AKI BEFELÉ NÉZ, AZ FELÉBRED

4. “Aki befelé néz, az felébred.”

Mindannyiunk számára a legnehezebb és legrögösebb út befelé vezet. Nagyon sokszor fojtunk el érzéseket, megérzéseket, mondatokat, eseményeket. Nem akarunk megérteni helyzeteket és elfogadni azt, nekünk is részünk volt abban, hogy a dolgok nem feltétlen kedvezően alakultak.

Ahhoz, hogy kijussunk a saját magunk építette falak mögül, lemászhassunk végre az elefántcsonttoronyból, melybe önszántunkból zártuk be magunkat – először is befelé szükséges elindulnunk. Melyek azok a helyzetek, ahol mindig ugyanazt a döntést hozzuk, ugyanúgy reagálunk még akkor is, ha ez számunkra nem előnyös. Miért és hogyan keveredtünk bele abba a csapdába, ahol már nem látjuk a kiutat, az alagút végét sem – talán már meg sem tudjuk mondani.

Fontos és talán a legfontosabb az őszinteség. Nem csak másokhoz, hanem elsősorban önmagunkhoz. Merjük átgondolni és megfogalmazni, ha kell hangosan is kimondani, akármennyire is fáj – hol vesztettük el önmagunkat.

Ha elindulunk azon az úton, mely a szívünkhöz vezet, megnyílik előttünk a világ.

Ha körülnézünk, azok az emberek megnyerőek és sugározzák az erőt és az életet, akik rendben vannak önmagukkal, akik ismerik saját erősségeiket és gyengeségeiket és nem szégyellnek erről beszélni sem. Miért is tennék? Minden, amit átéltünk, mindenki, akivel megismerkedtünk, az életünk részévé vált. Fogadjuk hát el önmagunkkal együtt.