2019. június 1.

Régen jelentkeztem. Az elmúlt pár hétben élveztem az esőt, olvastam, pihentem, tanultam, beszélgettem sokat. Számos eseményen vettem részt, melyek töltötték a lelkem. Emellett sok olyan dolog is történt, melyek tanító szándékkal léptek az életembe. Ezeket a periódusokat mindig csöndesebben élem meg.

Itt volt például életem első lánybúcsúja – viccesen említettem is, még lánybúcsú-szűz voltam, épp ideje volt átélni egyet már. A hely, ahol mindenki ismeri a menyasszonyt, egymásnak mégis ismeretlenek vagyunk. Az összefogás, a szolid, mégis felemelő együttlét bebizonyította újra, hogyan vagyunk képesek összefogni azért, aki mindannyiunknak fontos. Egyszerű, bensőséges este finom ételekkel, játékokkal, zenékkel és sok nevetéssel, végül megható ajándékkal. Ezt csak tetézte két héttel később az esküvő, mely a születésnapomra esett. Végtelenül körültekintően megszervezett elegáns este, mely egyben volt visszafogott mégis bohókás; ahol minden meghívott végigtáncolta és énekelte az estét – s nem utolsó sorban tökéletesen elfeledkezett a virtuális világról hálózat híján. Megható, felemelő, felszabadító órák. A táj? Hosszú esős napok után, ekkor derült ki az égbolt. Minden üde zöld. A virágok pompáztak a nyárfa pamacsai szálltak a légben a szertartás alatt. Ahogy öregszem, észrevehetően mélyebben élem meg ezeket a bensőséges történéseket.

A hónapban több családi programra is sort került. Színházi előadás Budapesten a lányommal és Mamával. Szeretem ezeket az alkalmakat, mert oda – vissza beszélgetünk, osztunk meg olyan érzéseket, melyek mellett néha elszaladnak a hétköznapok. Az egyik egy dráma, míg a másik vidám – zenés darab. Érdekes tapasztalás volt a darabok során meglátni bizonyos tükröket. Fájtak? Rettentően. Látni számomra fontos személyek tulajdonságait, viselkedésmintáit egy színész játékában, igazán megdöbbentő élmény. Amit nem veszek észre máskor, hiszen érzelmileg érintve vagyok – ott és akkor szinte belém hasított. Ugyanez érvényes rám is természetesen. Azt is jó volt látni, ahogy a másik mű során a színészek valóban játszottak, élvezték az előadást s nevették el magukat, ahogyan egymást megtréfálták.

A szokásos éves iskolai gála hozta a tőle megszokott színvonalat. A gyerekek minden évben kétszer készülnek előadással, ahol helyet kap a zene, a tánc, a vers – az együtt-élmény. Szívet melengető érzés figyelni, ahogy nőnek, változnak, ügyesednek; s nem kevésbé izgalmas látni, ahogy mindig egy egész estés történet bontakozik ki előttünk, hiszen a csoportok és osztályok műsorai mindig egy történet köré csoportosulnak. A tánc segítségével minden elmesélhető. Fantasztikus volt az is, amikor a tapsrend után minden gyerek a színpadra telepedett és egy megható videóval köszöntötték közösen az épp 18. életévébe lépô táncos társukat. Ezeknek a pillanatoknak van közösségépítő szerepe.

A gyermeknap csak hab volt a tortán. Békés, napsütéses időben hosszan beszélgettünk unokanővéremmel – ott folytatva, ahol hosszú hónapokkal ezelőtt fejeztük be, míg a gyerekek bejárták a vidámparkot. Beszélgetésbôl kijutott még, hiszen egy volt tanítványom hívott sütizni-kávézni Miskolc különleges kávézójába, ami a sóskaramella miatt is a kedvencem. Ott kezdtük a beszélgetést, hiszen hónapok teltek el, hogy nem találkoztunk, majd a Népkertig sétáltunk és vissza a tavaszi napsütésben.

A háttérben mindeközben iszonyú erők mozogtak. Ahogy az eső dobolt odakint a köztes napokon vagy volt rekkenő hőség pár órára, úgy változtak bennem is dolgok. Szinte láttam magam előtt egy hatalmas szűrőt, melynek rostáján csak az marad, ami szép. Minden ami fájdalmas volt vagy elillant vagy a szűrőn át tisztult meg, majd tűnt el. Sokszor félünk a vihartól, hiszen a szélcsend unalmassá válhat. A vihar mégis megtisztítja a levegőt, ha olykor pusztít is a felszínen. A mi dolgunk utána a takarítás.

Mi az, ami ismét bebizonyosodott?

Megengedem az embereknek, hogy megítéljenek. Nyugodtan félreérthetnek, akár szánt szándékkal, akár mert épp máshol tartanak. Ha úgy érzik, kiforgathatják, amit mondok. Nem foglalkozom a pletykával, hiszen nem kifelé élek. Ami egy hónapja még bosszantott, már nem billent ki. A rosszindulat, a sértő megjegyzések, a hazugságok a mélybe zuhantak. Miért? Megértettem, hogy amit mondanak, vagy még rosszabb, amit hisznek, az nem az én problémám. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon az életem, ezekre a háttérben mozgolódó erőkre nincs szükségem. Pont elég, hogy olyan vagyok, amilyen s nem kételkedem abban, amit tudok, látok, érzek, mondok és tapasztalatok. A gyűlölködőket nyugodtan hagyhatod te is gyűlölködni. Az érték a hitelesség, a szeretet, az odafigyelés, az őszinteség, hiszen ez az élet. A többi színjáték.