2017. május 11.

 

Ha május – akkor langyos eső.

Ha május – akkor rigófészek.

Ha május – akkor gesztenye.

“Boldog az az ember,

aki megtalálta a bölcsességet,

és az az ember, aki értelmet kap.

Mert több haszna van ennek,

mint az ezüstnek,

és nagyobb jövedelme,

mint a színaranynak.

Drágább ez a gyöngynél,

és semmi sem fogható hozzá,

amiben kedved leled.

Hosszú élet van a jobbjában,

baljában pedig gazdagság és dicsőség.

Útjai kedves utak,

és minden ösvénye békesség.

Élet fája ez azoknak, akik megragadják,

és akik rá támaszkodnak, boldogok.” (Péld.k.)

Meséljek a B oldalról? Valóban igaz rá a mondás, miszerint minden örök, csak a változás állandó.

Pár év eltelt, mióta megfordult az életem, s valóban más irányt vettem. Néhány évvel ezelőtt sokszor fel sem tűnt, hogy eltelt egy esztendő, csak amikor elérkezett az év végi hajrá. Félelmetes visszanézni, hogyan daráltak be a mindennapok és őrölt fel a mókuskerék mindent. Kevesebbet dolgozom e? Nem úgy érzem; s a hozzám közel állók is felszisszennek most biztosan. Mi változott mégis? Feje tetejére állt a világ. Minden élményt – legyen az jó, kellemes, vagy épp kevésbé az, mélyen megélem. Nehéz elmagyarázni, hogyan éld meg a „flow”-t, hogyan hagyd magad sodorni az árral, s hogyan legyen erőd kitartani akkor is, amikor minden süllyedni látszik. Talán egyszerűbb, ha figyelsz. Ezt teszem én is. A belső hangra figyelek, mit súg.

Alig egy héttel ezelőtt mint szülő ültem régi iskolám ballagási ünnepségén; a fiam épp befejezi gimnáziumi tanulmányait. Végigfutott rajtam az eltelt több mint két évtized minden emléke, élménye, meghatározó eseményei, hiszen a sokadik osztálytalálkozó szervezését kezdtem a napokban. A vidámság, a nevetés, a kötődés, a törődés, az odafigyelés. S ugyanilyen súllyal a szakítások, barátságok elmúlása, munkahelyváltással járó nehézségek, a válás, a szerettek elvesztése, vagy épp a fájdalmas pillanatok.

Sokáig nem éreztem az illatokat, nem láttam az évszakok változását; ma már segíteni tudok másoknak, hogy ők is meglássák velem az Élet minden apró szépségét. Megtanultam, hogy nem másoknak, hanem magamnak felelek meg. Minden döntésemben benne vagyok én is. Megállok és átgondolom, ha valami fáj, ha valami bánt és akkor is, amikor határtalan boldogság és öröm árad szét bennem. Sokszor fordul elő, hogy egy – egy helyzetben tovább maradok, pontosan addig, amíg nem érzem biztosan azt, valóban lépnem kell. Vállalom viszont az ezzel járó esetleges felelősséget, az örömet vagy épp a fejlesztendő feladatot. Sosem élem meg kudarcként az eseményeket, s feladni sem igen szoktam.

Hálás vagyok, mert megtanultam ezeket az érzelmi hullámokat megélni, megdolgozni. Már nem akadályokat látok, hanem feladatokat. Már meglátom a lehetőséget és az esélyt a tanulásra, fejlődésre egy nehéz helyzetben is. Tudom, hogy nem végződik minden mindig teljes sikerrel – azonban a közben felmerült nehézségek is tanulásra ösztönöznek.

Hálás vagyok azért, mert megtanultam döntést hozni, megtanultam kockáztatni és megtanultam kimondani kétséget, megfogalmazni félelmet. Hálás vagyok, amiért megtanultam újra ölelni, nevetni és sírni. Hálás vagyok a váratlan fordulatokért, s hálás a saját döntéseimért. Számtalan új barátságot hozott az elmúlt pár év és néhánynak vége is szakadt vagy épp most ér véget. Megtanultam elengedni és megélni veszteség nélkül, s méltó módon lezárni ezeket a kapcsolatokat. Megértettem, hogy egy adott életszakaszon társai, barátai voltunk egymásnak, az utunk azonban más irányt vesz már.

