2016. szeptember 29.

Ölelés újra

Gyönyörű nap volt a mai. Kellemes őszi napsütés, a gyerekekkel az ebéd után időszakot kint töltöttük az udvaron. Néhányan labdáztak, a fiúk rúgták a bőrt, a lányok egy árnyékos helyen ültek körben és úgy tűnt, beszélgetnek. Odaültem melléjük úgy, hogy engem még értek az őszi napsugarak.

Hamar kiderült, mit játszanak – egyszerű kérdésekre kellett választ adniuk vagy épp mókás feladatokat elvégezni. Igazi kihívás még kitalálni is tréfás helyzeteket. Nagy volt a nevetés végig. Aztán jött egy feladat, hogy egy kedves kollégát kellett megölelni. Milyen hatalmas kihívásnak tűnik ez egy gyermek számára, pedig milyen egyszerű mozdulat és mennyi minden van benne. A kis csapat lassú léptekkel közeledett a kolléga felé, néha hátranéztek kis bátorításért. Aztán már csak egy hatalmas ölelést láttunk messziről. Milyen egyszerű és mégis mennyire félünk megtenni? Pedig egy ölelésben minden benne van.

Az egyik legfontosabb és legegyszerűbb kifejezőeszköze a szeretetnek a mosoly mellett.

Ez a legnagyszerűbb gesztus, hiszen maga a szív kap benne szerepet, s ettől olyan varázslatos. Mágikus erővel bír. Képes arra, hogy azonnal pozitív hatást váltson ki.

Már kisgyermekként bármi öröm vagy bánat ért minket, egy ölelés igazi gyógyír volt a sebekre. Az ölelés biztosítja a kisgyermek számára az azonnali kapcsolatot. A mindent.

Nem telik el úgy napom, hogy a lányom és a sok tanítvány közül valaki még meg ne öleljen. Minden ok nélkül jönnek oda és ölelnek meg tiszta szívből. A fiam, aki ma már fölém magasodik, minden találkozásunkkor átölel szótlanul. Nem szükséges mondanunk bármit is, hiszen az őszinte, tiszta szeretet egyszerű kifejezése ez. Szavak nélkül is érthető. Mindkét fél számára.

Amikor átölelsz valakit melegséggel, szeretettel, az nem csak egy gesztus, hiszen szíved minden melegét átadod neki.

Amikor szeretsz valakit, akkor nem csak szavakkal fejezed ki érzéseid, hiszen a szavak nem elegendőek. Valami másra is szükség van.

Hiszen …

“Vannak ölelések, amelyek megváltoztatják az ember életét.
Vannak ölelések, melyek után nem lesz már semmi, ami addig volt.
Vannak ölelések, melyekről úgy hisszük az utolsó, mégis az első pillanatává válnak valaminek.
Vannak ölelések, melyekre mindennél,
mindennél jobban vágyunk, mégis félünk tőlük, mert tudjuk, utána semmi sem maradna többé ugyanaz.
S vannak ölelések, melyek várt-váratlanul az utolsók maradnak.”