2018. október 28.

hit

Mi a hitem? Felnőttként kezelni az embert. Hinni, ami egybevág személyes tapasztalatainkkal és megérzésünkkel. Ezt tanulnunk szükséges, hiszen bármennyire is bennünk van, a társadalmi elvárások, a családi háttér megmásítja bennünk, kiöli, eldeformálja. Hiszem, mi vagyunk felelősek fejlődésünkért. Azt, hogy merre megyünk, melyik utat választjuk, hogyan döntünk, a mi felelősségünk. Azt, hogy melyik a JÓ út, akkor tudjuk meg, amikor kipróbáljuk. Amikor döntünk, lépünk és haladunk. Ha hitünk szerint lépkedünk az úton, nem érhet váratlan dolog. Ha kellemetlen események veszik kezdetüket, érezni fogjuk, nem jó az irány. Hiszem, hogy ha figyelünk a belső hangra, tudunk módosítani az útirányon, s megtanulva a leckét szépen továbbhaladunk. Hiszem, hogy a bölcsességünket és együttérzésünket, józan ítélőképességünket kell használnunk a mindennapokban. Hiszem, hogy az ütemet is mi diktáljuk. Hiszem, hogy nincsenek bírák, akik korlátozzák cselekedeteinket, vagy akár értékelik a végelszámolásnál a tetteinket. Hiszem, hogy a lényeg a megfigyelésben és a kommunikációban rejlik. gj

#GallaiJudit

2018. október 26.

batyu

Hogy szeress? A másikat a batyujával együtt. Végtelenül nehéz, hiszen egyszerű mondat, viccesnek szánt gondolat képes húsig hatolni. Légy a társa, legjobb barátja. Bízz benne feltétel nélkül, hiszen a feltételekkel tűzdelt szeretet – szerelem szépen lassan elhal. Ne terheld rá saját múltad félelmeit, haragját, dühét vagy fájdalmát. Ne tedd rá a mázsás terhet, hogy kitalálja, mitől is félsz. Ne neki kelljen megküzdenie a te démonaiddal. Hagyd hibázni, s fogadd el a megbánást szeretettel. Csak így tudjátok letenni saját múltbéli csomagotokat egyedül, s mégis együtt. Menjetek együtt, menjetek egymás mellett is kicsit. Ne kösd meg, hagyd szárnyalni, hiszen visszatér. gj

#GallaiJudit

2018. október 24.

… gondolatok …

Megosztok veletek néhány gondolatot, melyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy a mindennapok gördülékenyen menjenek, s azt a bizonyos, sokat emlegetett belső békét megtartsátok. Nem könnyű, s nem is mindig sikerül. A fontos, hogy eszetekbe jusson, még akkor is, ha már kibillentett bennetek bármi – hiszen ezáltal könnyebben visszataláltok az egyensúlyi állapotba.

Ahhoz, hogy békét lelj, elengedhetetlen az együttérzés. Bárhol is tartasz, bármit is éltél már meg, bármit éltél már át, fontos, ne vesszen ki belőled. Sokkal fontosabb ez bárminél. nem is gondolnád mennyire.

A holnapot senki nem ígéri neked. A holnap nem VALAMI, amit meglátsz, ami majd eljön és valami sokkal jobbat és sokkal izgalmasabbat tartogat. Ami fontos, az az ITT és MOST. Az élet rendkívül rövid ahhoz, hogy elpazarold várakozással. Éld meg a mai nap csodáját, örömét és fájdalmát. Be a holnapon aggódj, hiszen még ide sem ért.

Tökéletest szeretnél? Az milyen? Nem is létezik. Semmi sem tökéletes. Minden a maga tökéletlenségével csodálatos. Minden más irigység és féltékenység, melyek megmérgeznek bennünket. Ugye téged nem?

Te tartozol felelősséggel a saját életedért. Amíg másokat okolsz, amíg másokra mutogatsz, addig nem jutsz előre. Ha nem tetszik neked, ahogyan élsz, hát változtass. Csak te tudod ezt megtenni. Változtass a körülményeiden, változtass a hozzáállásodon.

A fájdalom rendkívül fontos üzenetet hordoz a számodra. Mindannyiunk számára. Feladatot ad, s megtanít egy leckét, ami által új fejezet nyílik az életünkben. Ne félj a fájdalomtól. Pillanatnyi. Elmúlik.

Az élet egyszerű. Mi magunk tesszük bonyolulttá. Az egyszerű életvitel több és mélyebb boldogságot hoz számodra, mint maga a luxus és a fényűzés. Légy önmagad. Vedd körbe magad azokkal, akik törődnek veled, értékelnek, mégis meghagyják a szabadságodat. Ne dőlj be a reklámoknak, a magazinok címlapjának. Pénzen még senki nem vett boldogságot.

A megbocsátás még akkor is szükséges, mikor ez a legutolsó utáni gondolatod. Sajnos a mai világban nem bocsátunk meg sem magunknak, sem másoknak olyan gyakran, amilyen gyakran ez szükséges lenne. Egész egyszerűen elfelejtjük, mennyire fontos és szükségszerű ez minden pillanatban. A gúnyolódás sem szép dolog, ráadásul vissza is tart a továbblépéstől. Igaz?