Hálás vagyok annak, hogy lehetőségem nyílik minden évben világot látni, utazni, tapasztalni. Köszönöm Anya, hogy mellettem állsz, és a háttérből támogatsz, igazgatsz mindent – s néha hálás vagyok a jókor érkező éles kérdésekért is (bár nem mindig felelek ezekre).

Hálás vagyok, amiért azok vesznek körül, akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Osztozunk a gondolatainkban. A számonkérést hírből sem ismerjük. Őszinte és építő kritikával segítjük egymás fejlődését, elakadásait – s tartunk tükröt helyzetekben. Őszintén örülünk egymás sikereinek. Hálás vagyok a Barátoknak, akik az elmúlt négy évben léptek az életembe. Felnőtt korban nem könnyű már barátságot kötni, de nekünk sikerül. Megdolgozunk minden nap a közös élményekért, örömökért, osztozunk fájdalmakban. Őszintén, teljes bizalommal fordulunk egymás felé. Félmondatokból megértjük egymást. Elég egymásra néznünk, s tudjuk, hogy csendre, ölelésre, zsebkendőre vagy épp egy kocka csokira van szükségünk.

Köszönöm Nektek az elmúlt heteket, hónapokat, évet.

Köszönöm az élményeket, a kérdéseket, a kritikákat, a hosszú éjszakába nyúló beszélgetéseket, az utazásokat, a színház és filmélményeket, a koncerteket, a közös vacsorákat, a csöndes sétákat, a kitalált gondolatokat, a rengeteg nevetést, a félszavakat, az épp jókor érkező spontán öleléseket … a szeretetet és bizalmat.

Jövőre, Veletek, máshogy.

2017. május 9.

Szerelem?

Ismerős. Barát. Szerelem. Társ. Ki a szerelmed? A lila – rózsaszín köd. Aki felvillanyoz, aki vonz, ahol elég egy szikra, ahol tombol a kémia, akit meg akarsz ismerni. Talán fel is ruházod tulajdonságokkal, amikkel nem rendelkezik. De akarod. Nem őt magát, hanem az érzést. Szeretni, és szeretve lenni. Kötődni. Lángolni. Elolvadni. Feloldódni. Romantikázni.

Ez teljesen rendben is van. Amikor a személyiség kiforrott, tudja, merre tart. Mire vágyik és mire nem. Ha úgy lépsz a kapcsolatba, hogy nem dolgoztad fel az előzőt, akkor mindaddig fennáll a színes köd, amíg rá nem döbbensz, a másik szeretetnyelve közel sem egyezik a tiéddel. Ráöntöd minden szereteted, megadsz mindent, pedig azt sem tudod még, a másik mire vágyik. Vagy épp ellenkezőleg; visszatartasz minden érzelmi megnyilvánulást, mert tartasz attól, elbízza magát a másik és visszaél majd ezzel. Jönnek a súrlódások, a csalódások, a vég nélküli viták. Érkeznek az elhallgatott sérelmek, a kimondatlan elvárások, végül a gyilkos harag vagy épp a kínos csönd.

Mégis ragaszkodsz. Kapaszkodsz. Mert az elején olyan jó volt. S ha egyszer már volt kedves, akkor biztos lesz még. Türelmesen vársz. Azt, hogy jelzed-e ezt vagy sem, már a helyzet és a belső késztetés, a régi jól bevált lenyomatok határozzák meg.  A feszültség szép lassan felőröl. Pedig nem volt más az elején sem, szimplán felruháztad sosem volt tulajdonságokkal. Meg akartál felelni. Az érzésre volt szükséged, s ehhez találtál egy épp arra járó alanyt.

