2018. május 16.

nem bántalak, mert szeretlek

“Kint a parton leckéket venni
túlságosan kevés a belátáshoz,
csak aki alámerül, az tudja,
mi az, ami veszélyeztet,
és mi az, ami megtart.” Hellinger

 

Ezt egy terap tudja. Egyetlen támogató szakmában dolgozó sem robot, aki előre betáplált adatok alapján beléd lát vagy olvas a gondolataidban. Miért írok erről? Mert számtalanszor ér minket az a vád, hogy megmondjuk a tuti. Megbélyegeznek bennünket, hogy tanácsot adunk, receptet írunk fel a boldogságra, miközben mi magunk sem tartunk sehol. S kik mondják ezt? Többnyire azok, akik teljesen érzelemmentesen, egy tüskés burokban élik le az életüket, picit irigykedve azokra, akik szépen lassan haladnak előre. Azok, akik esténként néha belekukkantanak a Brigdet örökzöldbe, mert azt valamivel egyszerűbb, mint kiállni a fényre, s vállalni önmagukat, az érzéseiket, a bukásaikat. Azt, amitől hús – vér emberré válnak.

Minden terap ember, mint bárki más. Bármilyen szakmával. Éppúgy ember, mint egy pedagógus, egy marketinges, egy építész vagy épp titkárnő. S pontosan ugyanazon a színvonalon végzi a segítő tevékenységét a saját módszereivel, technikáival, természetesen ebben ötvözve mindazt a tapasztalatot és személyes élményt, melyeken ő maga is átment; s melyek szükségesek ahhoz, hogy segítsenek rávezetni arra a megoldásra, melyhez a vele szemben ülőnek nincs meg a megfelelő tudása vagy eszköztára.

 

Ki az, aki a leghatékonyabban tud gyógyítani? Az, aki pontosan tudja, hogy a vele szemben ülő éppen hol tart, hiszen már ő maga is járt ott. ez a megélt élmény teszi lehetővé, hogy segíthessen. Végigjárta, végigjárja az önismereti munka állomásait, vállalja a kudarcait, beszél róluk, levonja a tanulságát, s szépen tovább lép. Tisztában van azzal, hogy sokszor, sok szakaszon egyedül is átjuthat, s van, amikor támogatóra van szükséges. Nem szégyell segítséget kérni. Ez egy teljesen természetes emberi cselekedet. Nem mondja meg a tutit, hanem kérdez, mesél és figyel. Elsősorban befelé az érzésekre, a megérzésekre, intuíciókra. Megteremt egy olyan helyzetet, ahol az elfogadást, a biztonságot, a védelmet az ítélkezéstől mentes közeg adja, mely mentes minden előítélettől és intrikától.

 

Nem különb nálad. Ő maga az a hely, ahol félelem nélkül beszélhetsz a gondjairól, ahol lehetsz őszinte, lehetsz gyarló. Vele szemben ülve végre lehetsz Ember. Lehetnek valódi érzelmeid, melyeket hosszú ideje rejtegetsz a világ elől. A vele folytatott munka során kapcsolatba kerülsz azokkal a múltbéli eseményekkel, sérülésekkel, összetett mechanizmusokkal, melyek beléd égtek az évek során. Segít neked abban, hogy elindulj életed legcsodálatosabb utazásán, mely rengeteg hegyen – völgyön át vezet, de ennek során ismerheted meg valódi önmagad. Ebben segítünk Neked mi, terapok – amikor dolgozunk veled. Amikor az időnket, a tudásunkat, a tapasztalatunkat osztjuk meg veled, s élünk a bizalmaddal. Amikor a saját tapasztalatainkon keresztül segítünk egy – egy élethelyzet megoldásában. Amikor kíméletlenül fájó kérdéseket teszünk fel. S akkor is, amikor épp hallgatunk.

 

Sokan vagyunk. Sokféle módszerrel, s Neked kell megtalálnod azt, amelyik számodra a legmegfelelőbb. Legyen ez tudományos vagy spirituális terápia. Legyen ez pszichológus, tanácsadó vagy coach. Mindegyik más és más. Ne keverd össze őket. Mire figyelj? A megérzésedre. Arra, hogy aki veled szemben ül, hiteles képet ad e magáról, vagy elhiteti veled, hogy minden simán megy és gyorsan. Azt mondja e, amit hallani akarsz vagy épp ellenkezőleg – görbe tükröt tár eléd. Figyeld azt, be tudod e csapni egy füllentéssel, egy aprócska hazugsággal, vagy ha ilyet teszel, azonnal jelzi. Hiszen érzi.

