2020. április 25.

 

„Olyan könnyű azt hinni, hogy amit kiteszünk a netre, az csak olyan, mintha felemelnénk a hangunkat a nappaliban, pedig valójában olyan, mintha a háztetőről kürtölnénk világgá.” fb

Lakás. Ház. Haza. Otthon. Milyen érdekes az Élet. Mennyit morgolódtunk, mennyit zsörtölődtünk, mert az elmúlt időszakban alig tudtunk időt tölteni az otthonunkban. Mindenki szaladt, rohant, hiszen a világ elképesztő fordulatot vett föl. Sokszor csak néztünk, de nem értettük, mi történt. Mi is történik körülöttünk. Vágytunk a péntek estére, vágytunk a hosszú hétvégére és a közösségi oldalakon vasárnap délben már a gyötrő hétfőből csináltak sokan fanyar tréfát, hiszen valóban szinte elzúgott a fejünk fölött egy egész hét. Bármennyire is szeretem a munkáim, nekem is sokszor az tűnt fel, hogy a szokásos baráti vacsoráink időpontja ismét eljött. Azt jelentette, ismét eltelt egy hónap.

Most itthon lehetünk. Pontosan 45 napja. Vajon érezzük e mindannyian azt a fantasztikus töltést, amit az otthon ad. Még akkor is, ha sokszor morgolódunk, hiszen az élet megy tovább és a feladatokat meg kell oldanunk. Az elvégzendők maradtak, a színpad viszont változott. Otthon e valóban az otthon vagy csak egy ház. benne van e minden, amitől számunkra fontos lesz. Fontosabb minden más helynél. Hogyan is lesz egy házból valóban otthon? Számomra az otthonom, ahol valóban otthon – itthon vagyok. Ahova jó megérkezni.

Élénken emlékszem a gyerekkorom helyszínére. Arra, ahogy besütött a napsugár, mikor hazaértem az iskolából. Ahogy hallottam a lépcsőházi ajtó csapódását, tudtam, melyik szomszéd érkezett vagy ment el. Ma is le tudnám venni a polcról a régi Országh féle magyar – angol szótárt, ha belépnék oda és elindulnék a nappali felé. Ugye, mennyire belénk égnek a helyszínek és az évek? Megsúgom, a könyvespolcok ma is megvannak, csak máshol, más formában, de megvannak. Miért is fontosak? Mert a hely, ahol élünk, ezer szálal kötődnek a lelkünk legmélyebb bugyraihoz. Nyomot hagytak. Legmélyebbek akkor, amikor a környezethez kapcsolódik a biztonság is. A menedék, a feltöltődés, a pihenés helye. Ahol pontosan tudod, hogy emeld meg a konyhaszekrény ajtaját, hogy valóban bezáródjon, morgolódsz, mikor a tolóajtó századjára csúszik ki a sínből, és ahol a garázsajtó még mindig nyikorog. Ahol emlékként teszed ki a nagymama képét a polcra, kened a krémet a tortán az ő süti késével, s fested le a régi szekrényét, hiszen számodra jelentősége van.

Az, hogy most jó e otthon lenni, csakis rajtad áll. Az, hogy töltöd ott az időd, meghatározó lesz a következő időszakban majd. Átalakítod, felfrissíted, szelektálsz benne, vagy épp keresel másikat, mert most döbbensz rá, hogy máshova vágysz; esetleg most veszed észre, milyen szerencsés is vagy, hogy ott élsz, ahol – mind teljesen rendben van. gj

„Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba. (…) Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy mindez az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulja, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz.” fb