2017. december 1.

 

Régóta vártam ezt az időszakot. Évek óta vágyom egy nyugodt, békés decemberre. Vágytam arra, hogy ne a rohanásé, a nyűgé és a megfelelésé legyen végre a főszerep. Hosszú éveken át a tökéletesre törekedtem, s a végén az ólmos fáradtság vette át a főszerepet. Mire minden a helyére került, nem tudtam élvezni sem a hangulatát, sem a nyugalmát, sem a pillanatot. Vágytam azt, hogy szépen lassan haladjanak a napok, mindenféle sietős elintéznivaló nélkül; s maradjon idő elcsendesedni, megnyugodni, mire elérkezik az ünnep – s ne arra ébredjek fel, hogy január közepe van. Tavaly sikerült két igazán nyugalmas és meghitt napot sok sétával, beszélgetéssel, filmnézéssel tölteni, a szilveszter a játéké és nevetésé volt – mégis hiányzott valami még abban a pár hétben.

Most megérkezett. Erre vágytam, s most megélem. Az ajándékok most apró meglepetések, főként élmények, melyek becsomagolva várják a karácsony estét. Néhány apróság hiányzik még, melyeket megosztva szerzünk majd be Mamával. A vacsorához való fontosabb hozzávalók a hűvösben várakoznak. A barátaimnak készített ajándékok is elkészültek. Várom a közös vacsorát velük, melyet szokásunkhoz híven ugyanott költünk majd el. Ott érzem igazán, hogy az ünnep megérkezik, s kezdődik valami másfajta időszak végre.

Visszatekintve az évre, életem talán legmozgalmasabb és legszínesebb hónapjait zárom lassan. Teli volt és van élményekkel, mély érzelmek egész skálájával, felismerésekkel és elengedésekkel, s tengernyi utazással ezen a csöpp bolygón. Ezek élményeit a következő napokban megosztom veletek.

Minden évszakot külön – külön is szeretek, hisz mindnek megvan a varázsa – a télnek a fény, az illatok, a csönd és a színek jár. Díszbe öltözik a ház, pedig apró dolgok ezek – néhány gyertya, fények az ablakban és az adventi naptár a falon. Most sikerült először szépen lassan ráhangolódni a várakozás időszakára. Amennyire vágytam erre az érzésre, olyan jólesik most.

… megérkeztem …