2017. december 18.

 “Ne higgy el mindemt, amit mondanak.”

Ahogy közeleg a karácsony, egyre feszültebbek vagyunk, a rohanós napok mindenki utolsó csepp erejét is felemésztik. Ehhez még hozzájárul az is, rengeteg közös rendezvényen veszünk részt, ahol rég látott ismerősökkel futunk össze ismét; talán épp egy baráti beszélgetésen tör fel valakiből egy hallott pletyka vagy talán a közvetlen környezetünkben tapasztaljuk meg, ki hogyan és milyen gyorsasággal változik meg külső hatásra. Ebben a várakozással és tettel teli időszakban, bármi könnyen kibillenthet bennünket és az is igaz, hogy a hallottak vagy látottak felerősödnek. Sokszor elég csak annyi, hogy nem viszonozzák a köszönésed, esetleg összesúgnak a hátad mögött, mert hallottak valami izgalmast rólad, amit még te magad sem tudtál vagy az is előfordulhat, hogy nemrég hátba szúrtak, most pedig barátkoznának.

Hosszú – hosszú évekig én magam is sok mindent elhittem, amit csak hallottam. Most mosolygok itt ezen, hiszen sokszor vittek tévútra ezek az információk engem is. Már régóta nem teszem, inkább figyelek. A szavak és a tettek közötti egyezést vagy épp eltérést. Ki és hogyan reagál bizonyos helyzetekben, s kitart e saját maga által felállított erkölcsi mérce mellett. Nem csak másokra vonatkoztatva, hanem önmagára is. Nem ítélem el, nem szembesítem, egyszerűen eltávolodom. Nem hallottak alapján döntök vagy cselekszem, hanem a tapasztalatomra és az érzéseimre támaszkodva.

Sokkal kevesebb fájdalommal és még kevesebb csalódással járna, ha arra a bizonyos belső hangra figyelnének egyre többen. Mennyi mindent meghallgatnak, mennyi mindent elhisznek, végül pedig csalódniuk kell. Néha kellemesen, többször sajnos fájdalommal teli módon. Hogyne tennék, mikor olyan dolgokat, gondolatokat fogadnak el és fogadnak meg, melyek nem hozzájuk tartoznak. A legegyszerűbb példa erre maga a világháló, melyet folyamatosan áraszt el okosabbnál okosabb gondolat. Nyilván találunk is közöttük olyanokat, melyeket be tudunk illeszteni épp aktuális életünkbe. Fontos azonban, hogy mielőtt elhisszük bármelyik valóságtartalmát, s elkezdjük aszerint alakítani a jövőnket; győződjünk meg arról, valóban nekünk íródtak e a sorok. Valóban értjük e a mondanivalót és nem csak  a saját szemüvegünkön keresztül tekintünk a külvilágra. Látunk e és nem csak nézünk. A valódit látjuk e, s nem az igazit. S ugyanez vonatkozik a mások által elmesélt dolgokra is. Sokszor találkozunk figyelmes és tapintatos emberekkel, akik csak jót akarnak nekünk, ezért tanácsokkal látnak el, vagy figyelmeztetnek. Vajon ők is eszerint cselekszenek? Vajon látják azt, ők mit tesznek valójában, ami talán homlokegyenest más, mint amit nekünk javasolnak? S mi történik, mikor egy információ elindul vándorútjára? Pontosan az, mint a mesében: bejárja a világot; néhol elhagy valamit, máshol talál.

Mind a magánéletemben, mind a munkám során azokra az eseményekre támaszkodom, melyeket már megtapasztaltam. Sokat utazom, számtalan emberrel találkozom, mindenfelől ömlik az információ. Mégis megtanultam azt, hogy mindig az érzéseimre támaszkodva, a megérzéseimre hallgatva szűrjem ki a számomra értékes pillanatokat, információkat, élményeket. S mindig csakis ezekről mesélek másoknak.

“Ne higgy el semmit, csak mert egy bölcs mondta, Ne higgy el semmit, csak mert mások úgy hiszik, Ne higgy el semmit, csak mert le van írva, Ne higgy el semmit, csak mert Istentől eredőnek tartják, Ne higgy el semmit, csak mert valaki más elhiszi. Csak azt hidd el, amiről magad győződtél meg, hogy igaz.”