2017. augusztus 19.

igyekezet + küzdelem = siker

Hányszor hallottam már, hányszor hallottuk már azt a mondatot: „De jó neked!” vagy azt „Neked olyan könnyű.” Hosszú évekkel ezelőtt még megálltam és mesélni kezdtem arról, milyen eseményeken mentem át, mi keresztezte az utam, mennyi időt és energiát tettem bele az életembe. Szerettem volna, ha az, aki irigykedve csak a végeredményt vagy épp a részsikereket látja, megérti, mennyire nem egyszerű az, ahogy egy – egy dolgot elértem. Régóta nem teszem már. Régóta nem magyarázkodom már. Meghallgatom és megyek tovább az utamon.

Aki ismer, pontosan tudja, hogyan telnek a napjaim, heteim, hónapjaim. Pontosan tudja, milyen nehézségekkel nézek szembe, milyen öröm vagy épp bánat ér. Nem titkolok semmit az életemből. Nem osztom meg mindig mindenkivel az apró részleteket, azonban mikor kérdeznek, nem terelek és nem hárítok. Nem veszek fel álarcokat azért, hogy eltitkoljak nehéz pillanatokat.

Az elmúlt lassan öt évben egy másik, akkor még ismeretlen utat választottam és azóta is azon járok. Örömmel töltenek el felismerések, élmények – melyek szépen egyensúlyban tartják a kellemes és sokszor igen, kellemetlen események arányát. Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy önmagunkat jobban megismerve, az egót félretéve valóban érzéseinket éljük meg és tartalmas mindennapokat tudjunk magam mögött.

Ahogy pár nappal ezelőtt írtam róla, az idei egy igen munkás és élményekben gazdag nyár volt. A három hónap, mint egy fantasztikus hosszú hétvége, melyeket annyira szeretek. Akkor még én sem gondoltam, hogy a vége is érzésekben gazdag lesz – azt azonban éreztem, érkezik ismét egy nagy változás, hiszen olyan nincs, hogy „nincsen sehogy”. J Ahhoz, hogy ezt megéljem, szükségem van pár csöndes napra, elvonulásra, időre. Ahhoz, hogy letisztuljanak érzések és gondolatok én is visszavonulok.

Fontos, tudatában legyünk annak, hogy fejlődésünket legjobban az szolgálja, ha felismerjük a lehetőségeinket, látjuk a korlátainkat és képességeinket csatasorba állítjuk. Kérünk és adunk. Ezáltal bizonyos tulajdonságaink kibontakoznak, erősödnek, így fejlődünk. A munkálkodás erőfeszítés és igyekezet nélkül nem működik. Ki lehet bújni alóla, lehet mentséget találni rá, sőt megmagyarázni is lehet, mit miért teszünk vagy éppen nem teszünk – ez azonban később visszaüt.

A siker pedig minden egyes napban megbújik. A siker nem egy távoli cél, ami után csak vágyakozunk vagy épp kergetjük. Minden apró pillanatban megtaláljuk, ha készen állunk arra, hogy egy – egy élethelyzetet felismerve, látva annak nehézségeit, megdolgozva feladatait beleteszünk időt és energiát. Sokszor csak azt érezzük siker egy tárgynak a megszerzése, egy nyelvvizsga vagy épp egy személy magunk mellé állítása. Ez azonban messze áll a valóságtól, hiszen egy ilyen pillanat már előtte is sok apó mozzanatból tevődött össze akár jó, akár kevésbé kellemes.

Siker csak erőfeszítéssel, munkálkodással, alázattal és rengeteg küzdelemmel érhető el. S mit tarts észben mindig? Azt, hogy a sikert még a szótárban is megelőzi az igyekezet és a küzdelem szó – még az angolban is. J

2017. augusztus 16.

Életem egyik legszebb és mégis legmunkásabb nyarán vagyok túl. Talán sokan felszisszentek – „ismét végigdolgozta a nyarat és nem pihent”  Valóban dolgoztam, mégis feltöltődve és tele energiával várom a következő, az évből még hátralévő hónapokat. Valóban dolgoztam, csak most sokkal intenzívebben és más formában, mint eddig. Mit takar ez?
 
Júniusban úgy éreztem, lemerültek a telepeim, rengeteg dolog, esemény történt a környezetemben az elmúlt időszakban, melyek kibillentettek az egyensúlyomból. Éreztem, hogy váltanom, változtatnom szükséges; éreztem, hogy életem apró mozzanatai, mint a puzzle – millió darabra hullnak, azért, hogy valami sokkal csodálatosabb egésszé álljanak össze. Ez egy teljesen normális folyamat, hiszen életünk hullámai segítenek a fejlődésben – természetesen abban az esetben, ha ezeket felismerjük, megdolgozzuk és fejlődünk általa.
Volt időm töltődni, elcsöndesedni és beszélgetni is sokat. Volt lehetőségem elvonulni, és arra is, hogy társaságban legyek. Dolgoztam az életemen, s ehhez minden lehetséges eszközt és lehetőséget megkaptam az élettől. Érzések kavarogtak, kérdések gyűltek össze, élmények értek, melyek mind – mind formálták a mindennapokat és vittek a megoldás felé. Szeretem ezeket az időszakokat: amikor beborul az ég, összegyűlnek a felhők az égen. A heves szél, a sötét felhők, a vihar utáni csend, a halk zápor, majd az előbukkanó napsugarak váltakozását idézi bennem. Amikor végre kitisztul a levegő a forró napok után, hiszen a zivatar elmossa a hevülést.
 
