2019. június 7.

ajándék

Sokszor, sokféleképpen várjuk. Legyen ez Karácsony, születésnap, évforduló – vagy egy egyszerű meglepetés. Hányan vajon hányféleképpen fogalmazzuk meg, mi is számunkra az ajándék.

Nekem mindig fontos volt, nem fogok kertelni. Akkor mégis, hol van az az aprócska: „de”? Máris elmesélem. Nekem mindig is fontos volt AZ ajándék; ami nem más, mint az idő. Emlékszem a születésnapokra, amikor kislányként körülvett a család, s pontosan annyi szál tulipán várt a csokorban, ahány éves voltam. Fontosak voltak az utazások, a koncert és színházélmények, melyek az ajándék részét képezték. Sosem vágytam nagy dolgokra, különösen nem pénzben mérhető drága dolgokra. Talán ezért is van az, hogy ugyanezt viszem tovább és adom át a következő nemzedéknek.
Az ajándék számtalan formában talált meg az elmúlt időszakban, különösen a májusi születésnapomat követően. Egy telefonhívás, egy kedves üzenet, egy kapuba betűzött apró emlék vagy a házi készítésű torta. A kulcstartó, mely Zsuzsa kedvenc autójához tartozott, azóta is féltve őrizte – hát most nekem adta, hiszen ugyanaz a márka. Orsi meghívása egy kávéra, melyből hatalmas séta lett. Rácsodálkoztam a Népkert gesztenyefáira, az üde zöld tavaszra és közben csak meséltünk és meséltünk. A karkötő, melyet egy kedves barátom hozott a zalaszántói sztúpától, hiszen annak idején Tarra én vittem együtt kirándulni az ottani kegyhelyhez. A nepáli tea kis színes szütyőben, mely onnan érkezett, ahol én magam is jártam.

Ezek a pillanatok, kedvességek aprónak tűnnek, mégis hatalmas ajándékok. Ugyanúgy, mint a pedagógusnapi valóban apró meglepetések, melyek nem a tucat cserepes virágról szóltak, s lett pipa az ünnep, hanem a figyelemről. Apró kedvesség, mely arról árulkodik, hogy hallják, ha mesélek. A legutóbbi apró figyelmesség pedig az üzletben, amikor elfelejtettem a paradicsomot lemérni, a pénztárnál pedig nincs mérleg. A hölgy rám nézett, komoly arccal koncentrált, majd beütötte az összeget: hiszen lemérte a kezével. S ment is tovább az élet fennakadás nélkül.
Emellett még mi ajándék nekem? Az egészség. Hiszen mindannyian egészségesek vagyunk. A ház, melyben élek, s az otthonom. A fészkelő madár a kertben. A nevetés, a cinkos kacsintás, az eső, sőt a zápor is, az utazások, a szél – nagyon szeretem a szelet; a csillagos égbolt esténként, a hold, a repülők látványa az égbolton, és még hosszan sorolhatnám. Helyette álljon itt Márai verse az ajándékról.

„És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.”