2016. augusztus 24.

Boldogság

Elcsépelt szó? Minden csak nézőpont kérdése. Sokan hajszolják vagy épp vágyják a boldogságot. Irigykedve nézik azokat, akik valóban boldogok – vagy azt gondolják – ez csak álca. Előfordul, hogy erőltetett a boldogság, egy álca, azonban hosszú ideig ez nem tartható fent. Az álarc lehull, betegségek ütik fel a fejüket, váratlan balesetek történnek vagy épp olyan fordulatot vesz az élet, hogy követni sem bírjuk lépéseinkkel.

Hogyan lehetünk valóban boldogok? Létezik recept? Egyszerűbb, mint sokan gondolnák, mégis rengeteg munka szükséges hozzá.

Mivel mi határozzuk meg nem csak gondolatainkat, érzéseinket, de azt is, mit esz minket boldoggá – ennek a kulcs egyértelműen a saját kezünkben van. Nem elég vágyni a boldogságra, tenni is kell érte. Változatunk kell a hozzáállásunkon, gondolatainkon- Halljuk meg a dicséretet, ne álljunk ellen neki. A barátságtalan megjegyzéseken ne rágódjuk napokig – s igyekezzünk mi is úgy élni, úgy fogalmazni, hogy ne bántsunk meg másokat. Ha hagyjuk, hogy kellemetlen megjegyzések tegyék tönkre a napjainkat, esetleg éveinket, akkor azzal önmagunk boldogságának az útjában állunk. A szemetet sem gyűjtögetjük évekig, miért tennék ezt a sérelmekkel? Nézzük meg, ki mondta, s miért a becsmérlő szavakat.

 “Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.” ah

Mióta a járatlan utat választottam, rengeteg barátra tettem szert. Olyan nőkkel és férfiakkal hozott össze a sors, akik hasonlóan tele vannak szeretettel, érdeklődéssel, kimondott félelmekkel – érzésekkel.

Megtanultam és megértettem, ha megosztjuk a szeretet, kamatostól tér vissza hozzánk. Mernünk kell ellépni a negatív emberektől, akik nem állnak sziklaszilárdan mellettünk. Ha szerető emberekkel vesszük magunkat körül, az érzések megsokszorozódnak. Amit mi magunk sugárzunk környezetünk felé, azt fogjuk visszakapni.

 

 „Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni.” ms