2017. május 9.

Szerelem?

Ismerős. Barát. Szerelem. Társ. Ki a szerelmed? A lila – rózsaszín köd. Aki felvillanyoz, aki vonz, ahol elég egy szikra, ahol tombol a kémia, akit meg akarsz ismerni. Talán fel is ruházod tulajdonságokkal, amikkel nem rendelkezik. De akarod. Nem őt magát, hanem az érzést. Szeretni, és szeretve lenni. Kötődni. Lángolni. Elolvadni. Feloldódni. Romantikázni.

Ez teljesen rendben is van. Amikor a személyiség kiforrott, tudja, merre tart. Mire vágyik és mire nem. Ha úgy lépsz a kapcsolatba, hogy nem dolgoztad fel az előzőt, akkor mindaddig fennáll a színes köd, amíg rá nem döbbensz, a másik szeretetnyelve közel sem egyezik a tiéddel. Ráöntöd minden szereteted, megadsz mindent, pedig azt sem tudod még, a másik mire vágyik. Vagy épp ellenkezőleg; visszatartasz minden érzelmi megnyilvánulást, mert tartasz attól, elbízza magát a másik és visszaél majd ezzel. Jönnek a súrlódások, a csalódások, a vég nélküli viták. Érkeznek az elhallgatott sérelmek, a kimondatlan elvárások, végül a gyilkos harag vagy épp a kínos csönd.

Mégis ragaszkodsz. Kapaszkodsz. Mert az elején olyan jó volt. S ha egyszer már volt kedves, akkor biztos lesz még. Türelmesen vársz. Azt, hogy jelzed-e ezt vagy sem, már a helyzet és a belső késztetés, a régi jól bevált lenyomatok határozzák meg.  A feszültség szép lassan felőröl. Pedig nem volt más az elején sem, szimplán felruháztad sosem volt tulajdonságokkal. Meg akartál felelni. Az érzésre volt szükséged, s ehhez találtál egy épp arra járó alanyt.

Hallgattál a megérzésedre? Figyeltél a belső hangra? A kisördög, a kétely már az első pillanattól ott van, ugyanúgy, mint az az érzés, hogy megtaláltad a másik feled. A társad. Mindig érezzük odabent az első alkalommal, hogy jó lesz e vagy sem. De elnyomjuk aggyal. Racionális gondolkodással. Mert szükségünk van az érzésre. A bizsergésre, az adrenalinra, még akkor is, ha közben a kapcsolat már nem ad semmit, csak elvesz. Elszívja az energiád és az egyensúly felborul. Mikor minden találkozás után kevesebbnek érzed magad, minden alkalommal csalódsz, mert nem azt kapod, amire vágysz. S kiderül, nem is azt adod. Számon kérsz, elvársz, s szép lassan kiégsz.

Miért szép mégis a szerelem? Mert a kezdeti lángolás ad erőt ahhoz, hogy felismerj dolgokat, feldolgozz élményeket és érzéseket magadban. Hogy merre tartasz, és mit szeretnél. Hogy a szíved és a lelked szerint dönts. S pontosan legyél tisztában azzal, a lila köd felszálltakor szeretnéd e még magad mellett tudni a másikat. Ő e az, akit keresel és akire szükséged van. Aki méltó társad. Kaptál valamit, a keresett és vágyott érzést vagy sem. Ha elmúlt, kidurrant, mint egy léggömb, akkor méltósággal távozz. Köszönd meg amit kaptál és menj tovább. Ne ragadj bele, ne alkudj meg és főleg ne megfelelni akarj. Éld meg. Fogadd el. Szeresd és tiszteld önmagad és a másikat is annyira, hogy őszintén kezded és zárod le a kapcsolataid.