Blog kategória bejegyzései

2017. június 8.

Telnek a napok, jönnek a gondolatok, az érzések; a megoldás azonban várat magára. Negyvenes, helyes, határozott, mosolygós nő, pontosan tudja és érzi, hogy közel a megoldás, mégis olyan nehéz lépni. Megtenni az első lépéseket ….. újra ….. hiszen a legnagyobb lépést már régen megtette. Itt az ideje kilépnie a fényre, mégis fél.

Fél a csalódástól, a visszautasítástól, az egyedülléttől. Nem is értem, ez utóbbitól miért, hiszen ismerve történetét, házassága éveiben volt a legmagányosabb. Egyedül élni és magányosnak lenni nem ugyanaz. A barátai szeretik, a munkáját imádja, sokszor és sokaknak segít; mikor velem beszélget mégis szinte elfogy. Fáradt, sebzett, nyúzott, hiszen végre itt önmaga lehet. Lehull az álarc és kiléphet végre a felvett szerepek mögül. Hányszor hallom én ezt. A rengeteg elmulasztott lehetőséget, nehéz éveket, melyeket a megfeleléssel küzdve teljesített, ellátva a munkát és háztartás, majd a magányosan töltött estéket.

Teltek a napok, hetek, évek, s rádöbbent ő is, mint előtte oly sokan mások, elvesztette út közben önmagát. Idejét nem tudta már, mikor töltött el egy nyugodt estét egyedül, egy jó könyvvel vagy zenével. Sokat dolgoztunk azon, hogy önmagára találjon újra válása után. A kezdeti lendület után az élet elé sodort egy új kapcsolatot, felvillantva a szerelmet, s elveszett ismét. Újra felderengett előtte előző kapcsolatának, házasságának még fülében csengő mondata – “úgysem kellesz senkinek, ha én itt hagylak ” – s azon mód össze is omlott.

Kiegyensúlyozott életébe ismét felvillant ugyanaz a séma, mely annyiszor égett már bele. A film forgott, egy és ugyanazon ponton pedig mindig a már ismert utat választotta. Félve az ismeretlentől, inkább egyedül élte az elmúlt éveket, most azonban olyan helyzet állt elő, melyben érezte, az ismeretlen útra szükséges lépnie. Ismerkednie, kérdeznie, s önmagát adnia. Álarc nélkül. Levetkőzve mindazt, melyek elfedték valódi énjét.

Érezni, érteni, elfogadni értékeit, képességeit, s kamatoztatni karrierje mellett ezeket a mindennapokban is. Önmagáért, s saját életéért él. Hinni, bízni, elfogadni önmagát. Mindannyian sebeket hordozunk, senkinek sem könnyebb vagy nehezebb. Neki sem. Ugyanolyan esélyekkel indulunk. Ahogy a mondás is tartja, a vereség csak átmeneti, ha azonban feladjuk, állandósul.

Ahogyan meséli azt a pár hónapot az életéből, mennyi minden történt, s milyen jó volt ismét élni, szinte újraéli mesélés közben. Egészen kisimulnak a vonásai. Látom, kapaszkodik. Az érzésbe, az ismeretlenbe, az “újra-fontos-vagyok” érzésbe. Érzi, jó volt felnőtt beszélgetésben partnernek lenni. Tabuk nélkül megosztani a gondolatait és érzéseit az életéről. Látni és érezni, hogy figyelik minden szavát és mozdulatát.

Elfáradt. Elmúlt, hiszen nem volt már mire várni. A döntés megszületett.

Hosszú beszélgetések, sírás, nevetés, s szépen lassan elindulunk ki az alagútból. Látom a halvány mosolyán és könnyein át, elhiszi, hogy valaki odakint rá vár. Nem, valóban nem érezte rosszul. Mind a kettejüknek jólesett a hosszú beszélgetés, szükségük volt egymásra, a találkozásra, hogy vigyenek magukkal valamit a következő kapcsolatba. Talán pont azt, meglátták egykori önmagukat, akik előző, nehéz, elrontott kapcsolatuk előtt voltak. Visszakaptak egy szeletet önmagukból. Értékes percek, hetek, hónapok és felismerések ezek. Megérti, ne magában keresse a hibát, s nem is a másik félben. Találkoztak, jól érezték magukat, s talán mindketten feltöltve indulnak tovább útjukon. Látom, menni fog. Már hisz, bízik és érez újra.

