2016. április 14.

alázat – barátság – bátorság – boldogság – FÉLELEM – hála – kaland – kihívás – ölelés – őszinteség – szabadság – szenvedély – tanulás – tisztelet

Életünk talán legfélelmetesebb szeglete a rengeteg kétség, bizonytalanság és félelem. Az ismeretlen, a kudarc, a bukás – melyek mind – mind félelemmel töltenek el bennünket.

Sokan minden nap minden óráját és percét rettegéssel vagy kételkedéssel töltik. Aggódnak a pénz, a jövő, a munka, az egészség, a családok vagy rokonok miatt, s nem veszik észre hogyan sodródnak és őrlik fel magukat a mindennapokban. Az embereket elválasztja egymástól a kétség. Barátságok bomlanak fel, s veszítjük el egymást, mert félünk, s hordozzuk a számtalan kimondott és kimondatlan tüskét. Ahogyan felnövünk, családunk terheit róják ránk szüleink, hiszen a felhalmozott gondokat – vagy épp titkokat –  adjuk tovább egymásnak a régi sémák, beidegződések alapján.

Félünk kimondani dolgokat, félünk őszintén megvallani érzéseinket, félünk kérdezni, s félünk egyedül maradni is. Ezekből a ki nem mondott szavakból, ragaszkodásokból olyan sérülések, tüskék keletkeznek, melyek egyre nagyobb fájdalmat okozva megmérgezik a kapcsolatainkat, s önmagunkat is.

Sokan a kapcsolataikba menekülnek. Ragaszkodnak a mellettük élőhöz, sakkban tartják – no nem szeretetből – pusztán azért, mert ők maguk félnek egyedül maradni. Nem veszik észre, hogy ezzel még távolabb sodorják magukat a másiktól, hiszen védekezésre kényszerítik “társukat”.

Bíznunk és szeretnünk kell.

Elsősorban önmagunkban és önmagunkat.

Megismerni erőinket, képességeinket, értékeinket. Átgondolni a már megtett utat, honnan hova jutottunk. Hálásnak lenni a megpróbáltatásokért, az élményekért, a feladatokért. Tisztában lenni, s tudatosítani, mire is vagyunk képesek; s mi motivál bennünket. Hogyan szeretnénk leélni az életünket.

Segít, ha lecsendesedünk. Amikor lecsendesítjük elménket, s hagyjuk hatni az érzéseinket, tudunk befelé figyelni. Fontos, hogy ne hagyjuk a félelmet eluralkodni, hiszen pontosan tudjuk, hány és hány megpróbáltatást vettünk más sikerrel. Legyünk őszinték magunkkal és azokkal is, akik a helyzetben körülöttünk vannak. Kérjünk segítséget, ha szükségét érezzük.

Nekem rengeteg jelent, hogy reggel és este fordítok időt arra, hogy a figyelmem befelé fordítsam. Hihetetlen erővel és energiával tölt fel az, hogy pontosan tudom merre haladok. Sokszor inog meg ez akár a nap során, akár egy – egy időszakon belül, hiszen az élet örök körforgás, a jó és kevésbé jó események váltakozása, de egyben ez is járul hozzá az egyensúlyhoz. Amikor egy akadály tornyosul előttem, feladatként tekintek rá, s hagyom megmérettetni magam.

Egy – egy ilyen helyzet után, mikor lecsendesedik minden, pontosan olyan érzésem van, mint amikor leesik az első hó: nyugalom, csend, béke, kiegyensúlyozottság. Ez pedig elementáris erővel képes tölteni, energiákat felszabadítani.

 

Nem másoktól kell hát elvárnunk, hogy biztosítsanak szeretetükről. Ha nem bízunk magunkban és a képességeinkben, akkor ezt is fogjuk kifelé sugározni. Egy bizonytalan ember pedig sebezhető.

Ha képesek vagyunk szeretni önmagunkat és bízni önnön erőnkben, a csatát már meg is nyertük. Ez az, amit soha nem vehet el tőlünk senki. Nem engedhetjük meg, hogy mások irányítsák életünket, döntsenek a sorsunkról vagy befolyásoljanak saját félelmeik vagy kisszerűségeik miatt. Önmagunkért és döntéseinkért mi vagyunk a felelősek.

Igaz az a mondás: “Egy kétszínű és rosszindulatú baráttól inkább kell tartani, mint egy vadállattól; egy vadállat megsebesítheti a tested, de egy gonosz barát az elmédben sebez meg.”

Bízzunk hát önmagunkban, hisz csak így élhetünk teljes életet…