„Ki bájos és ki nőies?” – hangzott el minap egy kedves ismerősöm szájából a kérdés.

Számomra bájos lehet egy mozdulat, egy kisgyermek, egy tréfás megjegyzés.

A nő viszont attól Nő, hogy határozott, mégsem kemény. Attól, hogy gondoskodó, de nem anyáskodik a társa felett.

Attól, hogy Férfi van mellette, hisz ő lesz az, akitől a nő Nőnek érezheti magát.

Nem a ruha, és a smink tesz valakit nővé – hanem a lénye.  Súlytól és életkortól függetlenül.

Nem az, ha mindig erős és férfiakat megszégyenítő elszántsággal, keményen teszi a dolgát, hanem az, aki megmutatja igazi énjét. Feltárja legbensőbb érzéseit, félelmeit, esendőségét, ahelyett, hogy mindig keményen tartja magát.

Nem szégyell segítséget, támogatást kérni, ugyanakkor ő maga is megadja társa számára a biztos hátteret.

Mit gondoltok erről?

Kérlek, osszátok meg velem véleményetek Ti is.

1000444_10200509702169492_232457993_n

Egy nő nem attól lesz különleges, hogy magára ölt egy álarcot, ami a tökéletes képet festi le róla,  hanem attól, hogy változik. 

Folyamatosan.
Tanul a hibáiból, ha kell, elköveti őket újra, csak hogy megtanulja, mi is a járható út.


Bár ezerszer megtörték már, mindig képes ugyanúgy, tiszta szívvel szeretni, hiába mondja az ellenkezőjét. Amint felállt az előző csalódásból, megújult erővel megy tovább és tovább, amíg célba nem ér.
Mert célba fog.

Egy nő, még ha úgy is érzi, elbukott, akkor is tudjon emelt fővel távozni onnan, ahol csatát vesztett. De igazán különlegessé az teszi, hogy magabiztos, nem zárkózik el az ismeretlentől, viszont csak akkor nyílik meg, ha érdemes.

Nagyon is jól tudja, mit akar és azzal is tisztában van, hogy megérdemli, ahogy minden nő azt, hogy különlegesnek érezze magát, mert bizony az. “

Zen

 

Kísérőink

Álljon itt kezdésként most egy zen történet:

“- Mi a helyes ösvény? – kérdezte a szerzetes a mesterétől.
– A szemed előtt van – hangzott a válasz.
– Akkor miért nem látom?
– Mert magaddal vagy elfoglalva.
– Mi a helyzet veled? Te látod?
– Amíg létezik számodra az, hogy “én”, meg “te”, nem veheted észre – mondta a mester.
– És ha már nem fog létezni a számomra “én” meg” te”, akkor végre meglátom a helyes ösvényt?
– Amikor már nem fog létezni a számodra az “én” meg a “te”, ki lesz az, aki látni akarja az ösvényt?”

A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság. (Buddha)
A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság (Buddha)

Az elmúlt napokban több olyan dolog történt velem, amely arra utalt, hogy a társas kapcsolataim ismét új irányt vesznek. Eddig is tudtam és éreztem, hogy nem lehet mindig mindenki velünk végig az utunkon – de az a tempó, ahogyan a változások bekövetkeztek nem volt ennyire gyors.

Ma megfogalmazódott bennem, hogy életünk különböző szakaszaiban egészen másképp éljük meg kapcsolataink változásait.

Vannak, akik bírálnak, kritizálnak és erőszakkal próbálják meg kivetíteni a másikra saját bizonytalanságukat, féltékenységüket vagy épp irigységüket. Számukra az élet egy robogó vonat, s nem veszik sem az időt, sem a bátorságot, hogy néha leszálljanak, esetleg lassítsanak és a tájban is gyönyörködjenek. Mindent és mindenkit birtokolni akarnak, még a másik gondolatait és érzéseit is. Nem veszik észre, hogy változunk és nem is akarják elfogadni a változást. Szerintük csak az a helyes, amit ők látnak, gondolnak – s ha valaki kilóg a sorból, azt mérhetetlen cinizmussal oktatják ki.