Átölelem beszélgetésünk végén. Érzem, hogy hálás.

Hálás, mert érti, s már elfogadja, hogy

„Egy nő nem attól lesz különleges, hogy magára ölt egy álarcot, ami a tökéletes képet festi le róla, hanem attól, hogy változik.
Folyamatosan.
Tanul a hibáiból, ha kell, elköveti őket újra, csak hogy megtanulja, mi is a járható út.

Bár ezerszer megtörték már, mindig képes ugyanúgy, tiszta szívvel szeretni, hiába mondja az ellenkezőjét. Amint felállt az előző csalódásból, megújult erővel megy tovább és tovább, amíg célba nem ér.
Mert célba fog.

Egy nő, még ha úgy is érzi, elbukott, akkor is tudjon emelt fővel távozni onnan, ahol csatát vesztett. De igazán különlegessé az teszi, hogy magabiztos, nem zárkózik el az ismeretlentől, viszont csak akkor nyílik meg, ha érdemes.

Nagyon is jól tudja, mit akar és azzal is tisztában van, hogy megérdemli, ahogy minden nő azt, hogy különlegesnek érezze magát, mert bizony az. „
Zen

2017. június 7.

„A másikért való felelősség nem születhet meg annak tudata nélkül, hogy amit velem – netán ellenem – tesz, az nem csak velem fog megtörténni, hanem vele is.” Ancsel

Hányszor hallottam ezt és hányszor átéltem, s néztem végig, hogyan vett a sors elégtételt a körülöttem élőktől. S tapasztaltam meg én magam is számtalanszor, milyen következményekkel jár egy olyan helyzet, ahol nem érzéseinkkel, megérzéseinkkel szemben cselekszünk. Egy hosszú beszélgetésben is pont ez volt a téma a minap. A körülöttünk élők rendre élik át azokat az eseménysorozatokat, melyeket másoknak okoztak. Egyre nehezebbek a mindennapjaik, a sors különböző akadályokat gördít eléjük. Elvesztett munkahely, kifizetetlen számlák, váratlan büntetések, apró, majd később nagyobb balesetek, barátságok, szorosabb munkakapcsolatok romboló hatása, családtagokkal történő veszteségek és még sorolhatnánk. Veletek is megtörtént már?

Nehéz megtalálni az egyensúlyt, főleg őszintén és igazan élni. Az őszinteség sokszor fájdalmas, hiszen mindannyian másként látunk élethelyzeteket, élünk meg eseményeket. Nincs olyan, hogy „igazság”, hiszen minden szereplő, minden meglátás akkor és ott helyes. Helyesnek tűnik. Igazságot sosem tudunk tenni. Kompromisszumra juthatunk, megbeszélhetjük, megvitathatjuk az eseményeket – a döntés meghozatala mindig sok összetevős. Mégis fontos észben tartani azt, hogy csak tisztán érdemes játszani. Bármiféle csúsztatás, apró füllentés is hatalmas károkat okozhat. Nem azonnal. Sokszor hónapok, hosszú évek múltán. Az, hogy tisztán éljünk, rengeteg befektetett energiát igényel.

Amikor rádöbbenünk arra, hogy a döntést, melyet hoztunk, fájdalmas következményekkel jár – járhat, fontos, tegyünk meg mindent annak érdekében, javítsunk a helyzeten. Azonnal. Vissza nem forgathatjuk az idő kerekét, azonban minden lehetőséget meg tudunk ragadni ahhoz, hogy a helyzetet helyrehozzuk.

Nem vezet sehová, ha homokba dugjuk a fejünket, s olyan dolgokat teszünk, melyben olyanná válunk, amilyenek nem szeretnénk lenni. Tartsuk észben honnan jöttünk. A gyökerek, a számunkra fontos értékek, az erkölcsi tartásunk mindig segítségünkre van. Azok a múltbeli események, melyek negatív érzéseket keltettek bennünk, melyek fájdalmakat és sérüléseket okoztak, bennünk maradnak. Nyomaikat életünk végéig viseljük. Elég egyetlen, sokszor apró dolog – egy elejtett szó, egy más hangsúllyal kiejtett mondat, egy illat, egy szemvillanás – s azonnal beindulnak a már berögzült védekező mechanizmusok; s ugyanott tartunk, mint az első alkalommal. Ha ezt felismerjük, szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen ez az első fontos lépés. Ahhoz, hogy cselekedni is tudjunk, s ne süllyedjünk az eredeti helyzetbe vissza, sok energia és erő szükséges. Olyan viselkedésmintát szükséges produkálnunk, melyet még nem próbáltunk azelőtt. Félelmetes érzés ez. Benne van a bukás lehetősége, a kudarc pedig sokszor visszatartó erő. A fejlődés viszont ott van minden kudarcban. Ha nem veszteségként, hanem tanulási folyamatként tekintünk ezekre az eseményekre, hihetetlen energiák szabadulnak fel.

