kellek én neki, s lehet, hogy meg is elégszik egyetlen találkozással. De ha komoly a gond, akkor is elég szokott lenni 6-10 alkalom. Ha ekkorra sem jut előre, az azt jelzi, hogy hiányzik az őszinteség, más szakemberre van szükség.

Felkavart érzelmek

Felvetődik bennem: vajon mi a különbség a pszichológus és az életvezetési tanácsadó között.

– Tényleg van a kettőnek köze egymáshoz, de alapvető különbség, hogy ha igyekszünk is meglelni a bajok múltbeli gyökerét – ez sokszor a szülők viszonyára vagy az apa-lány, anya-fiú kapcsolatokhoz, az azokból adódó megfelelési kényszerhez vezet – mi inkább az előrelépés lehetőségeire igyekszünk rávezetni a hozzánk segítségért fordulókat.

Minthogy a coach-ságot Judit vállalkozásban végzi, alkalmanként több ezer forintot kér, de az első alkalom mindig ingyenes.

– Minthogy már az első telefonbeszélgetés is felkavarhatja a hozzám fordulót, törekszem a személyes találkozásra, méghozzá a segítséget kérő számára valamilyen biztonságos környezetben. S bár van egy hatékonynak mondott időintervallum, én nem nézem az órámat, hogy hol tartunk, mert nem hagyhatom magára az ügyfelemet a felkavart érzelmeivel. Igyekszem elérni, hogy sikerüljön legalább valami kis célt kitűzni, ami fogódzót jelenthet.

Judit szerint a magányossággal nem csak a most telefonálók küszködnek, általános probléma. Sokat jelent, ha létezik legalább egy valaki, akinek teljesen bizalmasan elmondhatjuk, ami bennünket foglalkoztat. Még akkor is, ha ehhez nekünk kell megtennünk az első lépést.

http://www.eszak.hu/helyi/2014/11/21/amikor-eljon-a-most-van-az-eleg-ideje.eszak

Szalóczi Katalin

Emlékezünk, emlékezzünk…

November elseje különös nap.

Emlékezünk, gyertyát gyújtunk, s megállunk végre egy pillanatra, hogy emlékezzünk.

Számomra ez a megemlékezés többszörösen átalakult, új értelmet nyert. Nagymamám ezen a napon aludt el örökre hosszú évekkel ezelőtt – a halála után két héttel az akkor népszerű musical, a Padlás egyik dalát énekeltük el a szalagavatónkon.  Nehéz volt a szívem, de a dal tartalommal telt meg ott és akkor. Minden szavát magaménak éreztem.

Nem egészen két évvel ezelőtt Apa is elaludt örökre, talán már fentről vigyáznak rám, ránk, s terelgetnek minket jobb utakra. Nem véletlen, hogy azon a tavaszon a színház műsorára tűzte hosszú évek utána a Padlást ismét. (Említettem már korábban, nincsenek véletlenek.) Háromszor ültünk be a gyerekekkel egymás után. Nem tudtam nem odafigyelni minden egyes szóra, érzésre, ami új és új tartalommal telt meg.

candles-230779_640

Megváltoztam. Emlékezem. Nem csak egy napon az évben. Minden nap. Keresem, figyelem és érzem őket. Tudom, hogy vigyáznak ránk odafentről.

http://www.youtube.com/watch?v=CR7HyHZ2Ipk