A másik csoport, aki oly mértékben ragaszkodik, hogy szinte már fullasztó. Nem tud meglenni a másik nélkül, legyen az barát vagy szerelem. Kapaszkodik mindenáron, saját függetlenségét és büszkeségét is feladva szinte szimbiózisban él a társsal. Hangoztatja, hogy nem tud meglenni egyedül, s minden felelősség a másikra hárít. Kapaszkodik, s húzza vissza azt, aki haladna…

A legfontosabb az lenne, ha mindannyian felismernék, hogy nem kísérhetjük egymást egy életen át. Vannak időszakok, mikor töltődünk vagy épp más fejlődési szakaszban vagyunk. Elkísérjük egymást egyik állomástól a másikig, de ezek a kapcsolatok nem egy életre szólnak. Adott időszak adott körülményei között támaszai vagyunk egymásnak, esetleg szövetségesei, vagy épp ellenségei.

Ha figyelünk és tanulunk, rengeteg tapasztalatot vihetünk magunkkal egy egy szakasz megtétele után. Észre kell vennünk és el kell fogadnunk a jót; a negatív élményeket pedig megbocsátani és elengedni. Így lesz egyre könnyebb és boldogabba a soron következő életszakasz.

Minden emberi kapcsolatnak feladata van. Meg kell találnunk a közös pontot, azt a szerepet, amit ott és akkor be kell töltenünk. Lehet ez barátság, szerelem, vagy csak egy tükör – ahol megmutatjuk a társunknak, merre is kellene tovább mennie. Olyan energiákat szabadíthatunk fel, ha minden megfelelés és görcs nélkül elfogadjuk ezeket az alkalmakat, hogy a további életszakaszban feltöltődve indulhatunk tovább.

www.tvn.hu_a5d1570839920c0123d4ebdab672bea5

Meg kell tanulnunk elfogadni és elengedni.

Meg kell tanulnunk, hogy nem bújunk a csigaházba, hanem nyíltan beszélünk gondolatainkról és érzelmeinkről, hiszen nem tudhatjuk, a minket ért hatás merre visz minket tovább utunkon.

Meg kell értenünk, hogy nem az a fontos, hogy találkozunk  e még, hanem hogy mit viszünk magunkkal….

 

Kételkedés és félelem…

Életünk talán legfélelmetesebb szeglete a rengeteg kétség, bizonytalanság és félelem.

Sokan minden nap minden óráját és percét rettegéssel vagy kételkedéssel töltik. Aggódnak a pénz, a jövő, a munka, az egészség, a családok vagy rokonok miatt, s nem veszik észre hogyan sodródnak és őrlik fel magukat a mindennapokban. Az embereket elválasztja egymástól a kétség. Barátságok bomlanak fel, s veszítjük el egymást, mert félünk, s hordozzuk a számtalan kimondott és kimondatlan tüskét. Ahogyan felnövünk, családunk terheit róják ránk szüleink, hiszen a felhalmozott gondokat adjuk tovább egymásnak a régi sémák, beidegződések alapján.

Félünk kimondani dolgokat, félünk őszintén megvallani érzéseinket, félünk kérdezni, s félünk egyedül maradni is. Ezekből a ki nem mondott szavakból, ragaszkodásokból olyan sérülések, tüskék keletkeznek, melyek egyre nagyobb fájdalmat okozva megmérgezik a kapcsolatainkat, s önmagunkat is.

Bíznunk és szeretnünk kell.

Elsősorban önmagunkban és önmagunkat.

Nem másoktól kell elvárnunk, hogy biztosítsanak szeretetükről. Ha nem bízunk magunkban és a képességeinkben, akkor ezt is fogjuk kifelé sugározni. Egy bizonytalan ember pedig sebezhető.

Ha képesek vagyunk szeretni önmagunkat és bízni önnön erőnkben, a csatát már meg is nyertük. Ez az, amit soha nem vehet el tőlünk senki. Nem engedhetjük meg, hogy mások irányítsák életünket, döntsenek a sorsunkról vagy befolyásoljanak saját félelmeik vagy kisszerűségeik miatt. Önmagunkért és döntéseinkért mi vagyunk a felelősek.

Igaz az a mondás: “Egy kétszínű és rosszindulatú baráttól inkább kell tartani, mint egy vadállattól; egy vadállat megsebesítheti a tested, de egy gonosz barát az elmédben sebez meg.”

Bízzunk hát önmagunkban, hisz csak így élhetünk teljes életet…

 

MERJ VÁLTOZTATNI

Leírtam már a gondolataimat arról, hogy merjünk álmodni. Ha már álmodunk, merjük azt megélni is, s változtassunk!