2018. október 15.

 

örvény

Kavargott már a lelked? Úgy, igazából. A negatív gondolatok, a rossz érzések, a fölkavart múlt. A tengernyi szemét, a régmúlt sérelmei, a félelmek. Megannyi szorongás, melyek fölemésztettek már egyszer. ne hagyd, hogy úrrá legyen rajtad ez a sodrás, mely az örvény szélén kavarog eszeveszett sebességgel. Tarts befelé, ahol csönd van. Nyugalom. Ahol megbékél a lelked, s ahonnan tisztán rálátsz a félelmeidre. Innen nézve már nem is olyan veszedelmesek. Ugye? itt találod meg az igazi éned. Azt, aki valójában vagy. Ne hagyd, hogy beleszédülj a sodrásba. Hagyd magad lerántani a mélybe, ahol elcsöndesedik minden; s ahonnan mikor újra a felszínre bukkansz, megleled a megoldást és az irányt is.

2018. október 12.

Gondoltál már arra, hogy a munka megbetegít?

Észrevetted, hogy a stresszes munkanapok után csak bezuhansz az ágyba, s mikor már egészen kimerülsz, a szervezeted egyszerűen megállásra kényszerít lázzal, köhögéssel vagy hátfájással.
Amikor hébe hóba egy – egy órát túlórázol csak, azzal semmi gond. Amikor azonban az irodád szépen lassan az otthonoddá válik, megjelennek a testi tünetek is. Miért? A válasz egyszerű: a szervezeted nem tud pihenni, regenerálódni.

A szíved legmélyén tudod, hogy nem a megfelelő munkát végzed. Robotolsz nap nap után. Nem tudod felszabadultan tölteni a napokat, mégis ott maradsz és beleragadsz a helyzetbe, mert félsz attól, nem találsz jobbat. Talán attól, hogy a következő hely még rosszabb lesz. Az is előfordul, hogy elhitetik veled, jó helyen vagy, csak épp jobban kell alkalmazkodnod, betartanod általad érthetetlen szabályokat. Az is lehet, hogy valóban elhiszed, máshol sem jobb. A gond az, ha ezt sokáig csinálod, valóban megbetegszel. Az pedig kinek jó?
Megélted már, hogy maratoni hosszúságú értekezleteken ülsz, ahol semmi fontos dologtól nem esik szó, pusztán néhányan csacsognak oda nem való dolgokról, talán húzzák az időt, mert nem akarnak hazamenni. Te csak ülsz ott, az idő telik. Az értékes idő, amit a családoddal, barátaiddal, szeretteiddel tölthetnél – vagy egyszerűen csak pihennél a következő nap előtt picit. Amikor ehhez hasonló idegőrlő helyzetekkel kell megküzdened, a tested és a lelked is jelezni fog, hiszen semmi nem tölti már. Sehonnan sincs, ahonnan táplálkozhatna.

A monotonitás és a motiváció hiány is megöl mindent, ami a munkahelyhez köt. Az ingázást pedig már csak mellékesen említsük. Az unalom halálos lehet. Teljesen kimeríti a szellemet az, amikor egész álló nap csak a munka végét várod. Hosszútávon teljesen beteggé tehet. Ugyanez a helyzet a rengeteg utazással is, hiszen elég fél órát eltölteni utazással, ha magát a munkát sem végzed szívesen. Ekkor kerülsz be a mókuskerékbe, s darálnak be a hétköznapok.

Akár a csapatmunkát nézzük, akár csak a munkahelyi légkört – a kollégák szerepe jelentős. A pletykaáradat, a lelki terror, a viták felemésztenek. Ha nem kapsz támogatást, segítséget, egy idő után kényelmetlenül érzed magad és elszigetelődsz. Ahhoz, hogy a munkakörülmények megfelelőek legyenek, nagyon fontos, hogy a MI érzést erősítsük, így lesz jókedvű az együttműködés.

A legtisztább jele annak, hogy nem szereted a munkád, vagy annak, hogy a munkahelyed nem megfelelő neked – ha gyakran betegeskedsz. A szervezeted a tudtodra akarja hozni, hogy távol kellene magad tartani a helyzettől és megvizsgálni a helyzetet. Kihúzni a drótot, bontani a vonalat – az egyetlen megoldás.

Miért maradnál, ha nem tölt? Miért maradnál, ha bántanak? Miért maradnál, ha elvárnak?

2018. október 9.

kaleidoszkóp

Észrevetted már, hogy az életed egyik pillanatról a másikra változik? Hol fent, hol lent. Hol a nyugalom szigete, hol dühöngő szélvihar. Amikor épp megpihensz, ismét bekövetkezik valami nem várt esemény, amely kimozdít az adott állapotból. Összefutsz valakivel, aki régen sokat jelentett neked. Felbukkan egy régi ismerős, aki felidéz benned egy kellemes, talán kellemetlen emlékképet. Baleset ér vagy épp szerelembe esel. Az érzelmek a magasba röpítenek, más esetben a mélybe húznak. Pontosan, mint a kaleidoszkóp. Elég egy apró mozdulat és máris teljesen más kép tárul eléd.