 

S hidd el, amikor a mindennapokat éljük, nem elemzünk. Senkit. Nem kukkolunk mások életébe erővel. Ettől még látunk és hallunk, s mi több, olvasunk a sorok között. Érezzük, ha valaki nem azt mondja, amit érez. Érezzük, ha valaki kiforgatja a szavainkat és vádol minket. Azt is, ha azért ostoroz bennünket, mert tart attól, hogy mögé látunk. Talán ez a legfeltűnőbb magatartás. Mögé látunk. Ettől még nem elemezzük, hiszen nem bízott meg. Sőt, tanácsot sem osztogatunk kéretlenül. Tudomásul vesszük, s megyünk tovább csöndben; hiszen aki ilyet tesz, annak még sok belső utazásra van szüksége ahhoz, hogy önmagára találjon.

 

“Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Ez a minimum ahhoz, hogy én azt mondhassam, hogy szeretlek. Mert ha azt mondanám, hogy nem tudnálak bántani, az hazugság. Vagy én akkor egy hatalom nélküli senki vagyok. Tehát hogyha én azért nem bántalak, mert nem tudnálak bántani, az nem jelenti azt, hogy szeretlek. De ha tudnálak bántani, és elhatároztam, hogy nem foglak soha, akkor szeretlek. Ha én ismételgetem, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és közben bántalak, akkor mégsem szeretlek. És hogyha megszégyenítelek, akkor sem. Akkor bántalak.” Feldmár

2018. május 11.

 

Egy év telt el ismét. Egy év, mely meghozta az új mérföldkövet minden szempontból. Egy olyan mérföldkövet, mely hasonló a hat évvel ezelőttihez. Mely a sarkából kifordult világot szépen lezárta és új fejezetet nyitott. Most végre nem ijesztő visszatekinteni az elmúlt évre, s nem is úgy dübörgött el, hogy észre sem vettem. Szépen lassan csöndesedett el, s hozta el a várva várt belső nyugalmat. Semmivel sem dolgozom kevesebbet, mégis kipihenten ébredek, nem darálnak be a mindennapok és nem őröl a mókuskerék sem be. A feje tetejére állt világ, melyben nehezen találtam a helyem, szépen talpra állt.Mi történt mégis ez alatt az év alatt?

Minden élményt – legyen az jó, kellemes, vagy épp kevésbé az, mélyen megéltem – megélem. A belső hangra figyelek, mit súg. Arra megyek, merre a fejlődést érzem, s nem hagyom, hogy bedaráljon a mások által támasztott elvárás vagy épp számonkérés. Nem volt fájdalommentes, hiszen tűntek el kapcsolatok, szakadtak meg barátságok. Akik számítanak, akik nem megváltoztatni akartak, hanem támogatólag mellettem álltak, ma is itt vannak. Tavaly ilyenkor még eszemben sem jutott, hogy ilyenkorra új munkahelyen dolgozom és kisimulnak a mindennapjaim. A vidámság, a nevetés, a kötődés, a törődés, az odafigyelés megmaradt. A színpad lett más. Értelmet nyert mindaz, amit megtanultam korábban, hogy nem másoknak, hanem magamnak felelek meg. Minden döntésemben benne vagyok én is. Megállok és átgondolom, ha valami fáj, ha valami bánt és akkor is, amikor határtalan boldogság és öröm árad szét bennem. Sokszor fordul elő, hogy egy – egy helyzetben tovább maradok, pontosan addig, amíg nem érzem biztosan azt, valóban lépnem kell. Vállalom viszont az ezzel járó esetleges felelősséget, az örömet vagy épp a fejlesztendő feladatot. Sosem élem meg kudarcként az eseményeket, s feladni sem igen szoktam. A lényeg, hogy tiszta tekintettel és egyenes gerinccel tudjak továbblépni, amikor szükséges. Átgondolva, határozottan. Az érzelmi hullámokat megélem, s tudok segítséget kérni. Megtanultam, hogy bár a kívülállóknak ez ijesztő, ők máshol tartanak az életükben, s ezért nem értik meg. Eltűntek az akadályokat, s helyettük feladatokat kapok. Meglátom a lehetőséget és az esélyt a tanulásra, fejlődésre egy – egy nehéz helyzetben is. Tudom, hogy nem végződik minden mindig teljes sikerrel – azonban a közben felmerült nehézségek is tanulásra ösztönöznek. Új utak keresésére sarkallnak.
Bátran kockáztatok és kimondanom a kétséget, megfogalmazom a félelmet. Tudok újra ölelni, nevetni és sírni. Meglévő barátságaim elmélyültek, megszilárdultak. Néhány régit elengedtem és megéltem veszteség nélkül azért, hogy méltó módon tudjuk lezárni őket. Megértettem, hogy egy adott életszakaszon társai, barátai voltunk egymásnak, az utunk azonban más irányt vesz már.