Sokszor elgondolkozom azon, mennyire vagyunk képesek a változásokat elfogadni és mennyire merünk bizonyos változásokba belelépni vagy éppen előidézni. Azt vallom, bármilyen lépés megtétele jobb, mint ha maradunk egy rossz, boldogtalan helyzetben. Ha hosszú ideig vergődünk egy számunkra nem megfelelő kapcsolatban, szerelemben, munkahelyen, a változtatás elkerülése súlyos problémák kialakulásához vezethet. Tisztában vagyok azzal, hogy a félelem nagyon erős befolyással van életünkre, s tudom azt is, hogy a megélhetés sem egyszerű napjainkban. Azonban ha ezt tetézzük egy eleve rossz kapcsolattal, munkakapcsolattal, társfüggőséggel, egy olyan ördögi körbe kerülünk bele, ahonnan később még nehezebb lesz kilépni.

Sokszor jobb egyedül felfedezni a világot, s nekivágni bátran az ismeretlennek, ahogyan egy elefánt teszi a dzsungelben, mint olyan társaságban élni a mindennapokat, ahol megakadályozzák fejlődésünket, előrelépésünket. Életünkért, tetteinkért mi magunk vagyunk a felelősek; egyedül nekünk van jogunk ahhoz, hogy jövőnk érdekében komoly és bölcs döntéseket hozzunk. Senki nem tehet minket életünk és érzelmeink rabszolgájává.

Az egészség nem csak a testi fittséget, hanem a szellemi gyarapodást is jelenti egyben. Ha tehát nem siránkozunk a múlt eseményei miatt, nem aggódunk a jövőnkért, hanem megéljük a jelent és vállaljuk döntéseink következményeit, egy boldog és kiegyensúlyozott élet vár ránk. Az út rögös lesz, de nekünk kell bejárni. A félelmeinket engedjük el, s lépjünk rá a saját utunkra. Egyedül. Amikor magunk vágunk neki saját utunknak, megérezzük a szabadság édes ízét. Ez az, amiért érdemes élni!

Hagyjunk hát időt magunknak arra, hogy átgondoljuk, mi az, amire szükségünk van, s ahol épp vagyunk vajon megkapjuk-e azt. Nem ragaszkodhatunk semmihez. Igaz a mondás: „Csak azt veszítheted el, amihez ragaszkodsz. Engedd el, s örökké tiéd lesz.” Semmit sem birtokolhatunk az életben, hiszen ha valamit birtokolni akarunk, akkor azt képtelenek is vagyunk átadni – továbbadni. A birtoklás nem más, mint a dolgok, tárgyak átmeneti megőrzése, s ilyenkor ők maguk birtokolnak minket.

Lépjünk, s változtassunk!

Életünk végén az számít majd, mennyire szerettünk, s mennyire éltünk.

Éljünk hát!

https://www.youtube.com/watch?v=IYzlVDlE72w

Mondd vagy ne mondd

 

Igyekezz elkerülni az alábbi kifejezéseket

„Képtelen vagyok rá”

Abban a pillanatban, hogy ez a kifejezés megszületik bennünk, máris gátat szab elménk és az elért cél között azelőtt, hogy bármibe is belefogtál volna. Adj hát magadnak egy esélyt, s töröld ezt a szótáradból.

„Megpróbálom”

Ahogy Yoda is mondta a Csillagok háborújában: „Csináld, vagy ne csináld. De ne próbáld.” Milyen igaz ez a mondás. Általában azokra a dolgokra használjuk ezt a kifejezést, amelyekre még nem vagyunk készen. Ne próbálkozz tehát, hanem cselekedj.

„Bárcsak ne kellene”

A panaszkodás nem megoldás, s hallgatni sem jó egy örökösen panaszkodó embert. Ha nem teszik valami, vagy nem szeretsz már valami csinálni, hát cselekedj és változtass a helyzeten. Máris jobban fogod érezni magad egy elégedett mosollyal az arcodon.

„Úgy érzem, meg kellene tennem, de”

A kellene szócska erősen negatív töltésű. Veszteséget jelöl, mely lehet egy szituáció, melynek nem lehet pozitív végkifejlete. Kritikát is megfogalmaz, melyet jobb, ha kihagyunk a mindennapi szóhasználatunkból. Ahelyett, hogy magunkat ostorozzuk, mit kellett volna megtennünk egy adott helyzetben vagy napon, koncentráljunk arra az erőre, amelyet be tudunk fektetni a pozitív változás érdekében.

