2016. január 29.

Az elmúlt – pontosan három  – hét alaposan megdolgozott testet és lelket. Alig – alig láttuk a napot, voltak fogcsikorgatóan hideg napok, melyeket szikrázó napsütés követett tavaszias meleg szellővel.

 

A karácsony elteltével a szürke hétköznapok köszöntöttek be – melyek sok ember lelkét megdolgozzák, még azokét is, akik igyekeznek harmóniában, egyensúlyban tartani a mindennapokat. A legszomorúbb látni azt, hogy akiknek nem úgy alakul az életük, ahogyan azt elképzelik vagy szeretnék, milyen sokat dolgoznak azon, hogy másokét is tönkretegyék. Szomorú ez.

Miért teszik ezt?

Mert a saját, önnön boldogtalanságukat nyilvánítják ki a másik felé. Szinte kényszert éreznek arra, hogy bántsák, megalázzák a másikat.  Fontos tudnunk, hogy nem akarattal, szándékosan teszik ezt, hanem egy régen elszenvedett, s az idők során fel nem dolgozott sérülést próbálnak meg elfedni így – s ezáltal elégtételt venni. Nem jut eszükbe a fejlődés, a seb feltárása és gyógyítása, önmaguk megismerése – inkább a környezetüket is magukkal rántják.  Tele vannak félelemmel, görccsel, elfojtással. Nagy szükségük lenne a szeretetre, elfogadásra, de sajnos nehezen vagy alig tudják ezt elfogadni.Miért?

A válasz egyszerű – mert önmagukat sem szeretik, nem tudják elfogadni sem magukat. Azok pedig, akik önmagukat nem ismerik, nem szeretik, sajnos másokat sem tudnak szeretni.

Mit tehetünk? Elfogadjuk, s talán ez a legnehezebb, hogy megértjük, nem a mi felelősségünk az, hogy önpusztító életet élnek. Tiszteljük önmagunkat annyira, hogy nem hagyjuk magunkat sem bántani, sem lehúzni, sem megalázni. Hiszünk magunkban annyira, hogy saját sérüléseinket, elakadásainkat feltárjuk – ha mégsem, akkor segítséget kérünk. megbocsátunk azoknak, akik bántanak, megsebeznek bennünket. Egyenes háttal továbbállunk, s nem alacsonyodunk le a szintjükhöz, nem reagálunk a támadásokra – hiszen csak így tudjuk megőrizni a nyugalmat, a harmóniát és a becsületünket. Azt, hogy minden este nyugodt szívvel, lélekkel tudjunk tükörbe nézni és aludni.

Ez a kiegyensúlyozott élet titka.

Ez az igazi szabadság.

 

 

2016. január 15.

Elkezdődött az év – tele energiával, tervekkel, s természetesen feladatokkal.  A megerőltető vagy épp kellemes napok váltják egymást, s még időm sincs unatkozni.

Számtalan élmény, gondolat kavarog a fejemben – különös álom, “furcsa jelek” a mindennapokban, véletlenek sora, felcsendülő zeneszámok, felbukkanó versrészletek, melyek arra ösztönöznek, hogy picit lassítsak, s hagyjak érzéseket megélni, hiszen ezek azok a sarokpontok, ahol fejlődhetek. Fontos, figyeljünk magunkra, figyeljünk befelé – így találhatjuk meg az elakadásaink. Nyilván ezek okoznak kellemetlen perceket mindannyiunknak, azonban van megoldás a helyzet enyhítésére (erről lentebb).

Miért is jó ez? Figyelni, érezni, érteni tanít. Tanulni és fejlődni is csak befektetett energiával lehet. Közben folyamatosan figyelni, tapasztalni és kérdezni, ha szükséges. Szerencsés vagyok, mert ma már olyan férfiak és nők vesznek körül – akik mind – mind őszintén nyilvánulnak meg, ezáltal pedig támogatólag hatnak, bármelyikünknek is van szüksége segítségre vagy csak épp arra, hogy megossza a gondolatait és érzéseit.

A sötét, borongós, néha csupa szürke januári napokon, mikor sokáig nem látjuk az égboltot vagy napsugarat, jólesik egy  – egy kedves szó, egy őszinte érdeklődés, vagy csak egy sor: gondolok rád, vigyázz magadra. Máris könnyebb a nap, könnyebb a lélek – felmelegít….

Mi segíthet még? :o) Megosztom Veletek. Nagyon egyszerű, csupán a képzeletetekre van szükségetek hozzá: idézzetek fel egy kellemes, szívet melengető érzést, mikor zaklatott az élet, vagy egy vidám élményt, mikor nehezebb a nap – s koncentráljatok az érzésre, ami akkor feltöltött. Mikor hosszú téli napokon, amikor egy napsugár sem bújik elő, mindig eszembe jut az ezüstös szegély – az esély, a lehetőség a döntésre, a kockáztatásra. S az is mindannyiszor eszembe jut, hogy a felhők fölött mindig süt a nap. látom magam előtt a végtelen felhőtakarót a magasból, mint melegítik a napsugarak. S abban a pillanatban tölt el a jó érzés, hogy elég kitartónak és türelmesnek lenni ahhoz, hogy a jó megérkezzen.

