2019. június 6.

Te sietsz?

Mondd, hogy Te nem rohansz. Mondd, hogy megállsz néha és nézelődsz. Mondd, hogy esténként egy jó könyvvel bekuckózol, vagy épp filmet nézel. Leülsz, és nem csinálsz semmit – talán hallgatod a madarakat, a tücsökciripelést, észreveszed a szálló pihét. Figyeled a forró teából felcsapó párát? Vagy épp azt, hogy futnak le az esőcseppek az ablakon.

Szombaton osztálytalálkozóra autóztam. Hosszabb lett az út, mert jólesett végre kiszabadulni a városból, tűzött a nap, a pipacsok nyújtogatták a fejüket az út mentén hatalmas csapatokban. A kék eget itt – ott felhők tarkították és csupa zöld volt a határ.

Lassan ideje megállnunk. Mindannyiuknak. Legalább lelassulni, mert ez az eszeveszett rohanás sehova nem vezet már. Olyan jólesik szépen tenni a dolgom, nem rohanva, beosztva az időt, elosztva a teendőket. Amikor érzem, hogy engem is épp elkap az örvény már tudatosan lépek egyet arrébb. Jólesik picit tovább lustálkodni reggel, leülni egy könyvvel és olvasni. Sétálni egyet egy régi ismerőssel vagy a nappaliban a forró citromos vízzel beszélgetni egy jót. Megnézni egy filmet este vagy csak úgy leülni, megállni és úgy igazából semmit nem csinálni, csak mélázni.

Miből tart egy kedves üzenetet átküldeni annak, akit szeretsz, ahelyett, hogy kifogásokat keresel, miért is nem tetted meg. Senki nem hajtott, senki nem kényszerített. Érdemes azért elveszíteni a másikat, mert oda rohansz, amiről nem is tudod, merre van? Semmiből nem tart rámosolyogni a másikra az üzletben, esetleg köszönni, mikor belépsz oda. Előfordul, hogy csak egy pillanatra lépünk egymás életébe; az is lehet, hosszabb ideig időzünk együtt. Ugye, hogy nem mindegy, hogyan telik ez az idő el? Megmérgezve az együtt töltött alkalmakat vagy feltöltve egymást.

Sokszor fordul elő az, hogy csak azért lépünk valaki életébe, hogy ráébresszük, mennyire fontos, s arra, megérdemli a szeretet. Akkor, ha ezt magától már elfelejtette vagy nem hiszi el. Azért, hogy adjunk neki egy apró figyelmességet, néhány jó szót. Ilyenkor sosem az a cél, hogy bennünket viszont szeressenek, hanem az, mi adjunk valakinek egy boldog pillanatot. Egy apró, csipetnyi hitet, hogy ő is szerethető.