„Szükségem van”

Hányszor használjuk ezt a kifejezést és valójában hányszor is van szükségünk az adott dologra. Ha legközelebb megfogalmazol egy kívánságot, melyben ez a kifejezés kap helyet, vizsgáld felül a helyzetet, valóban szükségét érzed e annak, amiről épp beszélsz vagy amire vágyakozol? Ha nem, engedd hát el és minimalizáld a veszteséget. Ha valóban szükséged van rá – tudod, mi a dolgod: Cselekedj!

Hogyan válaszol arra a kérdésre: Hogy vagy? „Nem rosszul” vagy „Lehetne rosszabb is”

Milyen sokszor halljuk ezt. S milyen sokszor érezzük, hogy adott esetben a válaszadó bele sem gondol valós helyzetébe. Ebből a két válaszból csak úgy árad a negatív erő. Legyünk sokkal pozitívabbak, vagy legalábbis őszinték.

„Soha”

A soha szócska azonnali korlátozásokat vezet be életedbe; elvágja a lehetőségeid előtt az utat és szükségtelen korlátokat állít fel. Határozd el most, hogy soha többet nem használod a soha szócskát :o)

 

Mely kifejezéseket használd a fentiek helyett?

 „Igen”

Minél gyakrabban használod ezt a szót, észreveszed, egyre több pozitív dolog történik veled – s megtanulod, ez a titok a sikerhez. Tárd ki szíved és elméd a lehetőségek irányába, s nézd, hogyan válik életed egyik napról a másikra érdekessé.

„Szerencsés vagyok”

Bizonyítást nyert, hogy a szomorúság okozhat depressziós tüneteket és tartós boldogtalanságot is. Ezért, mielőtt aludni mennél, gondold végig a napod és idézz fel legalább három olyan történést, amiért szerencsésnek érzed magad. Így pozitív gondolatokkal térsz nyugovóra, a gondokat és félelmek helyett.

„Megteszem”

Ez helyettesíti a „megpróbálom” kifejezést. Amikor azt gondolod, megteszel egy bizonyos dolgot, elkötelezed magad a tett mellett és a céljaid hirtelen elérhetővé válnak. Ne aggódj amiatt, mikor is éred el a céljaid, örülj annak, hogy az első lépést sikerült megtenned.

 „Mi lenne, ha?”

A „soha” és a „lehetetlen” szavak szinonimájaként használhatod.  A feltétellel mi magunk esélyt és lehetőséget önmagunkat anélkül, hogy korlátoznánk magunkat. Megoldás orientált gondolkodásra késztet bennünket, mely a későbbiek során segít a megoldások kidolgozásában.

 „Köszönöm, jól vagyok”

Ahelyett, hogy panaszkodnál, próbálj meg pozitívan válaszolni, ha hogyléted felől érdeklődnek. Az is egy lehetőség, ha valóban nincs jó napod, hogy őszintén megmondod, hányadán állsz, de tégy hozzá egy aprócska pozitív gondolatot: „Nem ez a legjobb napom, de biztos vagyok abban, hogy holnap már jobban leszek.”

 „Emlékezz arra”

Biztos észrevetted már, ha görcsösen igyekszel nem elfelejteni valamit, az biztosan kimegy a fejedből. A lényeg, hogy pozitívan fogalmazd meg gondolataid, s felejtsd el a „nem” szócska alkalmazását. Ha valamire tehát emlékezni akarsz, csak mondd ki vagy gondold erősen, s az agyad emlékezni fog rá bármilyen helyzetben.

„ A dolgok rosszabbul is állhatnának”

Ha egy kihívással állsz szemben, próbáld meg újra tervezni a problémát abból a szemszögből – mi lenne, ha rosszabbul állnának a dolgok. Így minimálisra csökkentheted a felmerülő problémákat. Amikor új kontextusba helyezzük a dolgokat, más szempontból vizsgálva a gondok, bajok már nem is tűnnek olyan rettenetesnek.

TÜRELEM

Egész életünk egy rohanás, türelmetlenek vagyunk, sietünk, folytonos stresszben élünk. Pedig milyen egyszerű lenne minden, ha csak egy pillanatra is, de megállnánk néha – néha.