Lehetőségem adódott a fiammal kettesben tölteni pár napot távol mindentől, mégis családi körben. A séták egy számára új, ismeretlen helyen lehetőséget biztosítottak mély beszélgetésekre. A más mentalitás, miénktől teljesen eltérő szokásrendszer nyugalommal töltött el mindkettőnket. Kapcsolatunk új szintre lépett. Fiatal, érett felnőttként éli már a mindennapokat – s itt tudtam én magam is leszűrni azt, hogy az elmúlt évek mennyi mindenben igazolják döntéseimet. „Mindennek eljön az ideje, türelemmel szükséges kivárnunk.” „Uralod, ha elengeded.” Hányan bíráltak, kritizáltak nyíltan vagy burkoltan. Sosem titkoltam a nehézségeinket, mindig vállaltam a döntéseim és éreztem, az idő nekünk dolgozik. Számos kérdést beszéltünk át az együtt töltött hét alatt, mely mindkettőnket foglalkoztatott, miközben új dolgokat tanultam tőle én is: életforma, meglátás vagy épp zene  Minden eddigi tettünk, cselekedetünk értelmet nyert. Sokszor jutott eszembe Apa, aki e téren példaként állt mindig előttem. Bízott abban, hogy jól nevelt. Bízott abban, hogy elegendő mintát és csomagot adott a kezembe, amivel képes vagyok jól bánni. Bízott önmagában, hogy amit adott, azzal élek majd. Én is így tettem. Sikerült. Mindkettőnknek.
 
A nyár egy következő szakaszában számomra kedves barátnőmmel is töltöttünk egy mozgalmas hetet. Csendes helyre vágytam, ahol a gondolataimmal lehetek. Hogy alakult mégis? Végigcsacsogtuk az oda utat, majd a következő két napot. Szinte levegővétel nélkül. Másfél éve nem volt lehetőségünk személyesen találkozni; szinte csak online formában és telefonon tartottuk a kapcsolatot, leszámítva egy rövid találkozót egy budapesti cukrászdában karácsony előtt és egy végigugrált koncertet. Alig négy éve ismerjük egymást, mégis szoros, szereteten és tiszteleten alapuló barátság működik közöttünk. Mindig egyenesen kimondva gondolatainkat, néha kérdésekkel vezetve a másikat, sosem elferdítve vagy épp elfedve az érzéseinket beszélgetünk. Sosem adunk tanácsot és nem adunk visszajelzést, csakis kérés esetén. Számos alkalommal csináltunk végig egymás mellett embert próbáló feladatokat, eseményeket; ez most sem volt másként. A „segítség” akkor és olyan formában jött, ahogyan szükségünk volt rá. Mindkettőnknek. Az ott töltött idő alatt. Közösen eltöltött pár nyugalmas, mégis mozgalmas nap adott lehetőséget arra, meglássuk, merre tovább. Az azóta eltelt időszakban szinte ugyanazokat a stációkat járjuk végig életünk számos területén, melyek kiindulópontja az utazásunk alatt történt.
 
Véletlenek? Nincsenek.
 
Mi tette fel az előző utazásra mégis a koronát?
 
Egy egyszerű üzenet, mely régi kedves tanítványom édesanyjától érkezett, aki megtudta, a közelben nyaralunk. Hat esztendővel ezelőtt mindössze három alkalommal találkoztam vele, mégis meghívott egy közös – különleges kirándulásra 25. házassági évfordulója alkalmából. Meghatódtam ezen a felajánláson, s örömmel mondtunk igent a lehetőségre. Megbizonyosodtam arról ismét: mikor jó úton járunk, jó emberek csatlakoznak hozzánk, tiszta, sallangmentes tükröt tartva elénk. Rég éreztem magam ennyire felszabadultan, nyugalomban és pozitív érzésekkel feltöltve, mint ezután a nap után. Köszönöm.
 
Itt a nyár vége lassan – s még mindig tartalmas. A lányommal töltünk most pár napot együtt, teljesen más minőségben, mint az előzőekben. Nevetés, séta, a közös étkezések, a nyugalmas reggelek, és még sorolhatnám, mennyi egyszerű dolog vesz minket körül. Minden a helyére került. Az egészen apró pici elemek is megtalálták a helyüket és visszabillent az életem az egyensúlyba. Úgy, mint már sokszor ezelőtt. A felismerések, melyek közben érkeztek, sokszor voltak fájdalmasak, hiszen kapcsolatok múltak el, rendeződtek át. A felismerések visszaigazolást adtak arról, hogy amit teszek, a munka, amit végzek, az élet, amit élek jó és hiteles. Döntések is születtek, melyeknek a következményei már az új útra visznek.
 
