2017. szeptember 27.

A vadgesztenye – ahogy azt sokan tudjátok – nagyon fontos nekem. Mindig arra vágytam, legyen a saját gesztenyefám; az élet pedig úgy hozta, hogy a konyhaablakunk alatt lassan öt évvel ezelőtt észrevettünk egy pici kis hajtást. Nagy gonddal ültettük át olyan helyre, ahol már biztonságban terebélyesedhetett, s figyeltük, hogyan viseli a költözést. ma már közepes méretű fává növekedett az udvar közepén. Amikor találtuk, épp egy nehéz esztendő állt mögöttünk és még az előttünk lévő hónapok sem kecsegetett sok jóval vagy épp megnyugvással. A mostani ősz is hasonló. Mi hoz megnyugvást mégis? A gesztenyék, az őszi levelek, a még rengeteg napsütés és maga a csendes eső is.

A gesztenye minden évemet végigkíséri, hiszen a születésnapomra borul virágba, nyáron árnyat ad, ősszel pedig már korán keresgélem a lehullott terméseket. Két nappal ezelőtt megkoronázta a délutánt, mikor megpillantottam az autóból a lehullott gesztenyéket hazafelé tartva.

Önkéntelenül is eszembe jutott az öt évvel ezelőtti ősz, s mindaz, ami azóta történt velem. Velünk. Mindannyiunkkal. Mennyire formálta át az életünket az az ősz. S hová sodort bennünket, milyen még ismeretlen utakat tárt fel előttünk.

Az idei esztendő különösen munkás volt. Tengernyi élmény, tapasztalat, érzés kavarog bennem, s most annak jött el az ideje, hogy újra visszahúzódjak és hagyjam ezeket hatni. Életem egyik legszebb, legtartalmasabb és egyik legnehezebb évén vagyok túl, mely magával hozott igazán fontos felismeréseket. A változás tehát a küszöbön áll ismét. Előtte még egy utolsó, türelmes időszakra van szükség.

Jólesik visszatekinteni akár az elmúlt öt évre, akár a legutolsóra – nincs okom panaszra. A barátságok – melyek köttettek vagy épp véget értek, az utazások – melyekre lehetőségeket kaptam, az akadályok – melyek feladatokká szelídültek, a célok – melyek tanulásra ösztönöztek, s a hosszú beszélgetések – melyek felismeréseket hoztak, mind – mind örök emlékként maradnak velem, mielőtt ismét felkap a forgószél…

Mire van most ahhoz szükségem, hogy ebbe az áramlatba belépjek? Már semmi másra, mint ami a birtokomban van. Mindenem megvan, amire szükségem van. Maximálisan támogató háttér, célok, motiváció, tervek, a hitem, a bátorságom és a tapasztalatom. Amit legutoljára hagytam, azok pedig a nyíltan felvállalt érzelmek, legyenek ezek igazán kellemesek vagy épp kétségbeesettek. Lehetnek dacosak, dühösek vagy lángolóak. Örülök annak, hogy itt vagyok. Most. S annak is, hogy látom az utam. Érzem a változást. Most a gesztenyefákkal töltődni térek, s mire virágba borulnak – itt is kitavaszodik.