ENGEDD EL, S A TIÉD LESZ ÖRÖKRE

5. “Engedd el, s a tiéd lesz örökre.”

Hosszú ideig nem értettem ezt a mondatod. Rengeteg fejtörést okozott, hogy megfejtsem. Most már tudom, csak akkor és annak sikerül ezt valóban megérteni, éreznie, ugyanakkor elfogadnia, ha valóban átéli. Legyen szó tárgyakról, élményekről vagy a körülöttünk élő emberekről.

Hányan halmozunk fel tárgyakat otthonunkban, melyekre valóban nincs is szükségünk. Tele a pince, a padlás, a szekrények rengeteg holmival. Mennyi felesleges, használhatatlan csecsebecsét veszünk ajándékba; különösen ilyenkor Karácsony táján.  Képesek vagyunk csak azért megvenni valamit, mert épp rossz kedvünk van, talán akciós, de lehet épp a szomszéd ajánlotta.

“Csak azt veszítheted el, amihez ragaszkodsz.”

Hányan félünk kilépni rossz kapcsolatainkból – akár házastársi, akár baráti kapcsolat, de említhetném a munkahelyi kapcsolatokat is. Örökös megfelelési kényszer dolgozik bennünk, s sokszor hozunk döntéseket, melyekben mi magunk nem vagyunk benne. Ezek a görcsök egy ökölbe szorított kézhez hasonlóan megakadályozzák, hogy valódi személyiségünk, érzelmeink a felszínre törjenek  – s sajnos azt is, hogy bármi jó és tartalmas élmény megtaláljon minket. Egy zárt ajtó, ablak mögé semmi nem tud berepülni sem.

Miért kellene olyan kapcsolatokban léteznünk, melyek akadályokat gördítenek a továbbhaladásunk elé; olyanokra, melyekben nem ránk van szükség – hiszen csak eszközök vagyunk.

http://www.youtube.com/watch?v=c4vtbjyM5ug

Engedjük hát el, ami nem szolgál minket. Jó szívvel adjuk oda azon tárgyankat, akiket ezek valóban boldoggá tesznek. Tárjuk ki szívünket és olyan emberek találnak mjad meg bennünket, akiknek helye van annak a legrejtetteb zugában is.

Bátorság!

“Uralod, ha elengeded. Eléred, ha nem kergeted. Tiéd, ha már nem akarod. Megtalál, ha nem kutatod.”