2018. augusztus 28.

 siker vagy bukás

 

Hányszor érezted már, hogy elbuktál? S vajon hányszor féltél attól, hogy el fogsz bukni, s ezért nem léptél, nem vágtál bele egy új útba vagy egyszerűen mondtál nemet. Amikor félsz a változástól, magától a jövőtől félsz. Amikor a sikertelenségtől félsz, egy falat vonsz magad köré, mely mindkét oldalról blokkolja az utad. Se ki, se be. Se előre, se hátra. Ez pedig fölemészt.

Hosszú évekig én magam is tartottam a változástól, s bár egyre jobban feszített a bezártság, szépen lassan a magam kudarcai alapján döbbentem rá, merre menjek, mit tegyek, s hogyan éljem meg a változásokat. A becsületes bukás sohasem szégyen. A félelem annál inkább. Ha ismered önmagad, a képességeid, azt, hogy miben vagy jó és hol van még mit fejlődnöd, akkor nagy csapások nem érhetnek. Fejlődni, továbblépni, s kiegyensúlyozottan élni akkor tudsz, ha megéled a változásokat. Ha mersz önmagad lenni. Ha kiállsz magadért, az érzéseidért, a tapasztalatodért, a gondolataidért. Értékeld a sikereid, hiszen a teljesítményed többet ér bármilyen nyereségnél. A sikert nem pénzben mérik. Ahol mégis, ott eleve elrendelt a kudarc – rövidebb – hosszabb távon, s egyenes út vezet a bukáshoz is, mely lehet anyagi vagy egészségügyi természetű is.

 

„Ha nem vagyok sebezhető, azaz senki nem bánthat, akkor nem is szerethet senki. Ha egyszer felveszem a páncélt, nem tudnak megérinteni. A védekezés az, ami megöl bennünket! Nem a támadás, hanem a védekezés a halálos. Szinte belepusztulunk a védelmező páncél viselésébe. A merészség, a vakmerőség, a bátorság gyakorlása az orvosság.” Feldmár

2018. augusztus 8.

örök

Örök a város. Minden út oda vezet. Megnyugvás kávé és fagylalt társaságában. A csöndes hét után a nyüzsgő metropolisz. Ismét távol, picit másként.

megnyugodni – élményeket gyűjteni

tó – tenger

tejes kávé – valódi latte

csönd – nyüzsgés

olvasás – gyaloglás

egyedül – együtt

barátokkal – kettesben

Éppen ez a szép mindenben – az örök változás, az állandó ellentét.

kérdések – válaszok

Kérdések. Életünk tele van kérdésekkel, melyekre választ várunk vagy épp keressük azokat. Számtalan alkalommal veszítünk ezzel értékes időt, hiszen minden választ meglelhetünk idebent, a lelkünkben. Az élet fontos kérdéseire a felelet mindig, minden körülmények között a kezünkben van. Épp elég csak megállni egy – egy pillanatra, elcsöndesedni, magunkba tekinteni, s valóban mindent megtalálunk, amire csak szükségünk lehet.

Azáltal, hogy elengedünk, szabaddá válunk. Nem csak a világot, de önmagunkat is felfedezzük, amikor csupán megéljük az életünk és nem harcolunk a létük ellen. Sem a címkék, sem az önző vágyak nem adják meg nekünk az örömet, hogy valóban megismerjük önmagunkat. A gonosz is kámforrá válik, ha nem figyelünk rá. A kedvesség és az együttérzés végül mindig győzedelmeskedik. Ezért nem számít, meddig uralkodik a gonoszság. Sokszor, sokféle módon érhet bennünket támadás, akármilyen irányból. Mit érdemes tenni ilyenkor? Támaszkodj az önbizalmadra és ne törődj azzal, mások mit mondanak, vagy épp gondolnak rólad.

A bölcsesség és az erő az alázatból és szeretetből táplálkoznak. Ők még csak hírből sem ismerik a manipulációt, rosszindulatot, gátlástalanságot, hazugságot és a titkokat sem. A titok mérgez. Szépen lassan csordogálva emészti fel tulajdonosát. Aki manipulál, a bizalmatlan. Aki rosszindulatú, az magányossá válik. A gátlástalanul vezet meg másokat, nem szeret senkit, még önmagát sem. Egész egyszerűen ezért csak szeress. Először önmagad, s akkor a világ is kinyílik, s szépen lassan eltűnnek mellőled azok, akiknek nincs helye már az életedben.

A változás nemcsak a javadra válik, de elkerülhetetlen is – még ha kényelmetlennek tűnik is. Így találod meg majd az egyensúlyod.