Hallgattál a megérzésedre? Figyeltél a belső hangra? A kisördög, a kétely már az első pillanattól ott van, ugyanúgy, mint az az érzés, hogy megtaláltad a másik feled. A társad. Mindig érezzük odabent az első alkalommal, hogy jó lesz e vagy sem. De elnyomjuk aggyal. Racionális gondolkodással. Mert szükségünk van az érzésre. A bizsergésre, az adrenalinra, még akkor is, ha közben a kapcsolat már nem ad semmit, csak elvesz. Elszívja az energiád és az egyensúly felborul. Mikor minden találkozás után kevesebbnek érzed magad, minden alkalommal csalódsz, mert nem azt kapod, amire vágysz. S kiderül, nem is azt adod. Számon kérsz, elvársz, s szép lassan kiégsz.

Miért szép mégis a szerelem? Mert a kezdeti lángolás ad erőt ahhoz, hogy felismerj dolgokat, feldolgozz élményeket és érzéseket magadban. Hogy merre tartasz, és mit szeretnél. Hogy a szíved és a lelked szerint dönts. S pontosan legyél tisztában azzal, a lila köd felszálltakor szeretnéd e még magad mellett tudni a másikat. Ő e az, akit keresel és akire szükséged van. Aki méltó társad. Kaptál valamit, a keresett és vágyott érzést vagy sem. Ha elmúlt, kidurrant, mint egy léggömb, akkor méltósággal távozz. Köszönd meg amit kaptál és menj tovább. Ne ragadj bele, ne alkudj meg és főleg ne megfelelni akarj. Éld meg. Fogadd el. Szeresd és tiszteld önmagad és a másikat is annyira, hogy őszintén kezded és zárod le a kapcsolataid.

 

 

2017. május 7.

Barátság

Az elmúlt négy esztendő alapjaiban változtatta meg a kapcsolataimat.  Az a változás, melyen átmentem, elsodort mellőlem néhány barátot, de annál több új kapcsolatra tettem szert.  Stabilakra, megértőkre, igazi, őszinte, felnőtt barátságokra.

Nehezen fogadtam el, hogy nem haladunk mindannyian ugyanabba az irányba. Ha életünk más fordulatot vesz, sokan már nem akarnak mellettünk maradni. Nem értik a változásokat, s talán nem is akarják elfogadni azt, hogy ami állandó az a változás maga.

Mindannyian fejlődünk életünk során, eltérő ütemben, eltérő módon.  Ha szeretnénk egymást megtartani, s kapcsolatban maradni, akkor nincs helye magyarázkodásnak, elutasításnak, sértődésnek. Azt, akit szívünkbe zárunk, úgy fogadjuk el, ahogy van. Hibáival és értékeivel együtt. Nehéz sokszor és rengeteg energia elfogadni, hogy nem egy ütemben haladunk, s eltérően értékelünk eseményeket – különösen akkor, ha ezek alapvetően határozzák meg és befolyásolják az életünket.

Ha mégsem megy, mert valamelyikünknek ez nehézséget okoz, akkor csendben váljunk el. Nincs értelme egy olyan barátságot sem tovább nyúzni, ahol nincs megértés és idő sem egymásra. Fogadjuk el, hogy egy jó darabon együtt utaztunk, s néhányan most leszállnak egy állomáson, majd másik vonat várjak őket. Vigyük magunkkal a kapcsolatból a szép emlékeket, a kellemetleneket pedig engedjük el.

Nyugodt és kiegyensúlyozott lesz így az életünk.

“Az élet nem mindig azokat az embereket sodorja eléd, akiket te szeretnél.  Néha az élet pont azokat a kapcsolatokat adja neked, melyekben lehet, megtapasztalod, hogy megbántanak, szeretnek, elhagynak, de ezáltal fokozatosan megerősítenek, s segítenek abban, pont azzá a személlyé válj, akivé válnod kell.”