Türelemre van szüksége mindannyiuknak:

–         reggeli dugókban

–         a piros lámpánál

–         sorban állva a pénztárnál

–         a buszra várva

–         vagy ha csak egy telefonhívást vagy üzenetet várunk valakitől.

Életünk örökös rohanás, mindent azonnal akarunk. Ha nincs elérhető internet kapcsolat vagy csak lassabban töltődnek az oldalak, máris idegeskedünk. Ha nincs ingyenes wi-fi elérhetőség máris leszóljuk a helyet, ahová betévedtünk. Ez az instant életmód olyan dolgoktól és élményektől foszt meg minket, amelyek talán soha nem térek vissza többet.

Számtalan esetben van szükség az önmérséklet gyakorlására, hiszen nem tudhatjuk, a másiknak miért is van éppen rossz napja. Türelmetlenségünkkel elmélyíthetjük a gondjait, tetézhetjük is azt; arról nem is beszélve, hogy magunknak is bosszúságot okozunk.

Legyünk hát türelmesek és kedvesek. S egy mosoly többet ér minden szónál. Ez az egy mosoly ugyan nem változtatja meg a világot, de annak az egy embernek lehet, megszépíti a napját.

Induljunk hát el időben, s nem lesz rohanás az út tele aggódással, s talán egy kis szemlélődésre is marad időnk.

Engedjük előre a sorban azt, aki türelmetlen. Olyan egyszerű ez.

Az élet kegyes. Amire szükségünk van és nekünk rendeltetett az életben, az úgyis megtalál minket.

Legyünk tehát türelmesek és járjunk nyitott szemmel, s szívvel.

Véletlenek? Nincsenek….

 

Good Will Hunting

Mekkora esélye van annak, hogy megtalálod a lelki társad? Úgy érzem, ha a változás útjára mersz lépni, ha mered vállalni a gondolataid és érzéseid, akkor megtörténik.

Váratlanul.

Mikor nem számítasz rá, s mikor valóban csontig hatolva lép be az életedbe valaki, akiről mindig is álmodoztál, aki ott volt minden gondolatodban, akihez fohászkodtál. Olyan, akinek soha nem volt valódi arca, és egyszer csak eléd áll. Vagy egyszerűen csak egy rég elfeledett kamaszkori – plátói szerelem, ami soha nem teljesülhetett be, de évek, évtizedek óta ott élt benned az a felszabadult, boldog érzés, amit akkor éreztél, mikor megláttad, vártad, álmodoztál róla. S villámcsapásszerűen megkapod az Élettől. Akkor, mikor legkevésbé számítottál rá.

Itt már nem számít, hogy valaha tele volt a szobád fala a képeivel, hogy botladozva jártál az iskola folyosóin abban reménykedve, hogy megpillantod. Lesni nap nap után, hova mehet haza. Vagy épp titokban fotóalbumokat készíteni, amin ő maga is mosolyogna, ha tudná. Egyszerűen csak két sokat megélt ember lesztek, akik a lemez B oldalát játsszák már – de milyen számokkal!

Befejezi a mondataid, s érti, amit mondasz. Nem egyetért vagy ellenez, hanem meghallgat. Valóban figyel és emlékszik. Véleményt formál, de nem bírál. Az órákig tartó beszélgetés nem megterhelő és nem szívja el minden energiád. Sőt, feltölt; hiszen végre újra önmagad lehetsz. Hosszú idő után végre nem kell megfelelned sem a másiknak, sem önmagadnak. Az érzés nem szenvedélyes és nem is mindent elsöprő, sokkal inkább kiegyensúlyozott. Értelmet nyer minden, amit addig átéltél, ami olyanná tett, amilyen vagy; s mindeközben újra rátalálsz a rég elfeledett gyermeki énedre.

Tiszta kommunikáció, tisztelet, bizalom. Minden elvárás nélkül, őszintén oszthatod meg mindazt, ami eddig életed során történt veled. Nem okoz gondot, hogy titkokat osztasz meg, rossz lépéseket és döntéseket vállalsz fel akkor és ott, mert érzed, s legbelül tudod, hogy nem bírál, vagy épp ítél el érte.

Ez az érzés, amiért érdemes élni.

