2017. május 11.

 

Ha május – akkor langyos eső.

Ha május – akkor rigófészek.

Ha május – akkor gesztenye.

“Boldog az az ember,

aki megtalálta a bölcsességet,

és az az ember, aki értelmet kap.

Mert több haszna van ennek,

mint az ezüstnek,

és nagyobb jövedelme,

mint a színaranynak.

Drágább ez a gyöngynél,

és semmi sem fogható hozzá,

amiben kedved leled.

Hosszú élet van a jobbjában,

baljában pedig gazdagság és dicsőség.

Útjai kedves utak,

és minden ösvénye békesség.

Élet fája ez azoknak, akik megragadják,

és akik rá támaszkodnak, boldogok.” (Péld.k.)

Meséljek a B oldalról? Valóban igaz rá a mondás, miszerint minden örök, csak a változás állandó.

Pár év eltelt, mióta megfordult az életem, s valóban más irányt vettem. Néhány évvel ezelőtt sokszor fel sem tűnt, hogy eltelt egy esztendő, csak amikor elérkezett az év végi hajrá. Félelmetes visszanézni, hogyan daráltak be a mindennapok és őrölt fel a mókuskerék mindent. Kevesebbet dolgozom e? Nem úgy érzem; s a hozzám közel állók is felszisszennek most biztosan. Mi változott mégis? Feje tetejére állt a világ. Minden élményt – legyen az jó, kellemes, vagy épp kevésbé az, mélyen megélem. Nehéz elmagyarázni, hogyan éld meg a „flow”-t, hogyan hagyd magad sodorni az árral, s hogyan legyen erőd kitartani akkor is, amikor minden süllyedni látszik. Talán egyszerűbb, ha figyelsz. Ezt teszem én is. A belső hangra figyelek, mit súg.

Alig egy héttel ezelőtt mint szülő ültem régi iskolám ballagási ünnepségén; a fiam épp befejezi gimnáziumi tanulmányait. Végigfutott rajtam az eltelt több mint két évtized minden emléke, élménye, meghatározó eseményei, hiszen a sokadik osztálytalálkozó szervezését kezdtem a napokban. A vidámság, a nevetés, a kötődés, a törődés, az odafigyelés. S ugyanilyen súllyal a szakítások, barátságok elmúlása, munkahelyváltással járó nehézségek, a válás, a szerettek elvesztése, vagy épp a fájdalmas pillanatok.

Sokáig nem éreztem az illatokat, nem láttam az évszakok változását; ma már segíteni tudok másoknak, hogy ők is meglássák velem az Élet minden apró szépségét. Megtanultam, hogy nem másoknak, hanem magamnak felelek meg. Minden döntésemben benne vagyok én is. Megállok és átgondolom, ha valami fáj, ha valami bánt és akkor is, amikor határtalan boldogság és öröm árad szét bennem. Sokszor fordul elő, hogy egy – egy helyzetben tovább maradok, pontosan addig, amíg nem érzem biztosan azt, valóban lépnem kell. Vállalom viszont az ezzel járó esetleges felelősséget, az örömet vagy épp a fejlesztendő feladatot. Sosem élem meg kudarcként az eseményeket, s feladni sem igen szoktam.

Hálás vagyok, mert megtanultam ezeket az érzelmi hullámokat megélni, megdolgozni. Már nem akadályokat látok, hanem feladatokat. Már meglátom a lehetőséget és az esélyt a tanulásra, fejlődésre egy nehéz helyzetben is. Tudom, hogy nem végződik minden mindig teljes sikerrel – azonban a közben felmerült nehézségek is tanulásra ösztönöznek.

Hálás vagyok azért, mert megtanultam döntést hozni, megtanultam kockáztatni és megtanultam kimondani kétséget, megfogalmazni félelmet. Hálás vagyok, amiért megtanultam újra ölelni, nevetni és sírni. Hálás vagyok a váratlan fordulatokért, s hálás a saját döntéseimért. Számtalan új barátságot hozott az elmúlt pár év és néhánynak vége is szakadt vagy épp most ér véget. Megtanultam elengedni és megélni veszteség nélkül, s méltó módon lezárni ezeket a kapcsolatokat. Megértettem, hogy egy adott életszakaszon társai, barátai voltunk egymásnak, az utunk azonban más irányt vesz már.

Hálás vagyok annak, hogy lehetőségem nyílik minden évben világot látni, utazni, tapasztalni. Köszönöm Anya, hogy mellettem állsz, és a háttérből támogatsz, igazgatsz mindent – s néha hálás vagyok a jókor érkező éles kérdésekért is (bár nem mindig felelek ezekre).

Hálás vagyok, amiért azok vesznek körül, akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Osztozunk a gondolatainkban. A számonkérést hírből sem ismerjük. Őszinte és építő kritikával segítjük egymás fejlődését, elakadásait – s tartunk tükröt helyzetekben. Őszintén örülünk egymás sikereinek. Hálás vagyok a Barátoknak, akik az elmúlt négy évben léptek az életembe. Felnőtt korban nem könnyű már barátságot kötni, de nekünk sikerül. Megdolgozunk minden nap a közös élményekért, örömökért, osztozunk fájdalmakban. Őszintén, teljes bizalommal fordulunk egymás felé. Félmondatokból megértjük egymást. Elég egymásra néznünk, s tudjuk, hogy csendre, ölelésre, zsebkendőre vagy épp egy kocka csokira van szükségünk.

Köszönöm Nektek az elmúlt heteket, hónapokat, évet.

Köszönöm az élményeket, a kérdéseket, a kritikákat, a hosszú éjszakába nyúló beszélgetéseket, az utazásokat, a színház és filmélményeket, a koncerteket, a közös vacsorákat, a csöndes sétákat, a kitalált gondolatokat, a rengeteg nevetést, a félszavakat, az épp jókor érkező spontán öleléseket … a szeretetet és bizalmat.

Jövőre, Veletek, máshogy.