Mindannyian pontosan meg tudjuk fogalmazni, melyek azok a sarokpontok, melyek meghatározzák, merre nem szeretnénk menni. Sokan azonban nem tudják megfogalmazni, mire vágynak igazán. Te tudod már?

2017. május 11.

 

Ha május – akkor langyos eső.

Ha május – akkor rigófészek.

Ha május – akkor gesztenye.

“Boldog az az ember,

aki megtalálta a bölcsességet,

és az az ember, aki értelmet kap.

Mert több haszna van ennek,

mint az ezüstnek,

és nagyobb jövedelme,

mint a színaranynak.

Drágább ez a gyöngynél,

és semmi sem fogható hozzá,

amiben kedved leled.

Hosszú élet van a jobbjában,

baljában pedig gazdagság és dicsőség.

Útjai kedves utak,

és minden ösvénye békesség.

Élet fája ez azoknak, akik megragadják,

és akik rá támaszkodnak, boldogok.” (Péld.k.)

Meséljek a B oldalról? Valóban igaz rá a mondás, miszerint minden örök, csak a változás állandó.

Pár év eltelt, mióta megfordult az életem, s valóban más irányt vettem. Néhány évvel ezelőtt sokszor fel sem tűnt, hogy eltelt egy esztendő, csak amikor elérkezett az év végi hajrá. Félelmetes visszanézni, hogyan daráltak be a mindennapok és őrölt fel a mókuskerék mindent. Kevesebbet dolgozom e? Nem úgy érzem; s a hozzám közel állók is felszisszennek most biztosan. Mi változott mégis? Feje tetejére állt a világ. Minden élményt – legyen az jó, kellemes, vagy épp kevésbé az, mélyen megélem. Nehéz elmagyarázni, hogyan éld meg a „flow”-t, hogyan hagyd magad sodorni az árral, s hogyan legyen erőd kitartani akkor is, amikor minden süllyedni látszik. Talán egyszerűbb, ha figyelsz. Ezt teszem én is. A belső hangra figyelek, mit súg.

Alig egy héttel ezelőtt mint szülő ültem régi iskolám ballagási ünnepségén; a fiam épp befejezi gimnáziumi tanulmányait. Végigfutott rajtam az eltelt több mint két évtized minden emléke, élménye, meghatározó eseményei, hiszen a sokadik osztálytalálkozó szervezését kezdtem a napokban. A vidámság, a nevetés, a kötődés, a törődés, az odafigyelés. S ugyanilyen súllyal a szakítások, barátságok elmúlása, munkahelyváltással járó nehézségek, a válás, a szerettek elvesztése, vagy épp a fájdalmas pillanatok.

Sokáig nem éreztem az illatokat, nem láttam az évszakok változását; ma már segíteni tudok másoknak, hogy ők is meglássák velem az Élet minden apró szépségét. Megtanultam, hogy nem másoknak, hanem magamnak felelek meg. Minden döntésemben benne vagyok én is. Megállok és átgondolom, ha valami fáj, ha valami bánt és akkor is, amikor határtalan boldogság és öröm árad szét bennem. Sokszor fordul elő, hogy egy – egy helyzetben tovább maradok, pontosan addig, amíg nem érzem biztosan azt, valóban lépnem kell. Vállalom viszont az ezzel járó esetleges felelősséget, az örömet vagy épp a fejlesztendő feladatot. Sosem élem meg kudarcként az eseményeket, s feladni sem igen szoktam.

Hálás vagyok, mert megtanultam ezeket az érzelmi hullámokat megélni, megdolgozni. Már nem akadályokat látok, hanem feladatokat. Már meglátom a lehetőséget és az esélyt a tanulásra, fejlődésre egy nehéz helyzetben is. Tudom, hogy nem végződik minden mindig teljes sikerrel – azonban a közben felmerült nehézségek is tanulásra ösztönöznek.

