2019. szeptember 4.

Amennyire felgyorsult a világunk, pontosan olyan tempóban zuhannak a mélybe az értékek. Az igények elvi síkon az egekben vannak, jobb autó, nagyobb ház, márkajelzések, azonnali kiszolgálás, miközben a másik oldalon tömegfogyasztás történik. Minden eladó és megvásárolható, előrendelhető, ha pedig akciós, akkor azonnal és sokat akar(nak), mert “őrületes áron hozzá lehetett jutni”. Az ellentmondás, a cifra nyomorúság úton útfélen a szemünk elé tárul. Hova tűnt az igény? Hova az értékrend? Kell e meggyőznünk másokat arról, hogy kellene gondolkodniuk, élniük, akár csarnokokat megtöltő tucatrendezvényeken?

Semmiképpen.

Az elmúlt nyár életem egyik legnyugalmasabb és legtartalmasabb nyara volt. Talán azért, mert a rengeteg élmény mellett megszámlálhatatlan tartalmas beszélgetés részese lettem. Rég nem látott ismerősök, régi és új barátok fűztük gondolatainkat egy láthatatlan füzérre, melyek lámpások ebben a rohanó világban. Jólesett úgy megosztani a gondolatainkat és érzéseinket egymással, hogy az ellentétek ellenére sem volt bennünk olyan érzés, melyek a kapcsolataink sérülését hordozták volna magukban. Hogyan lehetséges ez?

Egyszerűen. Amikor tudod, hogy ki vagy, nem felejtetted el azt, honnan jöttél, amikor kialakult értékrended van és pontosan úgy teszel, ahogy mondod – akkor saját magadra és a saját utadra koncentrálsz. Akkor nem kell meggyőznöd senkit arról, hogy merre menjen s arról sem, te mit és miért teszel. Elfogadod a melletted haladókat úgy, ahogy vannak. Akkor bírálat és ítélkezés nélkül fogalmazzátok meg egymásnak azt, ami bennetek zajlik, tesztek fel kérdéseket és hallgatjátok nyitott szívvel a másik érzéseit, meglátásait. És itt lassul szépen vissza a saját világunk. Amelyben mi élünk.