2018. július 28.

félelem

Az elmúlt pár napban három olyan ismerőssel – baráttal beszélgettem, akikkel valaha szoros volt a kapcsoltunk, ám az évek elsodortak bennünket egymástól. Mindig tudtuk, merre jár a másik, épp mi történik vele, a hosszabb, mély beszélgetések kimaradtak ezen idő alatt. Most hirtelen, egymás követő napokon beszélgettünk órákon át. Három helyszínen, háromféle módon, három különböző életkorú baráttal, a téma ugyanaz volt. Különösen érdekes élmény és tapasztalás volt azt megtudni, ők milyennek láttak azelőtt és most.

“Az igazi szabadság és a megvilágosodott élet három oldala: kikerülni az ellenállást, az ítélkezést és a ragaszkodást.” Tolle

Szóba került a félelem. Félelem az egyedülléttől, vagy épp a rossz párkapcsolattól. Félelem a munkahely elvesztésétől, vagy a hiteltörlesztéstől. Félelem a társadalom megítélésétől, a kollégák nyelvétől, haragjától. Félelem az utazástól, a betegségtől, s még sorolhatnánk. Miért és mitől félünk? Ki táplálja belénk? Hiszen a kisgyermekben egészséges kíváncsiság és bizalom van. Nem fél megsimogatni egy kutyát, vagy az ismerősünk ölébe pattanni. Hogyan alakul ez ki, s milyen hatása lehet a mindennapjainkra?

Féltem e? Féltem bizony, De mennyi mindentől. Aztán eljött az idő, hogy szembe kellett néznem a démonjaimmal, mert nem jutottam előre és éreztem, bármennyire is akarok erővel dolgokat, csak a gödröt ásom mélyebbre magam alatt. Eljött az a pont, amit úgy hívunk: az elég. Elég volt a félelemből és abból, hogy túlaggódtam a dolgokat. Aprólékos, fáradtságos munkával, lépésről lépésre haladtam előre. Út közben megismertem önmagam, a rejtett képességeim, a határaim, a lehetőségeim, a fejlesztendőimet, s ezernyi mást is.

Már nem félek olyannak lenni, amilyen valójában vagyok. Bármikor beismerem a hibáim. Elmesélem, hol hoztam fájdalmas döntéseket, illetve olyanokat, melyeknek a következményei súlyosak lettek. Mindannyian hibázunk; azonban kevesebben tesszük jóvá, ismerjük fel, vagy be. Sokan nem beszélnek ezekről, inkább lehallgatják, mintha meg sem történt volna. Nem félek kimondani a véleményem, sőt, ha szükséges a beszélgetés folyamán képes vagyok változtatni rajta – amikor az érvek, ellenérvek meggyőznek. Nem páncélt növesztettem, ami alatt fejlődni, növekedni nem tudok – ezért vállalom, ha valamiről a véleményem változik. Minden változik körülöttünk, folyamatosan, néha iszonyatos tempóban, alkalmazkodunk ezekhez nap mint nap. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az értékrendem változna. A gondolataim és érzéseim őszintén fogalmazom meg, amikor szükséges. Nem rejtem el az érzéseim, ami sokszor ijesztő, hiszen ma nem divat megmutatni és feltárni a lelkünket. Kiszanálhatnak és visszaélhetnek vele? Valóban. Nézd meg, kik teszik ezt. Számítanak? Ugye nem.

Félni attól, hogy nem szeretnek? Gondold csak át. Akik nem szeretnek, mind tartanak tőled, s egyszerűbb mondvacsinált dolgokat kreálni azért, hogy elverjenek maguktól, minthogy a saját érzéseikkel szembenézzenek. Pont ezért, ma már azok vesznek körül, akik számítanak. Ez is hosszú folyamat volt. Azok, akik elvártak, akik szövetségest akartak maguk mellé, amíg megerősödnek – ők elmaradtak. Maguktól, a körülményeink változtak vagy én hoztam meg a döntést – változó. Haragszom e rájuk vagy bánok e valamit? Nem. Szeretettel gondolunk rájuk és mindarra, amit megtanítottak nekem. Az emlékek, a közös élmények továbbra is az életem részei – az utunk azonban már másfelé megy.

Félni a holnaptól, a jövőtől? Nem teszem. Nem tudom, mit hoz, mit hozhat a következő nap. Azt tudom, ha ma mindent beleteszek abba, ahol éppen vagyok, nyugodtan hajtom álomra a fejem. Ennyi pont elég a következő naphoz.

Nos ezt osztottam meg velük is.

 

Szeretettel