2019. május 3.

nem

Mondasz nemet? Mersz nemet mondani? Mondtál már valaha nemet, amikor valóban kellett volna? Esetleg félelemből elhallgattál és hagytad az egészet: majd csak lesz valahogy? Hányszor buktál már el azért, vesztegettél el heteket, hónapokat és éveket, mert nem mertél nemet mondani? Vajon honnan jön ez s miért nem mersz önmagadért kiállni?

Az elmúlt években sokszor csodálkozom rá, mennyire türelmetlenek körülöttem az emberek. Minden azonnal kell, az élet instanttá vált. Kávé, étel, wifi jelszó, közlekedési lámpa – mind azonnal legyen, azonnal működjön, azonnal váltson, nyissanak új pénztárt az üzletben. Az emberekből – tisztelet a kivételnek – kihalt a figyelmesség, az empátia s különösen érvényes ez a fiatalabb generációra. A felnőtt lesi minden kívánságukat, megadva mindent, ami csak elérhető ma s nekik nem volt 20 – 30 évvel ezelőtt. Miért kellene nekünk mindent megadni a gyerekeknek? Minek a nagy tévé, a sokadik elektronikus játék, a rengeteg édesség, zacskós cukor és chips, ballagásra autó. Valódi kis szörnyetegekké válnak, ahogy növekedve – cseperedve követelik ki maguknak a még többet. Vajon lesz olyan, hogy elég? Nyilván nem.

Pedagógusként is vallom, nyugodtan lehet már a gyereknek is nemet mondani. Ez nem bántalmazás, nem sérül a lelke tőle – sőt. Keretet adunk az életének, megismeri a lehetőségeit, a korlátai. Megtanulja, hogy nem lehet mindent. Megtanulja, hogy nem tehet meg bármit. Különösen nem következmények nélkül. Együtt élünk, figyelünk egymásra, törődünk a másikkal. A mai norma sajnos arra megy, hogy a gyereknek mindent szabad, hiszen a legtöbben engedékenységgel, beletörődéssel “nevelnek”. Már egy kis hiszti elég ahhoz, hogy a szülő beadja a derekát, ennek a következményei pedig beláthatatlanok. Attól, hogy a szülő nem a gyerek barátja még kiegyensúlyozott és tiszteleten alapuló kapcsolat lehet közöttük; hiszen pont ez a lényege. A szülő az én szememben következetes, megfontolt, és nem engedékenységgel csitít vagy próbál épp nevelni.

Én is voltam nagyon szigorú, néha túl engedékeny; akár otthon akár a munkám során. A mindennapok, a következmények és tapasztalatok árán változtattam, hiszen egyikünk sem születik úgy, hogy mindent tud elsőre, azonnal. rengeteg beszélgetés, kérdés, sírás, nevetés szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk az arany középutat. Megváltozott hozzáállás, felismerések, hiteles magatartás hosszú távon kifizetődő, bár valóban rengeteg energia és időbefektetés.

Ami valóban elszomorít az az, hogy a liberális nevelési módszerek sorra csődöt vallanak, mégsem vált a nagy többség. Látható a pusztítás, amit ez véghezvisz. A megszorítások, az egészségesen felállított szabályok ismeretlenek számos fiatal számára. Szomorú és kétségbeejtő látni, mennyire nem tudnak a gyerekek koncentrálni, összefüggéseket meglátni, felelősséget vállalni, viselkedni. Fel kell ismernünk és ki kell mondanunk azt is, hogy ez a túl engedékeny nevelés milyen hatással bír a gyerekkori betegségek kialakulására, a tinédzserkori depresszióra, az addiktív szerek használatára – legyen az “csak” édesség vagy épp energiaital – s ne is menjünk tovább.

… elgondolkodtató …

gj