2017. január 17.

Számtalanszor előfordul velem, hogy nekem szegezik azt a megállapítást – nekem milyen jó, hiszen nincsenek gondjaim, problémáim. A másik kedvencem az, hogy hiszen én mindenki gondját átlátom, akkor nekem biztosan nincsenek nehezebb, dolgosabb periódusaim. Már hogy ne lennének?
Vannak bizony.
Vallom azonban, hogy a helyzethez való hozzáállásunk bizonyítja legjobban, mennyire vagyunk érzők, kitartóak, határozottak, elszántak vagy épp kreatívak. Azt, hogy mennyire tudunk határozottan, lehetőségeket átgondolva meghozni egy szükséges döntést, időbe és energiába telik. Hosszú időbe telt, míg saját bőrömön tapasztalva megtanultam, hogy jutok túl egy – egy embert próbáló életszakaszon, nehéz döntésen, úgy, hogy azzal ne okozzak senkinek sem kárt vagy épp sérülést. Azt is megtanultam, hogyan és kitől kérjek segítséget, ha magam is elakadok ezekben a helyzetekben. Hogyan kiegyensúlyozott mégis az életem? Nálam is váltják egymást a könnyű vagy épp nehéz napok. Van, amikor kihívások egész sora tornyosul elém. Mit teszek? Szembe megyek velük és megélem a mélységeket és magasságokat. Felmérem a helyzetet, s közben figyelek magamra, az érzéseimre, a megérzéseimre.

Fontos számomra az, hogy soha ne hátráljak ki a nehéz feladatokból, hanem szembenézve a változásokkal, a nehézségekkel, vállaljam a kockázatot. A kockázatot, hogy a lehetséges utak közül egyik lehetőségét sem veszem el magamtól – közben azonban megőrzöm a becsületem és a büszkeségem. A jelenben élni mindig rengeteg energiával jár. A múlton aggódni, a sérüléseket cipelni iszonyatos teher, ami megnehezíti a megélt mindennapokat. A jövőn gondolkodni értelmetlen, hiszen olyan dolog foglalkozat bennünket, amiről semmit nem tudunk, jósok pedig nem vagyunk. A múlt sérüléseit akkor tudjuk feldolgozni, ha az élet adta lehetőségekkel élünk. Észrevesszük, hogy az adott probléma újra felbukkan, s végre nem a más jól ismert séma alapján azonos döntést hozunk félelemből, hanem az új, ismeretlen, még járatlan utat választjuk.

Az én életemben is eljönnek ilyen szakaszok; egy épp az elmúlt hetekben. Megélni a mélypontot iszonyatos fájdalommal járt, hiszen rég elfeledett sebek szakadtak fel. Nem féltem azonban szembenézni a fájdalommal. Nem titkoltam el, hiszen azzal elfedtem volna a sebet. Kibeszéltem, kérdeztem és megéltem. Mit nyertem? A nyugalmat. Tapasztalatot. Az új és még ismeretlen döntéssel járó felszabadító érzést.

Hogyan erősített meg és adott hatalmas energiát a kialakult helyzet? Elfogadtam a körülményeket, miközben szembenéztem a változásokkal. Vállaltam a kockázatot, miközben nem kudarcként éltem meg a helyzetet. Újra megtapasztaltam, hogy ha kitartó és türelmes vagyok, akkor képes vagyok a sikerért megdolgozni. Megéltem a magasságot és mélységet, még akkor is, ha ez ijesztő volt a hozzám közel állók számára. Ismét megtapasztaltam, kik azok, akik mellettem állnak és pontosan tudják, hogy nem jó tanács kell a nehéz helyzetben, hanem a háló, mely megtart, ha épp zuhansz. S kimondtam azt, bárhogyan is alakul, bármerre is visz a döntésem következménye, mennyi pozitív élmény, érzés, tapasztalat gazdagítja most ismét az életem. Nem törtem meg vagy tagadtam meg önmagam. Ugyanolyan tiszta és nyílt lapok szerint tettem és hoztam a döntéseim, ahogy mindig. A játszmák nem az én asztalom, ahogyan az álságosság sem. Nem félelemből döntöttem, hanem mindent átgondolva a tiszta és egyenes utat választottam.

“Egy jó pillanatod bárkivel lehet, az még nem jelenti azt, hogy egymás mellett is van a helyetek. Néha csak hagyni kell, hogy a Sors rendezkedjen. Bízz benne, ő jót akar. Ne kezdj ki vele, ne akard a kezedbe venni az irányítást, mert akkor minden elromlik. Egyszerűen csak hagyd, hogy az Élet alakítson mindent. Nem kell a taktika. Nem kellenek a játszmák. Egyszerűen csak ott kell lenni a pillanatban, és nyílt lapokkal játszani.”  on