S hogy számomra mi a különbség a sokat emlegetett kapcsolat, barátság és a szerelem között? A barátságban alapvető a bizalom és az őszinteség. A szerelem során sajnos pont ez a kettő sérül sok esetben már a legelső időkben, hiszen sokan igyekeznek más színben feltüntetni magukat, a legjobb énjüket tárják elénk, mellyel nem csak minket csapnak be, de önmagukat is. Elvárnak és ki nem mondott elvárásoknak igyekeznek megfelelni. Hazugságokkal talán megnyerhető a másik fél ideig – óráig, később azonban az igazság felszínre kerül. Kár azokért a hetekért, hónapokért, amikor bármire képes valaki csak azért, hogy megszerezze a másikat. Ezek a játszmák nem visznek messzire, hisz ez lesz később pontosan a bizalmatlanság és a kétely melegágya. A kapcsolat pedig eleve kudarcra van ítélve így. Érett, felnőtt kapcsolatban nincs helye játszmának, tabunak és csúsztatásnak sem. A ki nem mondott, az elhallgatott információk mérgeznek ….. lassan és alattomosan. Talán a legfontosabb, legyünk tisztában önmagunkkal, képességeinkkel, vágyainkkal, s tartsuk önmagunkat és a másik felet is annyira, hogy őszintén éljük meg a kapcsolatot.

2017. május 4.

 

Ha május, akkor Róma. Ha május, akkor Audrey.

  1. május 4. Ma lenne 88 éves.

Kapcsolódó kép

Miért szeretem? Hát azért, mert pontosan fogalmazta meg azt, amit én is érzek, s ami szerint élek.

„Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén mondom, mindennél jobban szeretek nevetni. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.”

Fontos a vidámság, a nevetés, addig, míg a könnyünk is kicsordul. Szeretem az összekacsintós nevetést, a furcsa helyzetekben felbuggyanó nevetést és azt is, amikor már nem marad más módszer a helyzet feloldására. Felemelő érzés.

„Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.”

Sosem volt kérdés, hogy bármilyen helyzetből van kiút – a módszer egyszerű, csak meg kell hozni a döntést. Az sem volt kérdés sosem, hogy segítsünk azoknak, akik szükségben szenvednek. Hazavittem a kiskutyát is annak idején …

„Soha nem hittem az istenadta tehetségben. Imádtam a munkámat és megtettem mindent, ami tőlem telt.”

Szenvedélyesen szeretem a munkám. Mindkét szakmám a hobbim. Sokat tanultam, tanulok, tapasztalok, s ezt beépítem a mindennapok munkájába. I do my best.

„Az a legfontosabb, hogy élvezd az életet, hogy boldog légy – ez minden, ami számít.”

Ezt a legnehezebb megtanulni. Úszni az árral. Élvezni a mindennapokat, megélni őket a maguk teljességében. Meglátni és átadni magunkat a pillanatoknak. Sok energia ám.

„Nekem soha nem voltak nagy elvárásaim, és ennek köszönhetően én vagyok a legkevésbé megkeseredett nő, akit ismerek.”

Elvárásaim? Nincsenek.

„A szíved egyszerűen összetörik, ennyi az egész. De nem ítélkezhetsz, nem mutogathatsz a másikra. Ha szerencsés vagy, megtalálod azt, aki értékelni tud.”

:)

„Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.”

2017. május 1.

Május – számomra talán a legszebb hónap. A téli időszak után ilyenkor érzem legélénkebben a tavaszi illatokat, zöldebbek a fák és színesebbek a virágok. Életem sok fontos eseménye, döntése, élménye esik erre a hónapra.

Valami új kezdődik ismét. Élményekkel teli időszak. Érzések, szerelmek, barátságok alakulnak át, válnak mélyebbé, vagy épp halványodnak el.  Az elmúlt hónapokban rengeteg hatás ért, hihetetlen mennyiségű élménnyel lettem gazdagabb. Voltak köztük kellemesek és kevésbé jók is. Számos döntést hoztam meg, s számos dolog tűnt el a tavaszi szellővel, akár a rózsaszín virágszirmok a japán cseresznyefáról a kapunk előtt.

Image may contain: plant, tree, flower, outdoor and nature

Május első napja békésen telt, az igazi majálistól, a Népkertben a szemünk láttára felfutó mókuson át a csendes délutánig. Jólesett gyerekek között, barátnővel, fagyival ünnepelni ezt a napot. Békésen, nyugalomban, szeretetben.

“A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi.” Szepes Mária