2016. december 2.

Január

hideg – zúzmara  – köd – forró tea – jégkorcsolya – Bükk – séta – cserépkályha-melege – kesztyű – gőzölgő kávé – puha sál – gyapjútakaró – álom

Az év lassan, mégis határozottan kezdődött. A szilveszter délután különösen nyugalmas volt. Baráti körben forró tea mellett beszélgettünk – épp a férfi és női szerepekről – létről, s közben a régi, hagyományos Gazdálkodj okosan játékkal játszottunk. Tudjátok, az 1500.- forintos kerékpárral. Hazafelé, nem sokkal éjfél előtt vadregényes volt az erdő. Még azt is mondhatom, hogy félelmetes; mégsem féltünk. Izgalmas érzés és élmény volt átkelni a fák között, miközben csupa csillag volt az égbolt. Énekeltünk Virággal hangosan és nagyon nevettünk.

Így kezdődött az új esztendő.

A január tartogatott egy érdekes élményt is számomra. Sokszor nem emlékszem az álmokra, épp ezért jól megjegyzem, ha mégis arra ébredek, valami különös érzés kerített hatalmába, míg az igazak álmát aludtam. Egy ilyen januári álom után ébredtem fel arra, hogy a tökéletes, általam „kerek”nek nevezett állapotot éltem meg. Pont, ahogyan a Padlás musicalben a szellemek elbúcsúznak, úgy búcsúztam én is néhány ismeretlen ismerőstől. Érdekes élmény volt, mely azóta számos hasonlóval bővült.

Hogyan kezdődnek a nagy kalandok az életben? Váratlanul. Szinte észrevétlenül bekúszva a mindennapokba. Talán pont egy álommal :)