2016. augusztus 10.

Életünk legmeghatározóbb részét kapcsolataink alkotják. Általuk fejlődünk, haladunk előre, adnak leckéket, teljesíteni ki. Amíg minden találkozás fontos szerepet tölt be életünk megértésében és megélésében, addig vannak sokkal különlegesebb kapcsolataink is, melyekre érdemes több figyelmet szentelnünk. Melyek ezek?

A lelki társ az, aki minden téren passzol hozzád.  Minden stimmel, ahol sosem érzed kényelmetlenül magad. És a társad sem. Előfordulnak nézeteltérések vagy viták, hiszen nem érthetünk mindig mindenben egyet a másikkal; azonban ezek sosem fajulnak el. A megoldások pedig szorosabbá fűzik a kapcsolatotokat. Az is megtörténhet, hogy évekig nem beszéltek egymással, majd amikor újra találkoztok, ott folytatjátok, ahol annak idején befejeztétek. Mintha semmi sem történt vagy változott volna.

Mikor találkoztok, különös érzések kerítenek hatalmukba. Mintha születésetektől fogva ismernétek egymást. Fél szavakból is értitek a másikat, jólesik együtt lenni, nevetni vagy épp sírni. Távolról is érzitek a másikat.

Sokan keverik vagy épp mossák össze a lelki társat a szerelemmel. Nem zárja ki egyik a másikat, de nem is feltétlen fedik egymást. A lelki társ lehet barát, rokon vagy épp valaki olyan, aki rövidebb – hosszabb ideig vendégeskedik az életünkben és más útra tereli azt. Ad egy lökést, hoz egy felismerést, megtanít valamit.

A tükör az, aki megmutatja neked azt, hogy is állnak a dolgok valójában. Egyenes, őszinte kapcsolatok ezek, aki nem fél attól, hogy megbántja az érzéseidet. Ez teszi a kapcsolatot különlegessé, hiszen ezáltal formálja a meglátásunkat. Tereli más irányba, hiszen sokszor nem látunk a dolgok mögé magunktól.

Sosem tiszteletlenek. Ők azok, akik megmondják neked, miért helyes vagy épp helytelen a viselkedésed. Ez legtöbbször akkor fordul elő, mikor hasonlóan viselkedtek, s ráébredtek a másik cselekedeteiből, hogy ti éppen ugyanezt teszitek. Így tartva egymásnak tükröt – mely a leghatékonyabb módszer, hiszen magatok döbbentek rá saját viselkedésetekre, érzéseitekre. A tükröződő területet kell mindig megdolgozni, akár közösen is.

Akadhatnak viták itt is természetesen, de az érvek pont ezek alatt bújnak meg. Sokszor pont elég az, ha valaki ott van mellettünk akkor, amikor nem tudjuk meghozni a felelős döntést mi magunk.

A segítő lehet egy mentor, egy tanár, egy vezető. Inspirál, motivál, bátorít, visszajelzéseket ad és visszaránt a földre, mikor szükséges. Segítenek, mikor nehézségeid támadnak, érzelmi csapdába kerülsz vagy elakadsz a fejlődésben.

Olyan ember ő, akire felnézel, akit tisztelsz, aki mindig képes téged előremozdítani és támogatásáról biztosít életed adott szakaszán. Rávilágít az események gyökerére vagy megmutatja a célt, amerre haladsz.

H szerencsés vagy, már találkoztál is valamelyikükkel, akár mindhármukkal. Ha még nem, akkor járj nyitott szemmel és szívvel, mert hamarosan egymásra találtok.