2017. január 8.

“Aki befelé néz, az felébred.”

Mindannyiunk számára a legnehezebb és legrögösebb út befelé vezet. Nagyon sokszor fojtunk el érzéseket, megérzéseket, mondatokat, eseményeket. Nem akarunk megérteni helyzeteket és elfogadni azt, nekünk is részünk volt abban, hogy a dolgok nem feltétlen kedvezően alakultak.

Ahhoz, hogy kijussunk a saját magunk építette falak mögül, lemászhassunk végre az elefántcsonttoronyból, melybe önszántunkból zártuk be magunkat – először is befelé szükséges elindulnunk. Melyek azok a helyzetek, ahol mindig ugyanazt a döntést hozzuk, ugyanúgy reagálunk még akkor is, ha ez számunkra nem előnyös. Miért és hogyan keveredtünk bele abba a csapdába, ahol már nem látjuk a kiutat, az alagút végét sem – talán már meg sem tudjuk mondani.

Fontos és talán a legfontosabb az őszinteség. Nem csak másokhoz, hanem elsősorban önmagunkhoz. Merjük átgondolni és megfogalmazni, ha kell hangosan is kimondani, akármennyire is fáj – hol vesztettük el önmagunkat.

Az elmúlt hónapok számomra egy hatalmas belső utazást jelentettek, mely az előző pár napban tejesedett ki ismét. Hosszú évek után először az élet hasonló helyzetbe sodort, mint ezelőtt már két alkalommal. Most értem meg arra a döntésre, hogy megváltoztassam az eddig filmkockát. Hihetetlen fájdalom volt feltépni egy sebet, amit azelőtt gondosan letapasztottam. Hálás vagyok azonban azért, hogy a dolgok így alakultak. Olyan érzések bújtak elő a legmélyebb bugyrokból, melyek létezéséről én magam sem tudtam. Megláttam a saját elakadásaim, a régebben félelemből elkerült döntéseket és kimondtam őszintén, hogy ezeket észrevettem. Mérhetetlen fájdalommal járt kimondani és beleállni a helyzetbe. Nem bántam meg.

Sosem álltam be a sorba, mindig vállaltam a kockázatot – a mostani „aha-élmény” azonban minden várakozásomat felülmúlta. Kockáztattam, amikor kimondtam a félelmeim és azt, hogy változtatni, s új döntést hozva új irányt venni. Hálás, mert megadtam a lehetőséget a változásra, a változtatásra. Hálás azért, mert ismét érezhettem, kik állnak mellettem, kikre számíthatok, s kik, akik elfogadnak. Hálás azért, mert nyitott ajtókra és fülekre találtam.

Azt, hogy most merre megyek, nem tudom, hiszen egy teljesen ismeretlen, még számomra is járatlan utat választottam. Azt, hogy a döntésem jó volt és megérte a megélt fájdalmat pedig érzem, mert felszabadított a bizonytalanságból és ki nem mondott félelmekből.

Mindig is tudtam, ha elindulunk azon az úton, mely a szívünkhöz vezet, megnyílik előttünk a világ. Most ismét lehetőséget kaptam erre.

Ha körülnézünk, azok az emberek megnyerőek és sugározzák az erőt és az életet, akik rendben vannak önmagukkal, akik ismerik saját erősségeiket és gyengeségeiket és nem szégyellnek erről beszélni sem. Miért is tennénk? Minden, amit átéltünk, mindenki, akivel megismerkedtünk, az életünk részévé vált. Elhibázott döntésekről, nehézségekről, félelmekről beszélni pedig nem gyengeség, hanem hatalmas erőről tesz tanúbizonyságot; hiszen csak így vállalhatjuk őszintén tetteinket.