2016. augusztus 22.

“Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni; a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek; elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.” M.M.

Az elmúlt években volt sok alkalmam megtapasztaltam – s az utóbbi néhány hétben ismét, milyen törékeny dolog is a bizalom. A világon talán legtörékenyebb, a legérzékenyebb dolog.
Sokan képesek önmaguk érdekében, félelemből bármit és bárhogyan megtenni, megígérni, akár elhallgatni ideig – óráig. Ilyenkor önmagukat védik. Félnek állást foglalni, egyenes, gyors és megfontolt döntéseket hozni. Úgy érzik, ha mindenkinek azt mondják, amit hallani akar, akkor a kapcsolat nem szenved törést. Ez a viselkedés és taktika azonban már csak játszma és sehova nem visz. A félelem teljesen megbénítja őket. A sok kimondott hamis mondat és kimondatlan titok megmérgezi a kapcsolatot. Ha pedig fény derül az igazságra, megpróbálnak a lelkiismeretre hatást gyakorolni és akár visszaforgatni a felelősséget. Különféle magyarázatokat és szabályokat alkotni, mi – miért alakult ki. S ők nem tettek ezért semmit.

Mit érzek ilyenkor? Csalódást.

Mint amikor a kristálypohár millió apró darabra törik. Ahonnan nincs visszaút. Egy nagyon kedves tanítványom írta június végén egy papírlap aljára, hogy „A bizalom olyan, mint egy radír, amikor hibázunk, mindig egyre kisebb”.

Hibázni emberi dolog – a bizalommal és őszinteséggel visszaélni szerintem merészség. Nagyon ritka és értékes dolog az, ha valaki maximálisan hisz nekünk, bízik bennünk és mi nem élünk ezzel. Talán az egyik legnehezebb és legtöbb munkát igénylő feladat ez életünkben. Döntéseink adott pillanatban mindig helyesek – a következményük lehet mindig más és más. Kellemes vagy épp kellemetlen. Rajtunk áll, hogyan döntünk, s mennyire vagyunk merészek vállalni önmagunk, a döntéseink vagy épp a következményeit.

Sokszor emlegetem azt a mondást, hogy a szavak erejét csak áldásra, gyógyításra és boldogulásra szabad használni. A pletyka, az átok, a rossz mindig annak a fejére száll vissza, aki küldte vagy kívánta. A hazug szó, az elhallgatás mindig kiderül. A titok ideig – óráig marad titok csak.

Miért vagyok mégis hálás?

Ismét gazdagodtam egy tapasztalattal, szorosabbá váltak baráti kapcsolataim, s megértettem, hogy nem kell “örökké” egymás mellett utaznunk. Elég ha elkísérjük egymást életünk egy szakaszán, majd útjaink elválnak és más irányt vesznek.