2018. július 20. péntek

 

minden szuper?

Az utóbbi időben egyre jobban feszít, ahogy magam körül látom, mennyire igyekeznek gyerekek, felnőttek, nemre, életkorra, társadalmi helyzettől függetlenül megfelelni egy képnek, melyet a világháló közvetít feléjük. Mosolygós arcok, számtalan új szerzemény, legyen az tárgy, luxusutazás vagy épp ruhaköltemények. Abban a pillanatban, hogy te meg mersz nyílni, mersz beszélni a gyengeségeidről, a félelmeidről, a szomorúságodról vagy épp arról, miért estél kétségbe – magadra hagynak. Egy közösség képes kivetni magából, hiszen nem tud a helyzeteddel mit kezdeni. Képtelen kérdezni, melléd ülni, meghallgatni, hiszen akkor szembesülnie, s talán beszélni is kellene a saját életéről. Ezek pedig már érzések, melyek mélyen gyökereznek. Szükséges hozzá a bizalom, hiszen meg kell nyílniuk. Szükséges hozzá a kommunikáció, hiszen szemtől szembe kell megfogalmaznia gondolatokat, érzelmeket, s arra azonnal látod, a másik mit reagál. Marad számukra tehát a csupa színes világ bámulása, melyhez alkalmazkodva ők is megalkotják a sajátjukat. A háttérben húzódó bánat, szomorúság és hazugság pedig csak gyűlik, mint a szőnyeg alá söpört szemét.

Azt vallom, nyíltan és őszintén szükséges ahhoz beszélnünk, hogy hiteles maradjunk. Én is jártam már ott, ahol évekig a szépen mutattam kifelé, pedig még csak közösségi háló sem volt. Ösztönösen jött, hogy meg kell felelnem, akár erővel is. Aztán eljött az a pillanat, amikor rádöbbentem, az, ha elmesélem, bánt valami, nem minden esetben panaszkodás. Azzal, hogy megosztom valakivel a velem történteket, semmi gond nincsen. A nyíltság nem probléma. A szőnyeg alá söpört buckában pedig egyszer mindenki hasra esik.

„Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.” pp