Hálás vagyok azért, mert megtanultam döntést hozni, megtanultam kockáztatni és megtanultam kimondani kétséget, megfogalmazni félelmet. Hálás vagyok, amiért megtanultam újra ölelni, nevetni és sírni. Hálás vagyok a váratlan fordulatokért, s hálás a saját döntéseimért. Számtalan új barátságot hozott az elmúlt pár év és néhánynak vége is szakadt vagy épp most ér véget. Megtanultam elengedni és megélni veszteség nélkül, s méltó módon lezárni ezeket a kapcsolatokat. Megértettem, hogy egy adott életszakaszon társai, barátai voltunk egymásnak, az utunk azonban más irányt vesz már.

Hálás vagyok annak, hogy lehetőségem nyílik minden évben világot látni, utazni, tapasztalni. Köszönöm Anya, hogy mellettem állsz, és a háttérből támogatsz, igazgatsz mindent – s néha hálás vagyok a jókor érkező éles kérdésekért is (bár nem mindig felelek ezekre).

Hálás vagyok, amiért azok vesznek körül, akik nem számoltatnak el, vagy épp vetik a szememre, ha nem jelentkezünk minden nap. A beszélgetéseinket mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk azelőtt. Megérezzük, mikor szükség van egymásra, s olyankor összezárunk. Osztozunk a gondolatainkban. A számonkérést hírből sem ismerjük. Őszinte és építő kritikával segítjük egymás fejlődését, elakadásait – s tartunk tükröt helyzetekben. Őszintén örülünk egymás sikereinek. Hálás vagyok a Barátoknak, akik az elmúlt négy évben léptek az életembe. Felnőtt korban nem könnyű már barátságot kötni, de nekünk sikerül. Megdolgozunk minden nap a közös élményekért, örömökért, osztozunk fájdalmakban. Őszintén, teljes bizalommal fordulunk egymás felé. Félmondatokból megértjük egymást. Elég egymásra néznünk, s tudjuk, hogy csendre, ölelésre, zsebkendőre vagy épp egy kocka csokira van szükségünk.

Köszönöm Nektek az elmúlt heteket, hónapokat, évet.

Köszönöm az élményeket, a kérdéseket, a kritikákat, a hosszú éjszakába nyúló beszélgetéseket, az utazásokat, a színház és filmélményeket, a koncerteket, a közös vacsorákat, a csöndes sétákat, a kitalált gondolatokat, a rengeteg nevetést, a félszavakat, az épp jókor érkező spontán öleléseket … a szeretetet és bizalmat.

Jövőre, Veletek, máshogy.

2017. május 9.

Szerelem?

Ismerős. Barát. Szerelem. Társ. Ki a szerelmed? A lila – rózsaszín köd. Aki felvillanyoz, aki vonz, ahol elég egy szikra, ahol tombol a kémia, akit meg akarsz ismerni. Talán fel is ruházod tulajdonságokkal, amikkel nem rendelkezik. De akarod. Nem őt magát, hanem az érzést. Szeretni, és szeretve lenni. Kötődni. Lángolni. Elolvadni. Feloldódni. Romantikázni.

Ez teljesen rendben is van. Amikor a személyiség kiforrott, tudja, merre tart. Mire vágyik és mire nem. Ha úgy lépsz a kapcsolatba, hogy nem dolgoztad fel az előzőt, akkor mindaddig fennáll a színes köd, amíg rá nem döbbensz, a másik szeretetnyelve közel sem egyezik a tiéddel. Ráöntöd minden szereteted, megadsz mindent, pedig azt sem tudod még, a másik mire vágyik. Vagy épp ellenkezőleg; visszatartasz minden érzelmi megnyilvánulást, mert tartasz attól, elbízza magát a másik és visszaél majd ezzel. Jönnek a súrlódások, a csalódások, a vég nélküli viták. Érkeznek az elhallgatott sérelmek, a kimondatlan elvárások, végül a gyilkos harag vagy épp a kínos csönd.

