természet

Tegnap írásomban azt osztottam meg veletek, egyre inkább a természet felé húz a szívem. Legyen az a végtelen óceán, akár a Balaton vize. Legyen a Himalája csúcsa, vagy a gyógyító kövek Bükkszenten. Legyen a puszta, vagy a kár a virágoskert. Minden összefügg, a rezgéseink meghatározzák környezetünket. ma is léteznek olyan törzsek, népcsoportok, akik a természet körforgásával szorosan együtt élnek, együtt lélegeznek vele. Követik környezetük útmutatását, tiszteletben tartják, s őrzik a vele való kapcsolatot. Ha megtagadjuk a kollektív tudat létezését, ha elszigeteljük magunkat az egyensúly fölborul, s a természet sehogy máshogy, csak katasztrófák segítségével tud minket visszavezetni az eredeti úrvonalra. Mikor öleltél át egy fát? Mikor hallgattad utoljára a nádas susogását. Mikor ültél le, hogy hallgasd a madarak énekét, melyet egy átlagos napodon autók zaja nyom el. Próbáld meg, hogy lassítasz és tudatosan figyelsz a környező világ apró rezdüléseire.

2019. április 17.

Élj együtt a természettel. Hogyan? Találd meg azt a formát, mely számodra a legmegfelelőbb. Ami feltölt. Legyen ez séta az erdőben, a kiskert gondozása, hogy veszel egy csokor virágot a piacon és a vázába teszed. Én magam szeretek sétálni, miközben a túrázás már nem az én világom. Szeretek csöndben ülni egy tó partján, amikor úgy alakul a tenger zúgását hallgatva a messzibe merengeni. Szeretek kávét szürcsölve elbambulni, miközben a kacsák úszkálnak a vízen. Szeretek olvasni a teraszomon, ami tele van virágokkal, puha párnával, és lampionokkal. Szeretek ide kiülni reggel is bögrémmel a kezemben és nézni, ahogy a szomszéd ház tetejére kiül a rigó és elkezdi kora reggeli énekét.
Az elmúlt pár száz évben, különösen az elmúlt ötven során szépen lassan elhatároltuk magunkat a természettől. Kihasználtuk, azt hittük, nekünk bármit lehet. Kiirtottuk, beépítettük, felégettük, elfogyasztottuk, elfoglaltuk. Azt hittük, bármit megtehetünk következmények nélkül. Megkockáztatom, eszünkbe sem jutott, hogy bármiféle végzetes következménye lehet annak a rombolásnak, amit véghezvittünk. Mindent megtettünk azért, hogy a természettől elszigeteljük magunkat. nem akartuk hallani a hangját, nem akartuk megérteni a nyelvét. Elfelejtettük, hogy annak körforgása, ciklusai, hangjai, ritmusa életünk alapvető meghatározója. Egyensúlyban és harmóniában élni csak vele együtt vagyunk képesek.

Egyre inkább a természet felé húz a szívem. Legyen az a végtelen óceán, akár a Balaton vize. Legyen a Himalája csúcsa, vagy a gyógyító kövek Bükkszenten. Legyen a puszta, vagy a kár a virágoskert. Minden összefügg, a rezgéseink meghatározzák környezetünket. ma is léteznek olyan törzsek, népcsoportok, akik a természet körforgásával szorosan együtt élnek, együtt lélegeznek vele. Követik környezetük útmutatását, tiszteletben tartják, s őrzik a vele való kapcsolatot. Ha megtagadjuk a kollektív tudat létezését, ha elszigeteljük magunkat az egyensúly fölborul, s a természet sehogy máshogy, csak katasztrófák segítségével tud minket visszavezetni az eredeti úrvonalra. Mikor öleltél át egy fát? Mikor hallgattad utoljára a nádas susogását. Mikor ültél le, hogy hallgasd a madarak énekét, melyet egy átlagos napodon autók zaja nyom el. Próbáld meg, hogy lassítasz és tudatosan figyelsz a környező világ apró rezdüléseire.

elengedés

Életed során soha nem harcolsz senki mással, csakis önmagaddal. S semmi más nem állít gátat eléd, csak te magad azzal, hogy nem kezded el valóban élni az életed. Miközben attól félsz, hogy el kell rugaszkodnod a megszokottól, ami visszatart az valójában a félelem: hátra kell hagynod régi, jól berögzött sémákat. Azokat a mintákat, melyeket félsz útjukra bocsátani, pedig rabigába kötnek. Amikor felismered ezt és igazán vágysz a változásra, az élet adta nagy kalandra – akkor leszel képes a mélybe vetni magad és ugrani az ismeretlenben.