A sorsod kovácsa Te vagy. Azt az életet éled, melyért megdolgoztál, amiért megdolgozol. Te döntöd el, bedarálnak e a mindennapok vagy valóban megéled azt, amire igazán vágysz. Ami ma veled történik, az mind következménye annak, amit tegnap tettél. Nem tetszik? Változtass rajta. A hozzáállásodon, a gondolataidon; s így fognak változni az érzéseid és a mindennapjaid is holnaptól. Nézd meg jól, kikkel veszed magad körül. Nézd meg és figyeld, mit mondasz, mit teszel, és főleg azt, hogyan. Ha beleragadtál egy helyzetbe, magadnak ártasz. Az idő pereg és nem tér vissza többé. Ha folyton csak halogatsz vagy terveket szövögetsz, de közben semmit nem teszel – csak az idő folyik ki a kezeid közül, a lehetőségek pedig elmennek melletted.

Igen. Fárasztó minden nap belepakolni. Fárasztó egy olyan életet élni, ami nem a tiéd. Fordíts egyet a kaleidoszkópodon és nézd meg, milyen lesz úgy a világod, ha Te magad kezded másként szemlélni és másként megélni.

2018. október 1.

nyolc hónap

“Harcolni kell az elnyomás ellen! Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.” Feldmár

Ez az év úgy kezdődött, hogy azonnal egy hatalmas jelentőséggel bíró és fájdalmas döntést kellett meghoznom. A döntés már tavaly június végén érni kezdett, hiszen érezhető volt az a fajta feszültség, melynek energiái szétszakítják a lelket. Egy olyan világban és közvetlen közelről egy olyan közegben, mely arra kényszerít játssz felnőttet, tartsd a hierarchiát, ne változz, maradj mindig ugyanolyan és térj vissza a kezdőáállapothoz – szétszakítja a lelked. Ha nem figyelsz, meg is betegít. Először a lelked, hiszen érzed, nem a helyeden vagy, majd a tested is sorra kerül.

Tavaly augusztusban úgy vágtam neki a következő időszaknak, hogy mindent, de mindent beleteszek, s közben befelé figyelek. Tudni szerettem volna, s legfőképp érezni, mindent megtettem, mielőtt kilépek. Elmenekülni, hátat fordítani nem az én műfajom; ahogyan hazudni és elferdíteni sem tudom a dolgokat. Minden egyes napnak úgy indultam neki, hogy addig maradok, ameddig jó. Ameddig a megérzéseim azt sugallják, jó az irány. Februárban érkezett el az a pont, ahol a feszültség, mely már mesterségesen ölelt körül, feszültté tette a körülményeket, s annyira ellenkezett minden megérzésemmel, a világnézetemmel, a hitemmel, a tapasztalati úton szerzett tudásommal, hogy meghoztam a döntést. Amellett, hogy tisztán és megdönthetetlenül éreztem, életem ezen korszaka itt lezárul, pontosan tudtam azt is, mit nem akarok. Megbetegedni. S ha maradok, a szervezetem előbb – utóbb lázadni fog. Nehéz volt megélni a döntést és számba venni a következményeit, mert arra is figyelnem kellett, mindenkinek a legkisebb sérülést okozzam. Megtartani azokat a gondolatokat és érzéseket, melyekkel számonkérnék, bírálnék, elítélnék vagy megítélnék. Ott és akkor megtanultam, hogyan álljak fel egy szituációból emelt fővel és tiszta lélekkel.

Az elválás nehéz volt, s rövid időre ágynak is döntött. Milyen érdekes, hogy az utolsó napom estéjén elment a hangom. Hetekre. A ki nem mondott szavak, gondolatok mind bent ragadtak. Azoktól kellett elszakadnom, akiket teljes szívemből szerettem és szeretek ma is. Egy olyan felnôtt barátságot, mely tiszavirágéletûnek bizonyult, mégis megkönnyezem még ma is, ha mesélek róla. Azt a tevékenységet kellett félbehagynom, mely az életem részét képezte és képezi ma is.

Honnan tudom, jól döntöttem? Érzem. Tapasztalom. Látom. A legszorosabb kapcsolataim a mai napig tartanak, nem veszíttettük el egymást, hiszen pontosan tudjuk – semmi olyan nem történt, ami miatt hátat kell fordítanunk egymásnak. Sorra találnak meg azok is, akik nem voltak közvetlen szereplők, mégis megkeresnek, mert fontos számukra az ismeretség megtartása. A legfontosabb, hogy a legkisebb és számomra legfontosabb közösség, melyet hátra kellett hagynom, együtt mozog, együtt üzemel. Tettem valamit. Nyomot hagytam. Érzéseket. Megtanulták azt, ami a legfontosabb az életben:

„Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel. Minden más csak erő- és időpocsékolás.” n

Szeretettel,
J