2018. szeptember 28.

Gesztenye

A vadgesztenye végigkíséri az életem. Hosszú éveken át a Kassai utcai fák alatt sétáltam haza, csodáltam, mikor virágoztak és szedtem a termését, mikor őszre fordult.

A gesztenyék minden évben a születésnapomon bontanak virágot. Már hetekkel korábban figyelem, vajon az időjárás hogyan fogja befolyásolni a virágzást. Pont a napján virít majd, picit korábban vagy esetleg pár nappal később.
Az elmúlt hetekben arra lettem figyelmes, hogy hiába volt még indián nyár, forróság, a gesztenye termése már bőven érett. Ma hazafelé tartva pedig már jól észrevehetőek voltak az út mentén a lehullott gesztenyék.

Mennyi minden történt azóta, hogy utoljára virítottak a hatalmas, árnyat adó gesztenyefák?

Felsorolni is nehéz.
Az elmúlt esztendők, számszerint éppen hat, önmaguk is a változásokról szóltak. Nem csak a körülöttem létező világ változott meg, de én magam is sok mindenben lettem más. Nyitottam a világ felé, amiért cserébe új barátokat, ismeretségeket és nem utolsó sorban élményeket kaptam a sorstól. Visszataláltam önmagamhoz, hosszú, fáradtságos munkával. Megérte. Hiszen …

… minden örök – csak a változás állandó …

Megtanultam, hogy az élet örök hullámvasút, hol fent, hol lent – a töltekezés és a tanulás váltakozásáról szól. Hosszú hónapok, évek után az élet az idén gesztenyevirágzáskor is új fejezetet indított el az életemben. Mindazt, amit megtanultam, amit tapasztalok, amit átadok másoknak – egy teljesen új síkon élem meg. Hálás azért, mert olyanok vesznek körül, akik valóban szeretnek. Akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap – vagy épp ellenkező esetben, órákat beszélgetünk számunkra fontos dolgokról, eseményekről akár minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Osztozunk a gondolatainkban. A számonkérést hírből sem ismerjük. Őszinte és építő kritikával segítjük egymás fejlődését, elakadásait – s tartunk tükröt helyzetekben. Őszintén örülünk egymás sikereinek is. Hálás vagyok, amiért tabuk nélkül osztjuk meg gondolatainkat, érzéseinket, terveinket, vágyainkat vagy épp aggodalmainkat. Hálás vagyok, mert kockáztatunk. Hálás vagyok, amiért újra tudunk ölelni, nevetni és sírni. Hálás a türelemért, segítségért és bizalomért, amit ehhez kapok Tőlük.

A közös élmények pedig a beszélgetések mellett még jobban összekovácsolnak bennünket. Mennyi minden történt … számtalan utazás, színház és filmélmény, koncert, közös vacsora vagy főzés, csöndes séta vagy épp vízparton ücsörgés, hosszú éjszakába nyúló beszélgetés, felnőtt barátságok, összefonódott életek, kitalált gondolatok, rengeteg nevetés, pár soros üzenet, egy mosoly vagy összekacsintás, épp jókor érkező spontán ölelés, egy üzenet, szál virág az autóm szélvédôjén, s még sorolhatnám.

Nem is olyan régen arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mire vágyom még. Pici gondolkodás után azt válaszoltam, hogy semmire. Mindenem megvan. Számba vettem ezt az elmúlt pár hónapot, hangosan felsorolva mindazt, amit megéltem, amit kaptam, ahol jártam, amit átéltem, amit megtapasztaltam, amiből tanultam – s hol van még az év vége.

Tudom, ha a változás útjára mersz lépni, ha mered vállalni a gondolataid és érzéseid, akkor megtörténik veled is.

Váratlanul.

Ez az érzés, amiért érdemes élni.

A gesztenyék pedig nemsokára újra virágot bontanak majd….