Hogy én megtettem e már? Igen. Számtalanszor. Az elsőre majdnem másfél évtizedig készültem. Mindig megmagyaráztam saját magamnak, miért is kell benne maradnom a helyzetben. Mindig fölmentettem mindenkit magam körül, nem tehetnek arról, ami velem és önmagukkal tesznek. Mindig a jót akartam bennünk meglátni és nem azt, amik ők valójában. Egy tragédia árnyéka volt szükséges ahhoz, hogy kilépjek a komfortzónámból és a teljesen ismeretlenbe vágjak. Egyedül. Azóta többször volt szükségem arra, hogy lépjek, s irányt váltsak. Könnyebben megy e? Őszinte vagyok: nem. Miben más mégis és miért működik nekem? Mert pontosan tudom, milyen érzés az, amikor egy beragadt helyzetet megdolgozva, felismerve a leckét, megtapasztalva a tudást és élményt, milyen energiákat szabadítok fel. Nos ezért. g

2019. április 14.

 

Te hol tartasz? Életed melyik szakaszát éled?

Azt, ahol a lélek még fejlődik. A test, a szellem, a lélek összhangja még nem rezonál. Dolgozik az egoista, kicsit még önző szakasz, melyet sokkal jobban izgat a fizikai valóság, mint bármi más? Legnagyobb veszélye ennek, hogy bárki könnyen narcisztikussá válhat. Egyetlen szempillantás alatt.

Esetleg léptél már egyet följebb, a képzeletbeli lépcsőfokon, hiszen megtanultál felelősségteljesen gondolkodni. Nem önző, öncélú módon, hanem figyelve másokra is. Ahol már keresed a lehetőségeid, feszegeted a határaid, megoldásokra törekszel, miközben a világ meghódítására készülsz. A legjobbat akarod magadnak, a legjobb dolgot megszerezni és a legjobban csinálni.

Az is meglehet, hogy már ezen is túljutottál. Már nem akarsz mindenáron első lenni és nem akarsz mindent megszerezni sem. Rádöbbentél, hogy a „minden” nem létezik. Már tudod, nem kaphatsz meg mindent, amire vágysz, mert mindig történnek váratlan események az életünkben. Túllépsz a fizikai valóságon, hiszen számodra már nem a pénz, a tárgyak, a birtoklás, esetleg mások véleménye s nem is a hatalom szerez örömet. Már tudod, hogy a boldogság belülről fakad, s odabent is leled meg.

S honnan tudod, hogy megérkeztél? Érzed. Érzed, mert önmagadra találtál. Amikor csak úgy egyszerűen jó lenni. Amikor tudod, honnan jöttél, mit tapasztaltál, s hova jutottál. Hálás vagy azért, amit kaptál, amiért megdolgoztál. Amikor értékeled azokat, akiket szerettél s akik szerettek. Amikor örömmel tekintesz vissza az emlékekre. Az az időszak, amikor már nincs szükséged arra, hogy halmozd a tárgyakat, az anyagi javakat. Az időszak, amikor úgy igazán lelassul az idő, s az élmények töltenek. Ekkor találod meg az igazi valód. A lelked.

2019. április 10.

Az elmúlt hetekben több állásbörzére is hivatalos voltam, ahol bátran fordulhattak hozzám álláskeresők, pályakezdők, pályamódosítók. Az őszi rendezvény után, ismét két megyeszékhelyen kaptak lehetőséget cégek és munkavállalók, hogy egymásra találjanak. Itt segédkeztem én is abban, ha valaki elakadt a karrierjében, elvesztette a motivációt, a kiégés határán van, s az egyensúlyt keresi – lehetőséget és tanácsot kapjon arra, hogyan lendülhet túl a holtponton. Hogyan teheti újra a mindennapjait hasznossá és hatékonnyá. Örömmel töltött el, hogy a lehetőség iránt hatalmas érdeklődés volt: fiataltól az idősebb korosztályig kerestek meg, s tettek fel kérdéseket, hogy indulhatnának el, hogyan válthatnának, merre menjenek vagy épp csak a gondolataikat és érzéseiket szerették volna megosztani végre valakivel.

