2017. augusztus 16.

Életem egyik legszebb és mégis legmunkásabb nyarán vagyok túl. Talán sokan felszisszentek – „ismét végigdolgozta a nyarat és nem pihent”  Valóban dolgoztam, mégis feltöltődve és tele energiával várom a következő, az évből még hátralévő hónapokat. Valóban dolgoztam, csak most sokkal intenzívebben és más formában, mint eddig. Mit takar ez?
 
Júniusban úgy éreztem, lemerültek a telepeim, rengeteg dolog, esemény történt a környezetemben az elmúlt időszakban, melyek kibillentettek az egyensúlyomból. Éreztem, hogy váltanom, változtatnom szükséges; éreztem, hogy életem apró mozzanatai, mint a puzzle – millió darabra hullnak, azért, hogy valami sokkal csodálatosabb egésszé álljanak össze. Ez egy teljesen normális folyamat, hiszen életünk hullámai segítenek a fejlődésben – természetesen abban az esetben, ha ezeket felismerjük, megdolgozzuk és fejlődünk általa.
Volt időm töltődni, elcsöndesedni és beszélgetni is sokat. Volt lehetőségem elvonulni, és arra is, hogy társaságban legyek. Dolgoztam az életemen, s ehhez minden lehetséges eszközt és lehetőséget megkaptam az élettől. Érzések kavarogtak, kérdések gyűltek össze, élmények értek, melyek mind – mind formálták a mindennapokat és vittek a megoldás felé. Szeretem ezeket az időszakokat: amikor beborul az ég, összegyűlnek a felhők az égen. A heves szél, a sötét felhők, a vihar utáni csend, a halk zápor, majd az előbukkanó napsugarak váltakozását idézi bennem. Amikor végre kitisztul a levegő a forró napok után, hiszen a zivatar elmossa a hevülést.
 
Lehetőségem adódott a fiammal kettesben tölteni pár napot távol mindentől, mégis családi körben. A séták egy számára új, ismeretlen helyen lehetőséget biztosítottak mély beszélgetésekre. A más mentalitás, miénktől teljesen eltérő szokásrendszer nyugalommal töltött el mindkettőnket. Kapcsolatunk új szintre lépett. Fiatal, érett felnőttként éli már a mindennapokat – s itt tudtam én magam is leszűrni azt, hogy az elmúlt évek mennyi mindenben igazolják döntéseimet. „Mindennek eljön az ideje, türelemmel szükséges kivárnunk.” „Uralod, ha elengeded.” Hányan bíráltak, kritizáltak nyíltan vagy burkoltan. Sosem titkoltam a nehézségeinket, mindig vállaltam a döntéseim és éreztem, az idő nekünk dolgozik. Számos kérdést beszéltünk át az együtt töltött hét alatt, mely mindkettőnket foglalkoztatott, miközben új dolgokat tanultam tőle én is: életforma, meglátás vagy épp zene  Minden eddigi tettünk, cselekedetünk értelmet nyert. Sokszor jutott eszembe Apa, aki e téren példaként állt mindig előttem. Bízott abban, hogy jól nevelt. Bízott abban, hogy elegendő mintát és csomagot adott a kezembe, amivel képes vagyok jól bánni. Bízott önmagában, hogy amit adott, azzal élek majd. Én is így tettem. Sikerült. Mindkettőnknek.
 
A nyár egy következő szakaszában számomra kedves barátnőmmel is töltöttünk egy mozgalmas hetet. Csendes helyre vágytam, ahol a gondolataimmal lehetek. Hogy alakult mégis? Végigcsacsogtuk az oda utat, majd a következő két napot. Szinte levegővétel nélkül. Másfél éve nem volt lehetőségünk személyesen találkozni; szinte csak online formában és telefonon tartottuk a kapcsolatot, leszámítva egy rövid találkozót egy budapesti cukrászdában karácsony előtt és egy végigugrált koncertet. Alig négy éve ismerjük egymást, mégis szoros, szereteten és tiszteleten alapuló barátság működik közöttünk. Mindig egyenesen kimondva gondolatainkat, néha kérdésekkel vezetve a másikat, sosem elferdítve vagy épp elfedve az érzéseinket beszélgetünk. Sosem adunk tanácsot és nem adunk visszajelzést, csakis kérés esetén. Számos alkalommal csináltunk végig egymás mellett embert próbáló feladatokat, eseményeket; ez most sem volt másként. A „segítség” akkor és olyan formában jött, ahogyan szükségünk volt rá. Mindkettőnknek. Az ott töltött idő alatt. Közösen eltöltött pár nyugalmas, mégis mozgalmas nap adott lehetőséget arra, meglássuk, merre tovább. Az azóta eltelt időszakban szinte ugyanazokat a stációkat járjuk végig életünk számos területén, melyek kiindulópontja az utazásunk alatt történt.
 
Véletlenek? Nincsenek.
 
Mi tette fel az előző utazásra mégis a koronát?
 
Egy egyszerű üzenet, mely régi kedves tanítványom édesanyjától érkezett, aki megtudta, a közelben nyaralunk. Hat esztendővel ezelőtt mindössze három alkalommal találkoztam vele, mégis meghívott egy közös – különleges kirándulásra 25. házassági évfordulója alkalmából. Meghatódtam ezen a felajánláson, s örömmel mondtunk igent a lehetőségre. Megbizonyosodtam arról ismét: mikor jó úton járunk, jó emberek csatlakoznak hozzánk, tiszta, sallangmentes tükröt tartva elénk. Rég éreztem magam ennyire felszabadultan, nyugalomban és pozitív érzésekkel feltöltve, mint ezután a nap után. Köszönöm.
 
Itt a nyár vége lassan – s még mindig tartalmas. A lányommal töltünk most pár napot együtt, teljesen más minőségben, mint az előzőekben. Nevetés, séta, a közös étkezések, a nyugalmas reggelek, és még sorolhatnám, mennyi egyszerű dolog vesz minket körül. Minden a helyére került. Az egészen apró pici elemek is megtalálták a helyüket és visszabillent az életem az egyensúlyba. Úgy, mint már sokszor ezelőtt. A felismerések, melyek közben érkeztek, sokszor voltak fájdalmasak, hiszen kapcsolatok múltak el, rendeződtek át. A felismerések visszaigazolást adtak arról, hogy amit teszek, a munka, amit végzek, az élet, amit élek jó és hiteles. Döntések is születtek, melyeknek a következményei már az új útra visznek.
 
Hálás vagyok azért, hogy azt az életet élem, amiről fiatalként álmodtam. Hálás, mert tetteimet felvállalom következményeivel együtt. Hálás a barátaimért, akikkel számos apró program, átbeszélt éjszaka, közös szalonnasütések, kávézások, koncertek filmezések tarkították a nyarat – közben segítve – támogatva egymást. Hálás Anyának a háttérmunkáért, amely nélkül nem tartanék ott, ahol vagyok.
 
Köszönöm