 

2016. január 10.

“Csak az, aki készen áll, hogy mozduljon, tud valamit is változtatni.” N.P.
 
A tegnap délután az évtervezésről szólt.
 
Már a jelentkezésekből, érdeklődő üzenetekből kiderült – fantasztikus csapat áll össze. Minden korosztály, s mindkét nem képviselte magát.
Jó érzés volt látni, érezni, tapasztalni, igazán megéri őszintének és bátornak lenni. Az én feladatom “csupán” annyi volt, hogy mederben tartsam a beszélgetést, hiszen a csapattagok egymást segítették, kérdezték, s osztották meg tapasztalataikat, véleményüket egymással.
Ismeretlenül.
Elvárások nélkül.
Őszinte és nyílt, építő kritikával.
Érveltek és ellenérveket sorakoztattak fel. Felvállalták helyzetüket, életüket és őszintén megnyíltak.
944063_1194517480578096_1729407751894680804_n
 
Számba vettük és lezártuk az elmúlt év eseményeit, majd feltérképeztünk az új esztendő lehetőségeit, betartható céljait – mely természetesen hosszú, egész során változó, nem is beszélve a váratlan helyzetekről, melyek tőlünk függetlenül alakulnak.
 
Köszönöm az együtt töltött délutánt, a bizalmat és a fantasztikus élményt!
 
“A tétlenség kételyt és félelmet szül. A tett önbizalmat és bátorságot. Ha le akarod győzni a félelmet, ne csak ülj és gondolkodj róla. Menj, és tegyél valamit!” D.C.
 

 

2016. január 4.

Az év első munkanapját vidáman és teli energiával kezdtem. Vártam az új kihívásokat, a találkozásokat barátokkal, kollégákkal a két hetes szünet után. Mindezt megfejelte a hóesés már délben.

Szeretem a havat, szeretem a telet. Az első hóesés mindig különleges. Nyugalom, csönd, csillogás, béke.
Délután pedig rábukkantam Charlie Chaplin beszédére, melyet a 70. születésnapján mondott el, s melyben összefoglalta, hogyan is változtatta meg, illetve élte az életét.
Pontosan megfogalmazta mindazt, amin az elmúlt években én is átestem, átéltem.

Olvassátok szeretettel.

A véleményetek, gondolataitok szívesen fogadom.

“Amikor elkezdtem magamat szeretni értettem csak meg igazán, hogy mindig, minden esetben, mindenkor a legjobb helyen vagyok és minden, ami történik, helyes és igaz. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik: BIZALOM.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, tudtam csak felismerni, hogy az érzelmi fájdalom és szenvedés számomra csak figyelmeztetés, hogy a saját igazságomnak ellentmondva élek. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik: HITELESSÉG.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, felhagytam azzal, hogy egy másik élet után sóvárogjak. Ekkor tudtam csak észrevenni, hogy minden körülöttem egy rendkívüli kihívás a fejlődésre. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik: ÉRETTSÉG.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, felhagytam azzal, hogy a szabadidőmet magamtól elraboljam azért, hogy grandiózus terveket szőjek a jövőben. Ma már csak azzal foglalkozom, ami nekem örömet és boldogságot okoz. Azzal, amit szeretek, és ami a szívemben nevetéssel ajándékoz meg engem, méghozzá a saját ízlésemnek, világomnak, tempómnak és temperamentumomnak megfelelően. Ma már tudom, hogy ezt úgy hívják: TISZTESSÉG.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, mindenekelőtt, hozzáláttam megszabadulni minden olyan dologtól, amely nem az egészségemet szolgálja: ételektől, emberektől, helyzetektől, tárgyaktól, dolgoktól, de legfőképp azoktól, amelyek engem minduntalan visszahúztak, messze önmagamtól. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik:ÖNMAGUNK SZERETETE.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, lemondtam arról, hogy mindig nekem legyen igazam, így kevesebbszer tévedtem. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik: ALÁZAT.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, fölhagytam magamban a múlton való rágódással és a jövő miatti aggódással. Most már a jelenben élek, még ebben a szent pillanatban is. Így meg tudom élni a mindennapjaimat. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik: TUDATOSSÁG.

Amikor elkezdtem magamat szeretni, fedeztem fel, hogy a gondolataim szegénnyé és beteggé tehetnek engem. Amikor viszont a lelki erőmet megerősítve, bölcsességgel átformáltam a gondolataimat, megfordult az életem és elvitt a legnagyobb magasságokba. Ma már tudom, hogy ezt úgy nevezik: LÉLEKJELENLÉT.

Nem kell az összetűzésektől, problémáktól, konfliktusoktól félnünk, amelyeket akár magunkkal vagy akár másokkal vívunk, hiszen néha még a csillagok is összeütközhetnek, amelyekből rendre új világok születnek. Ma már tudom, hogy: ILYEN AZ ÉLET.” (1959.04.16.)