2018. szeptember 29.

párban

Az elmúlt pár hétben feltűnően sok kis és nagykamasz érkezett hozzám, akik egyszülős családban nevelkednek. Tele vannak tervekkel, álmokkal, tele érzésekkel, melyek valóban mélyről törnek föl. Őszintén beszélnek ezekről az érzésekről, melyek minden irányban szerteágaznak, pontosan ugyanúgy, ahogy az erek hálózzák be a testünket szépen, milliméterről milliméterre. Pontosan meg tudják fogalmazni, mit látnak, mit tapasztalnak és mit éreznek ebben a felgyorsult, majdnem széthullott világban, melyet teljes mértékben átsző ma már az elektronika. Rengeteg alkalommal rácsodálkozom, milyen élesen látnak bennünket, felnőtteket, a kapcsolatainkat. S mi több, a körülöttük forrongó és napról napra változó világot is. Szeretek velük beszélgetni. Hallgatok, figyelek, kérdezek, tapasztalok, átgondolom. Azt érzik, minden kapcsolatba ugyanannyit szükséges tennünk. Ha a másik nem tesz, hát ők sem.

S én mit tudok nekik ilyenkor átadni? Azt, hogy a párkapcsolatok nem fele – fele; fifty – fifty alapon működnek. Mindkét félnek kell bele pakolnia, minden nap. Előfordul, hogy az egyik aznap csak egészen picit, talán tíz százalékot tud nyújtani. Ugyanezen a napon a társának szükséges a hiányzót beletennie, szám szerint kilencvenet. Az eredmény így is kerek száz lesz. A következő napon ez majd fordul. Addig, amíg dinamikusan, vállvetve tudják ezt a harmóniát hozni, nincsen gond. A problémák, feladatok akkor kezdődnek, ha egyoldalúan csak az egyik tesz bele többet, hiszen elfárad. Ahhoz, hogy ez ne következzen be és ne kenyértörésre kerüljön a sor, esetleg elváljanak útjaik, pofon egyszerű a megoldás. Leülni és megbeszélni. Megölelni, megköszönni, bevárni. Ahol helye van a beszélgetésnek, a nyílt kommunikációnak, ott ez nem gond. S akkor nem maradnak sérelmek, ki nem mondott érzések, tüskék a lelkekben. gj

2018. szeptember 28.

Gesztenye

A vadgesztenye végigkíséri az életem. Hosszú éveken át a Kassai utcai fák alatt sétáltam haza, csodáltam, mikor virágoztak és szedtem a termését, mikor őszre fordult.

A gesztenyék minden évben a születésnapomon bontanak virágot. Már hetekkel korábban figyelem, vajon az időjárás hogyan fogja befolyásolni a virágzást. Pont a napján virít majd, picit korábban vagy esetleg pár nappal később.
Az elmúlt hetekben arra lettem figyelmes, hogy hiába volt még indián nyár, forróság, a gesztenye termése már bőven érett. Ma hazafelé tartva pedig már jól észrevehetőek voltak az út mentén a lehullott gesztenyék.

Mennyi minden történt azóta, hogy utoljára virítottak a hatalmas, árnyat adó gesztenyefák?

Felsorolni is nehéz.
Az elmúlt esztendők, számszerint éppen hat, önmaguk is a változásokról szóltak. Nem csak a körülöttem létező világ változott meg, de én magam is sok mindenben lettem más. Nyitottam a világ felé, amiért cserébe új barátokat, ismeretségeket és nem utolsó sorban élményeket kaptam a sorstól. Visszataláltam önmagamhoz, hosszú, fáradtságos munkával. Megérte. Hiszen …