Siker vagy illúzió

Egyik generáció sincs ma egyszerű helyzetben, hiszen lassan mindenki sikeresnek tűnik. Az internet világa, a közösségi háló portáljai mind – mind azt sugallják, szinte semmire nincs szükség a jóléthez. Legkevésbé szorgalomra, kitartásra vagy épp kemény munkára. Elég csak egy repülőre felülni és máris „dől a lé”; másrészről itthon maradni is érdemes, hiszen bármelyik nagyvállalatnál jár cégesautó, mobiltelefon és minden földi jó. Ezzel szemben a rideg valóság az, hogy a régi, már berögzött sémák szerint szinte lehetetlen munkát találni, akárhol is legyünk. S az ölébe sem fog hullni senkinek egy jól fizető állás a semmiből. Szemléletváltásra, rugalmasságra s kellő nyitottságra van szükség ahhoz, hogy valaki sikerrel járjon a munkaerőpiacon. Ez utóbbit sosem csak az anyagiakban érdemes mérni, s erre a nézetre ma még nagyobb szükség van. Természetes, hogy a fizetés áll a fontossági sorrend első helyén, nem szabad azonban elfelejteni a munkakörülményeket sem.

A munka megbetegíthet

Többen érkeztek azzal a problémával, hogy rövidebb – hosszabb ideje tartó betegség nehezíti meg a mindennapjaikat, vesztették el a munkájukat vagy kellett több éves külföldi munkából hazatérniük komoly betegség miatt. Észrevetted már Te is, mikor a stressszes munkanapok után bezuhansz az ágyba, s mikor már egészen kimerülsz, a szervezeted egyszerűen megállásra kényszerít lázzal, köhögéssel vagy hátfájással.  Amikor hébe-hóba egy – egy órát túlórázol csak, azzal semmi gond. Amikor azonban az irodád szépen lassan az otthonoddá válik, megjelennek a testi tünetek is. Miért? A válasz egyszerű: a szervezeted nem tud pihenni, regenerálódni. A szíved legmélyén tudod, hogy nem a megfelelő helyen vagy. Nem örömmel végzed a munkád, egyszerűen csak robotolsz nap, nap után. Nem tudod felszabadultan tölteni a napokat, mégis ott maradsz és beleragadsz a helyzetbe, mert félsz attól, nem találsz jobbat. Talán attól, hogy a következő hely még rosszabb lesz. Az önismeret s az ezen alapuló önbizalom elengedhetetlen a felismeréshez, a döntés meghozatalához, ezzel együtt a változáshoz is. Sokszor elég csak másként szemlélni a dolgokat, s amint áthelyezed a fókuszt, máris megváltozik minden. Vannak helyzetek azonban, ahol gyökeresebb váltásra van szükség, hiszen egyetlen munkaadó sem szereti látni, ha a dolgozók nem tudnak teljesíteni különböző okok miatt.

A monotonitás és a motiváció hiány is megöl mindent, ami a munkahelyhez köt. Az unalom teljesen kimeríti a szellemet. Az, amikor egész álló nap csak a munka végét várod. Hosszútávon teljesen beteggé tehet, ekkor kerülsz be a mókuskerékbe, s darálnak be a hétköznapok. Vajon melyik munkaadó szeretné, hogy unottan végezze bárki is a munkát. A „burn-out”, a kiégés folyamata hosszú, nem kell megvárnod, amíg valóban belebetegszel a munkádba. Kérj bátran segítséget.

Miért lennél átlagos?

Mindannyian, akikkel rövidebb – hosszabb ideig beszélgettem az állásbörzéken, kivételes emberek. Becsülöm, amikor valaki segítséget kér. Amikor készül és kérdez. Amikor kiaknázza a lehetőségeket, melyeket felajánl számára az élet. Azt pedig különösen, ha vállalja önmagát, s nyíltan beszél a gondjairól. Sokan közülük lehetőséget kaptak továbbtanulásra, képzésre, illetve pozíciók betöltésére is, mert bár van bennük egészséges félelem a kockáztatástól, mégis belevágnak. Sokszor valóban érdemes más szemszögből is átgondolni helyzetünket, s a fókuszt áthelyezni máshová, hiszen így új területek kerülnek megvilágításba – azok, melyek eddig árnyékban voltak.

Szerencsés vagyok, mert a munkám a hobbim is egyben. Nagyon fontos, hogy szeressük azt, amit csinálunk. Rengeteg befektetett energia és idő szükséges ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. Nem mindig számokban mérhetőt, hanem saját magunkhoz és képességeinkhez mérten. A kitartás, a hit meghozza gyümölcsét, és érezni fogjuk egyéni sikereinket a mindennapokban is. Hatékony lépkedni előre csakis úgy lehet, ha akarunk, bízunk önmagunkban, megismerjük a kiaknázatlan képességeinket és fejlesztjük is azokat – bármi is legyen a hivatásunk.