Birtoklás – szabadság

A birtoklási vágy talán az egyik legalattomosabb „betegsége” életünknek, legyen szó a legújabb technikai készülékekről, nagyobb házról vagy épp egy személyről.

Személyesen is tapasztaltam sajnos, hogy egyre többen halmozzák maguk körül a tárgyakat, melyek skálája a könyvektől, a ruhadarabokon át egészen a drágábbnál drágább, sokszor hasznavehetetlen dolgokig tart. A több televízió a lakásban, a megszámlálhatatlan, már-már ódivatúnak tartott mobiltelefonok sora, a tele pincék és padlások mind arra utalnak, sajnos képtelenek megállni a gyűjtögető életmódot még akkor is, ha nincs hova tenni a sok holmit.

Életüket meghatározzák a felgyülemlett, összegyűjtött emlékek, s nem veszik észre, mennyi terhet is rónak önmagukra ezzel. Két kézzel, görcsösen ragaszkodnak a tulajdonukhoz, legyen az tárgy vagy épp emberi kapcsolat. Gondot okoz nekik megosztani másokkal bármit, hiszen félnek, rettegnek megosztani dolgaikat másokkal. Különféle indokokat eszelnek ki arra az esetre, ha valaki mégis segítséget kér tőlük, vagy ép szükségük lenne egy általuk birtokolt tárgyra, eszközre. S talán ők vannak legjobban megdöbbenve, mikor hasonló esetben csupa elutasítást kapnak.

Sajnos nem csak a tárgyakkal, de az általuk birtokolt személyekkel is hasonlóan bánnak, éreznek. Féltékennyé, ingerlékennyé, agresszívvá válnak, mikor valaki a körükben élő, családi – baráti kötelékbe tartozó személlyel létesít kapcsolatot. Mindent megtesznek, hogy az adott kapcsolatot tönkretegyék, a bizalmat megingassák, semmi nem tartja vissza őket még a legalattomosabb eszközöktől sem. S mind jobban ragaszkodnak ezekhez a kapcsolatokhoz, már – már megfojtva a másikat álságos szeretetükkel, nem veszik észre, hogy ezzel szép lassan minden szálat megszakítanak vele. Az ilyen kapcsolatok élete soha nem lehet hosszú életű, hiszen vagy a félelem, vagy a megfélemlítés tartja össze. Félnek egyedül maradni, rettegnek a magánytól, pedig épp társas magányban élik mindennapjaikat. Félelem tölti el őket attól, hogy pótolhatók vagy attól, hogy titkaik, életük részletei napvilágra kerülnek.

IMG_1407

 

Mit tehetnek? Hogyan győzhetik le félelmeiket, s léphetnek ki a napfényre?

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.” Buddha

 

 

 

 

 

 

 

Echo

Világunk olyan hely, mely folyamatosan visszhangozza a történéseket. Ha haragot vetünk a világra, az visszatér hozzánk, ha viszont szeretetet sugárzunk, akkor szeretet tér vissza hozzánk.

A szeretetet nem lehet követelni, hiszen akkor elveszíti szárnyait, akkor pedig nem tud majd szárnyalni. Ha röghöz kötjük, akkor nagy szomorúságot és hatalmas szenvedést hoz magával. A szeretet nem köthető feltételekhez sem, s nem is várhatunk tőle semmit. Önmagáért a szeretetért érdemes szeretni, s nem jutalomért vagy bármiféle eredményért. Ha csak egy szemernyi indíték is van benne, a szeretet, a szerelem már nem lesz képes szárnyalni. Maga az indíték, ok vagy szándék fogja korlátozni, s szabja meg majd a határait és korlátait.

A tiszta, egyszerű szeretetnek azonban nincsenek határai vagy gátjai; ez maga a színtiszta ujjongás, gazdagság, maga a szív illata, aromája, zamata. S csak azért, mert nincs vágy a végső eredményre, még nem jelenti azt, hogy eredménytelenül is végződik majd; többszörösen térül majd meg, hiszen amit adunk, az a tiszta érzés tér vissza hozzánk kamatostól.

A világ visszhangoktól hangos hely. Ha mérget küldünk szét, akkor az tér vissza; ha viszont szeretetet, akkor a szeretet térül meg többszörösen. Ez egy teljesen természetes folyamat, még csak gondolkodnunk sem kell ezen.

Bízhatunk egymásban. A bizalom örök. Megtörténik önmagától. Ez a karma egyik törvénye: bármit vetsz, azt aratod; bármit is adsz, azt kapod vissza.

Nincs szükség tehát arra, hogy folyamatosan törjük a fejünket, hiszen a világ ilyen egyszerűen működik.

Ha gyűlölsz, akkor gyűlölve leszel; ha szeretsz, akkor szeretve leszel.

 


 

…bizalom…

Mert a te beszédidből ismertetel igaznak és a te beszédidből ismertetel hamisnak. (Mt 12:36 – 37)

Az elmúlt napokban megtapasztaltam ismét, milyen törékeny dolog is a bizalom. A világon az egyik legtörékenyebb, legérzékenyebb dolog.

Sokan képesek önmaguk érdekében, félelemből bármit és bárhogyan megtenni. Ilyenkor önmagukat védik. Félnek állást foglalni, egyenes és megfontolt döntéseket hozni. Úgy érzik, ha mindenkinek azt mondják, amit hallani akar, akkor a kapcsolat nem szenved törést. Ez a viselkedés és taktika azonban már játszma és sehova nem visz. A félelem teljesen megbénítja őket és csupán csapkodnak. Ha pedig fény derül az igazságra, megpróbálnak a lelkiismeretre hatást gyakorolni és visszaforgatni a felelősséget.

Mit érzek ilyenkor? Leginkább csalódást.

Sokszor emlegetem azt a mondást, hogy a szavak erejét csak áldásra,  gyógyításra és boldogulásra szabad használni. A pletyka, az átok, a rossz mindig annak a fejére száll vissza, aki küldte vagy kívánta.

Miért vagyok mégis hálás?

Ismét gazdagodtam egy tapasztalattal, szorosabbá váltak baráti kapcsolataim, s megértettem, hogy nem kell “örökké” egymás mellett utaznunk. Elég ha elkísérjük egymást életünk egy szakaszán, majd útjaink elválnak és más irányt vesznek.

“Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni; a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek; elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.” M.M.

 

 

… boldogság …

“Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.” A. H.