Hálás vagyok azért, hogy azt az életet élem, amiről fiatalként álmodtam. Hálás, mert tetteimet felvállalom következményeivel együtt. Hálás a barátaimért, akikkel számos apró program, átbeszélt éjszaka, közös szalonnasütések, kávézások, koncertek filmezések tarkították a nyarat – közben segítve – támogatva egymást. Hálás Anyának a háttérmunkáért, amely nélkül nem tartanék ott, ahol vagyok.
 
Köszönöm

2017. augusztus 1.

Hogyan szeresselek?

Hogyan szeretlek jól?

Nehéz, súlyos kérdések. Hányszor hallottam már és hányszor éltem át én is régebben. „Én csak jót akartam.” „Minden megtettem neked és mégsem értékeled.” „Arra vártam, te majd felhívsz.” Ugye milyen ismerős mondatok? Hát még a ki nem mondott gondolatok. Egész széles tárháza van a számonkéréseknek és vádaskodásoknak. Sokan kemény leckék árán tanuljuk meg, hogyan is szeressünk jót. Akár a gyerekünknek, akár a barátainknak vagy a társunknak.

Sokszor mondom, ha nem lett volna az elmúlt majdnem két évtized mögöttem, ma én sem lehetnék az, aki ma vagyok. Visszataláltam önmagamhoz, a gyökereimhez, újra megkerestem azokat az értékeket, melyek kisgyermekként vittek előre, s beépítettem azokat is, melyeket már felnőttként tapasztaltam meg. Ma már tudok őszintén, jól szeretni. Mit jelent ez?

Megtanultam – fájdalmas és tapasztalásokkal teli időszak volt – hogy ne azt adjam, amire szerintem van a másiknak szüksége, hanem figyeljek – s azt adjam, amire neki van szüksége. „Ne toljam túl”, ne akarjam mindenáron megmutatni neki mindazt, amit én már átéltem, tapasztaltam; hanem hagyjam a maga útját járni. (A fiam, a lányom, a barátaim talán többet tudnának erről mesélni.) Legyek példa azzal, hogy vállalom a döntéseim és cselekedeteim következményeit, őszintén beszélek az érzéseimről, élményeimről, félelmeimről.

Számos hetet, hónapot, évet töltöttem azzal, hogy mindent meg akartam tenni mindenkinek. Ez a mondat már önmagában is több sebből vérzik. Nem voltam ebben az időszakban benne, teljesen feladtam önmagam és mások kimondott vagy kimondatlan elvárásainak akartam erővel megfelelni. észre sem vettem, s ez az időszak teljesen bedarált. Nem értettem akkor, miért nem haladunk, nem fejlődünk, szinte érezhető volt, ahogy az örvény elkap és ránt egyre lejjebb. Képtelenség mindig mindent megtenni, különösen, ha ezek egy része nem is ismert. Erővel, akarattal sem lehet messzire jutni. Sokszor épp ellenkező hatást érünk el vele, hiszen a másik szinte megfullad a nem megfelelő „szeretet” által.

Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítsz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy légy a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy ’elhagytad magadat, tessék följebb élni!’”mp

Figyelni – a másik jelzéseit, rezdüléseit. Figyelni arra, mi fontos számára és mi kevésbé. Legyen ez bármi. Hagyni, mikor csöndre van szüksége; hagyni aludni, pihennei, töltődni vagy épp meghallgatni, mikor mondanivalója van; s közben kimondani az érzéseim vele kapcsolatban, mikor visszajelzésre van szüksége és kéri azt. Nem osztani a tanácsokat, megmondani neki a tutit, hiszen nem tudhatjuk, min megy keresztül, melyek a kimondatlan érzései, gondolatai a felszín mögött. Szükséges bíznunk abban, hogy a számára legmegfelelőbb döntést hozza, még akkor is, ha annak fájdalmasak lesznek a következményei. A mi dolgunk az, hogy hálót tartva ott álljunk, mikor szüksége van rá. S ez visszafelé is jó, mikor működik.

 

Ha szereted és ismered, pontosan tudod, hogy csak kívül tűnik gyengének – belül pedig erős. Csak kívül gyáva – belül azonban bátor. Ha szereted, bízol benne. Abban, hogy önmagára talál, hogy felismeri a döntéseit, hogy végig tudja csinálni. A szeretet nem más, mint engedély az őszinteséghez. Nyitott szívvel elmondani, fáj látnunk, mit tesz, s biztosítani arról, hogy mellette állunk. Nem számonkérni és lebecsülni a tetteiért, hanem mellette lenni. Aki szeret, az figyel és hallgat.

Hiszen nevelni csak a szeretet képes. És tudja is, hogyan kell.