Mégis ragaszkodsz. Kapaszkodsz. Mert az elején olyan jó volt. S ha egyszer már volt kedves, akkor biztos lesz még. Türelmesen vársz. Azt, hogy jelzed-e ezt vagy sem, már a helyzet és a belső késztetés, a régi jól bevált lenyomatok határozzák meg.  A feszültség szép lassan felőröl. Pedig nem volt más az elején sem, szimplán felruháztad sosem volt tulajdonságokkal. Meg akartál felelni. Az érzésre volt szükséged, s ehhez találtál egy épp arra járó alanyt.

Hallgattál a megérzésedre? Figyeltél a belső hangra? A kisördög, a kétely már az első pillanattól ott van, ugyanúgy, mint az az érzés, hogy megtaláltad a másik feled. A társad. Mindig érezzük odabent az első alkalommal, hogy jó lesz e vagy sem. De elnyomjuk aggyal. Racionális gondolkodással. Mert szükségünk van az érzésre. A bizsergésre, az adrenalinra, még akkor is, ha közben a kapcsolat már nem ad semmit, csak elvesz. Elszívja az energiád és az egyensúly felborul. Mikor minden találkozás után kevesebbnek érzed magad, minden alkalommal csalódsz, mert nem azt kapod, amire vágysz. S kiderül, nem is azt adod. Számon kérsz, elvársz, s szép lassan kiégsz.

Miért szép mégis a szerelem? Mert a kezdeti lángolás ad erőt ahhoz, hogy felismerj dolgokat, feldolgozz élményeket és érzéseket magadban. Hogy merre tartasz, és mit szeretnél. Hogy a szíved és a lelked szerint dönts. S pontosan legyél tisztában azzal, a lila köd felszálltakor szeretnéd e még magad mellett tudni a másikat. Ő e az, akit keresel és akire szükséged van. Aki méltó társad. Kaptál valamit, a keresett és vágyott érzést vagy sem. Ha elmúlt, kidurrant, mint egy léggömb, akkor méltósággal távozz. Köszönd meg amit kaptál és menj tovább. Ne ragadj bele, ne alkudj meg és főleg ne megfelelni akarj. Éld meg. Fogadd el. Szeresd és tiszteld önmagad és a másikat is annyira, hogy őszintén kezded és zárod le a kapcsolataid.

 

 

2017. május 7.

Barátság

Az elmúlt négy esztendő alapjaiban változtatta meg a kapcsolataimat.  Az a változás, melyen átmentem, elsodort mellőlem néhány barátot, de annál több új kapcsolatra tettem szert.  Stabilakra, megértőkre, igazi, őszinte, felnőtt barátságokra.

Nehezen fogadtam el, hogy nem haladunk mindannyian ugyanabba az irányba. Ha életünk más fordulatot vesz, sokan már nem akarnak mellettünk maradni. Nem értik a változásokat, s talán nem is akarják elfogadni azt, hogy ami állandó az a változás maga.

Mindannyian fejlődünk életünk során, eltérő ütemben, eltérő módon.  Ha szeretnénk egymást megtartani, s kapcsolatban maradni, akkor nincs helye magyarázkodásnak, elutasításnak, sértődésnek. Azt, akit szívünkbe zárunk, úgy fogadjuk el, ahogy van. Hibáival és értékeivel együtt. Nehéz sokszor és rengeteg energia elfogadni, hogy nem egy ütemben haladunk, s eltérően értékelünk eseményeket – különösen akkor, ha ezek alapvetően határozzák meg és befolyásolják az életünket.

Ha mégsem megy, mert valamelyikünknek ez nehézséget okoz, akkor csendben váljunk el. Nincs értelme egy olyan barátságot sem tovább nyúzni, ahol nincs megértés és idő sem egymásra. Fogadjuk el, hogy egy jó darabon együtt utaztunk, s néhányan most leszállnak egy állomáson, majd másik vonat várjak őket. Vigyük magunkkal a kapcsolatból a szép emlékeket, a kellemetleneket pedig engedjük el.

Nyugodt és kiegyensúlyozott lesz így az életünk.

“Az élet nem mindig azokat az embereket sodorja eléd, akiket te szeretnél.  Néha az élet pont azokat a kapcsolatokat adja neked, melyekben lehet, megtapasztalod, hogy megbántanak, szeretnek, elhagynak, de ezáltal fokozatosan megerősítenek, s segítenek abban, pont azzá a személlyé válj, akivé válnod kell.”

