2016. december 8.

Utazás
 
Hálás vagyok, mert az életem szerves része az utazás. Van lehetőségem világot látni. Szeretem felfedezni más népek kultúráját, beépülni a mindennapjaikba vagy épp csak ülni és nézni a tengert vagy épp egy kávézóban ülni az ablaknál, s figyelni az elhaladókat a csepergő esőben.
 
Az éven két utazásra volt lehetőségem. Tavasszal Londonban, pontosan két nappal a brüsszeli terrortámadás után – a húsvéti hétvége előtt – még az időjárás is szomorú volt. Vastag szürke felhők, szemerkélő, szúrós eső, csípős hideg. A reptérről bevonatoztam a városba, ahol megtettem a szokásos nagy sétát az állomásról Shakespeare színházáig, majd át a piacon – ahol a rossz idő ellenére is sokan vásároltak. Hátizsák, esernyő és forró kávé – így sétáltam át a kedvenc hidamon a székesegyházig. Megérkeztem. Az eső is csendesedett közben. Jólesett egyedül nézelődni, átgondolni az addig eltelt eseményeket, nézni az embereket, akik dolgozni mentek vagy épp a turistákat. Beérve a Trafalgarra, a Galéria előtti képcsőre akkor feszítették ki a hatalmas, mindent beterítő belga zászlót. Az eső rázendített megint. Senkit nem zavart. Álltunk, mind, nemre, nemzetiségre, életkorra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül és csak néztük hosszú – hosszú percekig, hogy feszítik ki a hatalmas zászlót. Mindannyian a gondolatainkba merültünk, mégis egyek voltunk ott. A délután későbbi részében sem mozdultam el a térről. Beültem pont a galériával szembeni kávézóba, az ablak mellé és onnan szemléltem tovább a város egyik központi helyét, illetve válaszoltam az itthoni barátoknak: minden rendben, megérkeztem, jól vagyok.
 
A másik lehetőség a szokásos nyári program Ágival. Nem régi a barátságunk, mégis igazán mély és őszinte kapcsolat van közöttünk. Az eltel pár év alatt hagyománnyá váltak a közös utazások. Ha megoldható, tengerparton. Az idei csendesen telt. Reggel és este a közös étkezések alkalmával hatalmas beszélgetések, sok nevetés; napközben külön – külön fedeztük fel a világot vagy merültünk a sok könyve egyikébe, amiket elvittünk. Jólesett naphosszat ülni a parton és nézni a tengert. Átgondolni a mögöttem álló időszakot és felkészülni a következő hónapokra. Töltődni, pihenni, várni, megérkezni.
 
A két út bővelkedett élményekben, mély beszélgetésekben, rengeteg nevetésben, s kevés sírásban. Elérzékenyülni nem nehéz: legyen az boldog pillanat, szomorú és nehéz búcsúzás vagy épp megható vallomás. Világot látni nem csak izgalmas, egyben hatalmas tanulási folyamat is. Új emberek, kultúra, szokások, barátságok, ízek. Egy jó sushi vagy paella pedig mindig levesz a lábamról.
 
Hálás vagyok minden eddig megtett utamért, s hálás azokért, melyek következnek.
 
 
„Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.” ns