2016. április 3.

ÉLD MEG, AMI TÖRTÉNIK VELED – 4.

alázat – barátságbátorság – boldogság – félelem – hála – kaland – kihívás – ölelés – őszinteség – szabadság – szenvedély – tanulás – TISZTELET

Sokszor milyen elcsépelt szó – mégis mennyi jelentést hordoz önmagában.

Hosszú időbe telt megtapasztalnom, mennyire fontos, hogy ne mindig csak másokat tiszteljek és becsüljek, de önmagam is. Hányan esünk abba a helyzetbe – s szándékosan nem használom a „hibába” kifejezést – hogy tiszteletben tartunk elveket, érzéseket, helyzeteket, miközben nekünk nem megfelelő a szituáció. Feltételezzük és gondoljuk, hogy így minden rendben van és rendben lesz, hiszen mi minden tőlünk telhetőt megtettünk – már nem rajtunk múlik semmi. A fő gond az első két kifejezéssel van: feltételezzük és gondoljuk. Ezek teljességgel mellőzik és kizárják az érzéseinket, melyekre figyelnünk és hallgatnunk szükséges.

Hányszor halljuk azt, hogy „mindent megtettem neki, feladtam magam és mégis itt hagyott, cserben hagyott” vagy épp azt, „én megmondtam előre, de nem hallgatott rám”, vagy azt, hogy „én csak jót akartam”. Mi hiányzik ezekből a mondatokból vagy cselekedetekből?

A tisztelet.

Önmagunk és a másik tisztelete. Ami nem más, mint egyenlőség, becsület és empátia.

Az, hogy tiszteletben tartom a barátom, a kollégám, a társam, a kedvesem vagy épp a környezetemben élők vagy tartózkodók személyét, érzéseit, gondolatait, cselekedeteit. Meghagyom a szabadságukat a döntéshozatalra és az érzéseik megélésére. Tiszteletben tartom, hogy másképp látnak dolgokat. Tiszteletben tartom, hogy meghoznak olyan döntést is, ami számomra nem érthető – ennek ellenére elfogadom.

Sok félreértéstől és vitától kímélhetjük meg magunkat, ha tisztán és őszintén fogalmazzuk meg, mire vágyunk, mit szeretnénk, mi kellemes vagy épp kellemetlen számunkra. Számolva azzal is, hogy ez adott esetben nem megfelelő a többieknek. Azáltal azonban, hogy megtiszteljük magunkat azzal, hogy magunkat adjuk – mindenféle sallang, elhallgatás, hazugság, őszintétlenség nélkül – átalakulnak a kapcsolataink. Megszilárdulnak. Összefonódnak. Olyanok vesznek körül akkor minket, akiknek helye van az életünkben.

Hiszem, hogy nem kell mindig mindenben egyetértenünk, épp elég csak elfogadnunk, hogy másként látjuk a világot.

Ez önmagam és a másik tisztelete.