… minden örök – csak a változás állandó …

Megtanultam, hogy az élet örök hullámvasút, hol fent, hol lent – a töltekezés és a tanulás váltakozásáról szól. Hosszú hónapok, évek után az élet az idén gesztenyevirágzáskor is új fejezetet indított el az életemben. Mindazt, amit megtanultam, amit tapasztalok, amit átadok másoknak – egy teljesen új síkon élem meg. Hálás azért, mert olyanok vesznek körül, akik valóban szeretnek. Akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap – vagy épp ellenkező esetben, órákat beszélgetünk számunkra fontos dolgokról, eseményekről akár minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Osztozunk a gondolatainkban. A számonkérést hírből sem ismerjük. Őszinte és építő kritikával segítjük egymás fejlődését, elakadásait – s tartunk tükröt helyzetekben. Őszintén örülünk egymás sikereinek is. Hálás vagyok, amiért tabuk nélkül osztjuk meg gondolatainkat, érzéseinket, terveinket, vágyainkat vagy épp aggodalmainkat. Hálás vagyok, mert kockáztatunk. Hálás vagyok, amiért újra tudunk ölelni, nevetni és sírni. Hálás a türelemért, segítségért és bizalomért, amit ehhez kapok Tőlük.

A közös élmények pedig a beszélgetések mellett még jobban összekovácsolnak bennünket. Mennyi minden történt … számtalan utazás, színház és filmélmény, koncert, közös vacsora vagy főzés, csöndes séta vagy épp vízparton ücsörgés, hosszú éjszakába nyúló beszélgetés, felnőtt barátságok, összefonódott életek, kitalált gondolatok, rengeteg nevetés, pár soros üzenet, egy mosoly vagy összekacsintás, épp jókor érkező spontán ölelés, egy üzenet, szál virág az autóm szélvédôjén, s még sorolhatnám.

Nem is olyan régen arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mire vágyom még. Pici gondolkodás után azt válaszoltam, hogy semmire. Mindenem megvan. Számba vettem ezt az elmúlt pár hónapot, hangosan felsorolva mindazt, amit megéltem, amit kaptam, ahol jártam, amit átéltem, amit megtapasztaltam, amiből tanultam – s hol van még az év vége.

Tudom, ha a változás útjára mersz lépni, ha mered vállalni a gondolataid és érzéseid, akkor megtörténik veled is.

Váratlanul.

Ez az érzés, amiért érdemes élni.

A gesztenyék pedig nemsokára újra virágot bontanak majd….

2018. szeptember 21.

Sok emberrel találkozunk nap nap után. Minden egyes találkozás, még a legapróbb, legrövidebb is nyomot hagy bennünk rövidebb hosszabb időre. Egy kellemes élmény után jó érzésünk támad még évekkel később is, egy kellemetlen, fájó találkozás számtalan dologban megakadályoz bennünket. Megakadályoz a továbbhaladásban, a fejlődésben, s abban, hogy örömmel éljük az életünket még a nehézségek ellenére is.

Amikor egy olyan embert ér csapás, aki számunkra valaha fontos volt, még akkor is, ha már nem vagyunk vele kapcsolatban vagy ő maga fájdalmat okozott nekünk – rossz nézni, látni, vagy épp hallani arról, épp a vesztébe rohan. Már nem teszünk semmit. Megakadályoz ebben mindaz a fájdalom, amit okozott; az a veszteség, amit azóta is érzünk, hogy sebet ütött rajtunk vagy épp annak az hiánynak a felidézése, melyet azóta is érzünk, hiszen lezáratlan fejezként cipeljünk magunkkal a múltunk ezen szegletét.

Legszívesebben utána nyúlnánk, s kiabálnánk: ne tedd! Igyekeznénk azonnal megmenteni, hiszen az érzések feltámadnak, melyeket elnyomtunk, elfelejtettünk, elrejtettünk. Lehet, épp rosszat kívánnál neki, mert ő is bántott téged? Csalóka helyzet. Miért? Mert mi sem tudjuk sokszor, mi okozunk másoknak egy – egy alkalommal, hiszen hányszor rejtjük el valós érzelmeinket.

Őszinteség a kulcs. Kimondani, meghallgatni, bocsánatot kérni, elfogadni, elengedni.

Ügyelj arra, hogy minden egyes találkozás után jobb emberként távozz, s azok is így érezzék, akiket magad mögött hagysz. Öleld meg azokat, akiket megbántottak, fájdalmuk van, veszteség érte őket. Szegődj társául azoknak, akik elveszettek. Szeresd a magányosokat. Sokszor előfordul, meg akarjuk őket érteni. Nem szükséges. Egyszerűen csak fogadd el őket úgy, ahogy vannak.

Én így teszek. Bár sokszor nehéz.