2016. február 16.

Erő

Az elmúlt pár hétben sokszor visszagondoltam és felidéztem az eltelt négy szűk esztendőt. Visszatekintve hatalmas lépéseket tettem előre. Szinte hihetetlennek tűnik, mennyi buktató, mennyi fájdalom, hány, s hány mély pont volt, melyeken túljutottam. Rengeteg munka van abban, hogy ma az vagyok, aki lehetek. Sokszor kapom meg azt a mondatot, hogy könnyű nekem, hiszen túl vagyok a nehezén. Már nem győzködök senkit, s mondom, próbálja meg ő is. Megéri. Csak akkor érti meg mindenki, mennyi erő rejlik benne, mikor próbára teszi magát. Akkor fogja érezni, milyen utat hagytam én is magam mögött. A bátorság és a kockázat mindig kifizetődik. Önmagunk megismerése hatalmas siker.

Miért?

Mert erőből semmi nem megy. Sokan tesznek meg állítólag mindent a sikerért. Elhordják a hegyet, kimerik a vizet a tengerből a másikért, a gyermekükért, a barátokért – s a végén elfáradnak. Értelmetlenül. Hiszen a másik nem kérte, hogy tegyenek meg érte mindent. Önzetlenül pedig csak úgy tehetünk bármit a másikért, ha valóban nem várunk el semmit cserébe. Sem jó jegyeket, sem egy szál virágot, sem egy ölelést, semmit.  Csak azért érdemes önzetlennek lennünk, ha nekünk magunknak is örömet szerez, ha a másik boldog. Sose felejtsük azonban el, nem olyan áron, hogy mi közben boldogtalanná váljunk.

Mindent megtenni az én olvasatomban annyit jelent, hogy közben magunkért is megteszünk mindent. Természetesen úgy, hogy ezzel nem okozunk másnak sem kárt, sem fájdalmat. Adunk magunknak elég lehetőséget és időt töltődni, épülni, pihenni. S megadjuk magunknak a szabadságot, hogy megtaláljuk a belső egyensúlyunkat. A mindennapos mókuskerékben is találunk alkalmat, ha szeretnénk, hogy elcsendesedjünk, s befelé figyeljünk.

Így láthatjuk meg, s érezhetjük a valódi énünket. Ekkor már nem kívülről várjuk a megerősítést, a szeretetet, a tiszteletet. Csak azt tudjuk tiszta szívből őszintén szeretni, s az tud tiszta szívből szeretni, aki önmagát is szereti. Próbáltátok már?