… mi fér egy életbe …

A meghatározó gyermekkor: szülőkkel, nagyszülőkkel, barátokkal, iskolatársakkal. Küzdelmes évek, melyek megtörnek, nyomot hagynak és bár elhalványulnak, de sosem tűnnek el. Az emlékek megmaradnak és az élet legváratlanabb pillanataiban törnek fel a mélyről, s indítanak el új irányba.

Lassan négy éve, hogy gyökeresen megváltozott az életem. Rengeteg hullámheggyel és völggyel tarkítva teltek a hetek, hónapok. A feladatok, melyeket kaptam, megerősítettek. Új barátokat, munkahelyet, új ismeretségeket szereztem. Tanultam új szakmát, melyről tizenévesként álmodoztam, de akkor még nem volt bátorságom belevágni. Ma már két szakmában teljesedhetek ki, olyan munkakörökben, melyek nem elszívnak, hanem töltenek még egy – egy fárasztó nap után is. Lett új munkahelyem, s megtapasztaltam az összetartozás élményét. Hoztam súlyos döntéseket, melyek hol jó, hol kevésbé jó következményekkel jártak, járnak. Kerestem a múltam, a gyökereim, az elakadásaim – s ehhez olyan segítőket találtam, akikben ma már vakon megbízhatok.

S hogyan lettem több? Kimondom az érzéseimet, a félelmeimet, ami nem is olyan könnyű. Megválogatom, kit engedek be az életembe. Merek segítséget kérni, hiszen ez az egyik legfontosabb és legnehezebb a mindennapokban. S tudok nemet mondani is.

Belevágtam utazásokba, melyek nem csak az utazás élményével gazdagítottak, hanem társakra leltem, megismertem idegen kultúrákat, s egész más nézőpontból figyelem már a világot.

Az elmúlt két hónap ismét változásokat indított el, szinte tapintható a változás szele. Újra más irányba fordul a hajó. Félelmetes érzés volt újra megtapasztalni, mi fér egy ember életébe. Szerelmek, gyermekek, házasságok, titkok. Levelek, melyeket megtalálunk, iratok, melyek mesélnek. Egy ember életét, mely titkokkal volt teli. Felgöngyölíteni szálakat, megkeresni régi ismerősöket, akikkel mi magunk sosem találkoztunk. Akik mesélnek, történeteket, melyekből kirajzolódik egy élet. A döbbenet után csak a csend marad.

A sok zaj után, most jólesik a csend, az egyedüllét, a befelé fordulás. A rengeteg kérdés, kérdőjel, hiányzó láncszem arra sarkallna, hogy kutassak, s válaszokat keressek, hiszen mindannyian, mindig, mindent tudni akarunk. Erővel. Bizonyosságot szerezni, s megtudni a „tuti”t. Valójában ilyen nem is létezik, hiszen ahány ember, annyi látásmód, élmény, érzés. Mégsem teszem, nem keresem a válaszokat, hiszen nem fontosak. Amire szükségem van, azt idebent megtalálom. A hit és a bizalom az, ami erőt ad. A család, a barátok, akikhez jó tartozni. Az utazások, melyek várnak még rám, s elemi erővel tölt fel, már csak a várakozás is.

Az emlékek pedig halványodnak, s minden a helyére kerül majd – ahogyan a kirakós darabkái illeszkednek szép lassan egymásba.

Vigyázz magadra. Öleld meg Apát helyettem. Akkor talán a  köd is kitisztul majd.