2016. november 1.

25 év

November elseje különös nap.

Gyertyát gyújtunk, s megállunk végre egy pillanatra, hogy emlékezzünk.

Számomra ez a megemlékezés többszörösen átalakult az évek során, új értelmet nyert. Nagymamám ezen a napon aludt el örökre hosszú évekkel ezelőtt – a halála után két héttel az akkor népszerű musical, a Padlás egyik dalát énekeltük el a szalagavatónkon.  Nehéz volt a szívem, de a dal tartalommal telt meg ott és akkor. Minden szavát magaménak éreztem. Azóta is elkísér, időről időre felbukkan, mindig új értelmet nyerve.

Nem egészen négy évvel ezelőtt Apa is elaludt örökre, fentről vigyáznak már rám, ránk, s terelgetnek minket jobb utakra. Nem véletlen talán, hogy a következő év tavaszán a színház műsorára tűzte hosszú évek utána a Padlást ismét. Számtalanszor ültünk be a gyerekekkel egymás után, s értették meg ők is azonnal, miről szól ez. Nem tudtam nem odafigyelni minden egyes szóra, érzésre, ami új és új tartalommal telt meg.

Amikor elveszek a világban, segítségül hívom őket. Talán épp beülök a Padlásra, vagy gyertyát gyújtok.

Emlékezem. Nem csak egy napon az évben.

Minden nap.

Keresem, figyelem és érzem őket.

Tudom, hogy vigyáznak ránk odafentről.