Mindig törekedj arra, hogy ne VALAMIT tégy és ne VALAKI légy. Mire lelsz ekkor? Azt a boldogságot, amire most még csak vágyakozol; talán erővel.

 

2018. augusztus 7.

 

Régóta vágytam arra, hogy a szabadságom egy részét egyedül töltsem valahol. Vágytam arra, hogy magam legyek – természetesen a könyvek és az írásaim társaságában. Évek óta ért bennem a gondolat, tettem is lépéseket, az élet azonban úgy hozta, erre nem került sor. Egészen mostanáig. Ahelyett, hogy messzire utaztam volna, a közelben maradtam – ahol minden adott volt arra, amire szükségem volt. Erdő, tó, aprócska kávézó, csönd napközben – ha arra vágytam, és esti beszélgetések társaságban.

Alapvetően városi ember vagyok. Fontos számomra mindaz, amit ad, amit adhat. Mégis, a város szépsége és kényelme ellenére gyorsan öregszik. Egyre inkább zavar a város zaja, a szennyezés és a mérhetetlen pusztítás és fölöslegtermelés, ami a mindennapjainkat határozza meg. A természet ezzel szemben nem csak gyönyörű, de a lelkünkhöz is szól.  Azt éreztem, itt az ideje elcsöndesednem. Átgondolnom az elmúlt hónapok történéseit, lezárni, elengedni eseményeket és embereket.

Minden nap korán indult, alkalmazkodva egymás ritmusához; mégis pont annyi alvást biztosítva, melyre szükségem volt. A mókus, mely csatlakozott a reggeli rutinhoz, s érkezett futva az udvarra – felüdülés. Figyelni, mennyire óvatosan és megfontoltan mozog. Figyel minden rezdülésre, mégsem vesz észre, hiszen mozdulatlan figyelem. A madarak, melyek reggel szokatlanul éberek. Az udvart szinte belakják a tűzrakótól a szalonnasütőig, hallani apró ugrásaikat az előtetőn, s látni, ahogy lécről lécre röppennek át a még hűvös reggelen. Olvasás. Minden mennyiségben. A regényektől a szakirodalmon át a Mama által nekem írt feljegyzésekig. Közben hatalmas séták a tó körül. Megható volt látni, ahogy a kacsamama a parthoz közel úszott. Kisétált, alaposan szemügyre véve a környéket. Apró, alig hallható hangokkal csalogatta fiókáit, akik meg is jelentek pár perc múlva, s immár hárman keresgéltek élelmet a víz közelében. A tó tökéletesen sima felszíne visszatükrözte az érzelmeimet, ahogy szépen lassan haladt előre az idő. Amikor megzavarta ezt a nyugalmat egy – egy csobbanó hal, az fogalmazódott meg bennem, hogy az életünkbe is így lépnek be a feladatok. Sokszor váratlanul, mindig más erővel, más irányból – rövid idő elteltével azonban ismét kisimul a felszín. Akár azért, mert megoldottuk a feladatot, akár azért, mert lényegtelen volt számunkra, hogy mélyebbre ássunk a helyzetben. S pont azt kellett megtanulnunk, hogy lényegtelen dolgokba ne keveredjünk bele. Az estéket a tücskök ciripelése töltötte meg és a kutya, amelyik mindig ugyanakkor jelent meg, kérte a jól megérdemelt simogatást, majd egy kicsit – egészen kicsit leheveredett közénk. Igazi feltöltődés minden egyes nap. Megállni picit a mindennapokban és helyre tenni a dolgokat.

Amikor azt érzed, szükséges elcsöndesedned, s szeretnéd nem csak önmagad, de a körülötted élőket is jobban megismerni, távolodj el a mindennapi élet zajától – telefon, internet, televízió. A természet ott van körülötted. Sétálj egyet, érintsd meg a fákat, tapintsd meg a leveleket, ülj le egy tóparton, bámuld a csillagokat, hallgasd a természet zaját. Segít megérteni mélységeket, és megmutatja, mit kell meglátnod. Különös érzés. Szinte megforgatja a körülötted lévő világot, rámutat összefüggésekre, megvilágít addig még homályos részleteket, egész egyszerűen helyére teszi a dolgokat. Az az idő, ami a természettel együtt töltesz a kezdetétől a végéig különös, mégis ismerős. Használd fel ezt a két elemet arra, hogy egészen a mélybe láss addig, amíg megkérdőjelezhetetlenül meg nem találod a válaszokat és összefüggéseket. Itt már nem lesz kétkedés benned, hogy ki vagy és merre tartasz.