Lehetőségem nyílt világot látni, utazni, tapasztalni. Köszönöm Anya, hogy mellettem állsz, és a háttérből támogatsz; hagyod, hogy szépen csöndben találjam meg a válaszokat a fel nem tett kérdésekre és a mindig friss virágokat hagysz a vázában.

Ma már azok vesznek körül, akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Őszintén örülünk egymás sikereinek. Fél szavakból is megértjük egymást. Elég egymásra néznünk, s tudjuk, hogy csendre, ölelésre, zsebkendőre vagy épp egy kocka csokira van szükségünk.

Köszönöm az élményeket, a kérdéseket, a kritikákat, a hosszú éjszakába nyúló beszélgetéseket, az utazásokat, a színház és filmélményeket, a koncerteket, a közös vacsorákat, a csöndes sétákat, a kitalált gondolatokat, a rengeteg nevetést, a félszavakat, az épp jókor érkező spontán öleléseket, a szeretetet, bizalmat, a szívecske alakú felhőket, köveket.

Külön köszönöm a békéset, a forróbögréset, a hideg limonádésat, a vörösborosat, a fáradtan ölelőset, a hangosan nevetőset, a szépen szeretőset, a fényben ragyogósat, a betegen ápolósat, a társasjátékosat, a kártyázósat, a huszinharmadikánkávézósat, a halkan suttogósat, a sokat együtt főzőset, az összetartozósat.

Jövőre, Veletek, máshogy.

2018. május 9.

Sokszor mesélek az utazásaimról, az ott szerzett tapasztalatokról, élményekről. Hálás vagyok, hogy megtehetem. Amikor utazom, legyen az bárhol, mindig elcsodálkozom újra és újra, milyen lenyűgöző a Föld, ahol élünk. Elég csak csöndben ülnöm és rácsodálkozni a természetre, mit is alkotott. Belém égett a véletlen elénk táruló havas hegycsúcs július közepén. Ott a hegy lábánál található az elesett katonák emlékműve. Körbevéve a tekintélyt parancsoló magaslatokkal. Egy hely, ahol nem számítasz ennyi érzelemre szempillantás alatt. Ahol a természet vigyáz a már eltávozottak lelkére. Ugyanilyen felemelő érzése egy napfelkeltéhez sietni a tenger parton hajnalban. Mikor sok nemzetből gyűlünk össze egy párás hajnalon, hogy megcsodáljuk az izzó gömböt, ahogy méltóságteljesen előbújik a horizonton. A Föld gyönyörű. Amikor elkezded élvezni a szépségét, boldogság tölt el. Tavasszal a virágok illata, nekem a gesztenyefa; a madarak csicsergése vagy a csillagos égbolt. Télen a hatalmas hótorlaszok, mikor nem tudok hazakeveredni, vagy épp egy éjjeli autózás a hóviharban elemei energiákat szabadít fel. Ősszel a megannyi szín, amit lefesteni is nehéz. A nyári villámlás a Balatonnál, miközben a forró levegőt kavarja a szél. Minden apró részlet mérgezővé válik, s egyszerre a pokolban érzed magad, ha nem csodálkozol rá arra, mit is kaptunk ajándékba függetlenül attól, hol élsz. A saját döntésed, a saját érzéseid határozzák meg a hozzáállásod. A te saját belső átalakulásod változtathat ezen. Még helyváltoztatás sem szükséges hozzá.