S hogy számomra mi a különbség a sokat emlegetett kapcsolat, barátság és a szerelem között? A barátságban alapvető a bizalom és az őszinteség. A szerelem során sajnos pont ez a kettő sérül sok esetben már a legelső időkben, hiszen sokan igyekeznek más színben feltüntetni magukat, a legjobb énjüket tárják elénk, mellyel nem csak minket csapnak be, de önmagukat is. Elvárnak és ki nem mondott elvárásoknak igyekeznek megfelelni. Hazugságokkal talán megnyerhető a másik fél ideig – óráig, később azonban az igazság felszínre kerül. Kár azokért a hetekért, hónapokért, amikor bármire képes valaki csak azért, hogy megszerezze a másikat. Ezek a játszmák nem visznek messzire, hisz ez lesz később pontosan a bizalmatlanság és a kétely melegágya. A kapcsolat pedig eleve kudarcra van ítélve így. Érett, felnőtt kapcsolatban nincs helye játszmának, tabunak és csúsztatásnak sem. A ki nem mondott, az elhallgatott információk mérgeznek ….. lassan és alattomosan. Talán a legfontosabb, legyünk tisztában önmagunkkal, képességeinkkel, vágyainkkal, s tartsuk önmagunkat és a másik felet is annyira, hogy őszintén éljük meg a kapcsolatot.

2017. május 4.

 

Ha május, akkor Róma. Ha május, akkor Audrey.

  1. május 4. Ma lenne 88 éves.

Kapcsolódó kép

Miért szeretem? Hát azért, mert pontosan fogalmazta meg azt, amit én is érzek, s ami szerint élek.

„Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén mondom, mindennél jobban szeretek nevetni. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.”

Fontos a vidámság, a nevetés, addig, míg a könnyünk is kicsordul. Szeretem az összekacsintós nevetést, a furcsa helyzetekben felbuggyanó nevetést és azt is, amikor már nem marad más módszer a helyzet feloldására. Felemelő érzés.

„Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.”

Sosem volt kérdés, hogy bármilyen helyzetből van kiút – a módszer egyszerű, csak meg kell hozni a döntést. Az sem volt kérdés sosem, hogy segítsünk azoknak, akik szükségben szenvednek. Hazavittem a kiskutyát is annak idején …

„Soha nem hittem az istenadta tehetségben. Imádtam a munkámat és megtettem mindent, ami tőlem telt.”

Szenvedélyesen szeretem a munkám. Mindkét szakmám a hobbim. Sokat tanultam, tanulok, tapasztalok, s ezt beépítem a mindennapok munkájába. I do my best.

„Az a legfontosabb, hogy élvezd az életet, hogy boldog légy – ez minden, ami számít.”

Ezt a legnehezebb megtanulni. Úszni az árral. Élvezni a mindennapokat, megélni őket a maguk teljességében. Meglátni és átadni magunkat a pillanatoknak. Sok energia ám.

„Nekem soha nem voltak nagy elvárásaim, és ennek köszönhetően én vagyok a legkevésbé megkeseredett nő, akit ismerek.”

Elvárásaim? Nincsenek.

„A szíved egyszerűen összetörik, ennyi az egész. De nem ítélkezhetsz, nem mutogathatsz a másikra. Ha szerencsés vagy, megtalálod azt, aki értékelni tud.”

:)

„Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.”

2017. május 1.

Május – számomra talán a legszebb hónap. A téli időszak után ilyenkor érzem legélénkebben a tavaszi illatokat, zöldebbek a fák és színesebbek a virágok. Életem sok fontos eseménye, döntése, élménye esik erre a hónapra.

Valami új kezdődik ismét. Élményekkel teli időszak. Érzések, szerelmek, barátságok alakulnak át, válnak mélyebbé, vagy épp halványodnak el.  Az elmúlt hónapokban rengeteg hatás ért, hihetetlen mennyiségű élménnyel lettem gazdagabb. Voltak köztük kellemesek és kevésbé jók is. Számos döntést hoztam meg, s számos dolog tűnt el a tavaszi szellővel, akár a rózsaszín virágszirmok a japán cseresznyefáról a kapunk előtt.

Image may contain: plant, tree, flower, outdoor and nature

Május első napja békésen telt, az igazi majálistól, a Népkertben a szemünk láttára felfutó mókuson át a csendes délutánig. Jólesett gyerekek között, barátnővel, fagyival ünnepelni ezt a napot. Békésen, nyugalomban, szeretetben.

“A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi.” Szepes Mária

2017. április 30.

“Sok ember ott áll a folyóparton, és értékítéletet alkot a folyóról anélkül, hogy valaha is belelépett volna. Csak aki belelépett, az tudja, milyen, tehát ő beszélhet róla.” Hellinger

2017. április 25.

Mi lehetne a mai napon ettől egyértelműbb?

Szóljon a mai nap a SZERETETről.

“A szeretet számomra egy akarati aktus. Döntés. A másik mellett. A kapcsolat mellett. Ugyanakkor a szerelem spontán. Érezzük, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak.
Én akkor beszélek szeretetről, amikor nem egyértelmű, hogy mindenben jól érzem magam a másikkal kapcsolatban. Észreveszem, hogy nem értjük meg egymást. Hogy fáj a másik viselkedése. Vagy az én viselkedésem fáj neki, és mégsem vagyok képes megváltozni. Vagy nem tudok másképpen tenni. És úgy döntök, hogy nem vádaskodom. De nem is zárkózom be. A lelkemet megnyitom a másik felé. Elfogadom, hogy ami van, annak szabad lennie. Ő is élhet úgy, hogy neki jó legyen. Talán ő is meg tud békélni velem, ahogyan én vele. Ez egy személyes döntés. Igenis szeretném, hogy a kapcsolatunk megmaradjon, annak ellenére, hogy sok minden nehéz benne, és vannak különbségek.
Tanulom az együttélés művészetét. Növekedését. Elölről kezdem újra és újra. Hogy elfogadjam önmagamat és másokat is. Ezt nevezem szeretetnek.” Mustó Péter

Ti hogyan jellemeznétek három szóval a szeretetet?

2017. február 27.

Döntések

Életünk során rengetegszer kerülünk döntéshelyzetbe Sokan és sokféle dolgokban kérdezik tőlem, melyik a helyes döntés és merre induljanak el.

Helyes döntés nincs. Döntés van. Dönteni szükséges. Ha hezitálunk, a dolgok rosszabbra fordulhatnak, s olyankor már késő bánkódni. Amit meg kell jegyeznünk az az, hogy bármerre is induljunk, a felelősséget nekünk kell vállalni. Senkit nem hibáztathatunk döntéseink végeredményéért.

Fontos, hogy kövessük megérzéseinket. Amikor egy helyzet, szituáció vagy épp kapcsolat nem megfelelő a számunkra, figyeljük meg reakcióinkat. Ha valami rossz érzéssel tölt el, azt ne válasszuk, arra ne induljunk, mert rövidebb vagy hosszabb idő alatt, de bebizonyosodik, hogy igazunk volt. A sors mindig lehetőséget ad nekünk arra, hogy teljes életet éljünk. Sajnos félelmeink gyakran akadályoznak meg bennünket abban, hogy a megfelelő irányba induljunk. A félelem görcsöt okoz bennünk, s megmérgezi a mindennapokat.

Magam is sokszor kerülök döntéshelyzetbe. Mit teszek? Átgondolom, hogyan kerültem az adott szituációba, s közben figyelem az érzéseimet, megérzéseimet. Figyelek arra, hogy a döntésemben benne legyek, de ne okozzak másoknak kellemetlenséget. Nem másoknak akarok megfelelni ilyenkor, hanem önmagamnak. Fontosnak tartom, hogy a döntés következményeivel szembe tudjak nézni, s ne magamat ostorozzam később.

Akármennyire is nehéz meghoznunk egy döntést, jobban járunk, ha minél előbb megtesszük ezt. Kockázatos, de a végeredmény – az időintervallumtól függetlenül – megéri. Akik pedig döntésünk részei – megértik, vagy idővel meg fogják érteni annak fontosságát.

“Lehet, hogy lesznek kétségeid, hogy jól döntöttél-e, lehet, lesznek olyanok is útközben, akik erősítik a kétségeidet, és azt mondják, hogy nem jó az út, amit választottál. Lesznek nehézségek az út során, és ilyenkor biztosan azok a hangok erősödnek, melyek azt mondják, miért indultál el, fordulj inkább vissza. Azonban jusson eszedbe (…), a teremtőtől azért kaptál tehetséget és bátorságot, hogy az utat, amit kiválasztottál, végig tudd járni.” (Stalter)