„- Nem nevetek! – sírtam. – És kérlek, te se nevess, de azt hiszem, azért olyan nehéz túltennem magam ezen a pasin, mert komolyan azt hittem, hogy ő a lelki társam. 

– Valószínűleg az is volt. Csak az a baj, hogy nem fogtad fel, mit is jelent ez a szó. Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltűnnek.” (E. Gilbert)

Érezz!

Hányszor történik meg Veletek, hogy este bezuhanva az ágyba jut eszetekbe: ez a nap is eltelt; s semmi érdekes nem történt. Rohannak a napok, rohanunk mindannyian – így telnek a napok.

Fontos lenne lassítani, odafigyelni a világra, egymásra, s nem utolsó sorban magunkra. Annyi csodálatos dolog történik velünk és körülöttünk.

Múlt szombaton egy kellemesen eltöltött este után épp hazafelé tartottam, amikor megpillantottam a Holdat. Fekete volt az égbolt, tele csillagokkal, a levegő még meleg. Néhány felhőpamacs takarta a csillagos égboltot itt – ott. Imádok vezetni, de megálltam egy pillanatra és csak néztem csodálattal a holdat; ami mindent irányít. Eltelt így néhány perc, s igazán feltöltődve érkeztem haza. A gondolatok helyükre kerültek, a látvány pedig pozitív energiával töltött fel.

Próbáljátok ki magatok is. Elég csak pár pillanatra lassítani a nap folyamán, végén, hogy száguldó gondolataink lecsillapodjanak.

Az Utazás

10524615_10202837987895180_8230991705008996720_n

“Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt.                                                                                       Mark Lawrence

Utazás? Nekem MINDENt jelent. Emberek, városok, utak, tájak, ételek, életek, az életem.

Utazni úgy szeretek, ha tudom merre megyek, de nem tervezek meg mindent alaposan. Úgy, hogy legyen alkalmam megismerni az ott élőket, s szokásaikat. Úgy, hogy tapasztalok. Úgy, hogy legyen időm közben magamra. Gondolkodni, elmélázni, s megismerni lelkem, s gondolataim legmélyebb bugyrait is. Hiszen az utazás  lényege önmagunk megismerése is. Úgy, hogy legyen időm magamba szívni a táj, a történelem adott helyre vonatkozó szinte minden információját. Úgy, hogy játszva tanuljak, s közben barátokat szerezzek.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy megadja nekem a lehetőségét új tájak felfedezésének, új emberek megismerésének, hiszen így olyan ismeretekre teszek szert, melyek segítségével én magam is több  lehetek.

Skócia, az ország, mely annyi történetet, hiedelmet és titkot rejt; s mely után oly rég óra vágyakoztam, mindezt megadta ezen a nyáron. A Felföld tiszteletet parancsoló hegyvonulata, a szinte éj-fekete tavak, a zöldellő erdők, a mosolygós helybéliek mind-mind feltöltöttek pozitív energiával, melyekből táplálkozhatok a következő utazásig.

Ezt az érzést az tette teljessé, hogy két olyan útitársat sodort mellém az Élet, akikkel a hosszúra nyúlt kávézások, az esti beszélgetések, az együtt átélt élmények életre szóló barátságokat kötöttek.

Köszönöm nekik, hogy útitársaimmá szegültek, meghallgattak, s igazi szövetségeseimmé lettek az elkövetkezendő évekre.

Jövőre. Veletek. Valahol máshol :O)

“A repülőtér a nagy érzelmek színtere, ahol emberek találkoznak, esetleg életük fordulópontjához érnek, történetek kezdődnek vagy fejeződnek be.”                                                                                      Tony Parsons

 

Fotó: Esősi Krisztina

MERJ ÁLMODNI

Ahhoz, hogy elérjük célunkat, boldogan és kiegyensúlyozottan élhessünk, mernünk kell álmodni. Tisztában kell lennünk azzal, az Élet egy hullámvasút; minden hullámvölgy után hullámhegyek sora jön.

Képesek vagyunk minden előttünk tornyosuló hegyet megmászni,  a hullámokat meghágni, s túljutni a nehézségeken, ha hiszünk önmagunkban és képességeinkben.

A kulcs: TÜRELEM és HIT – amiről maga Whoopi Goldberg így nyilatkozott:

„Azzal tisztában voltam, hogy a vizet nem tudom borrá változtatni és macskákat sem tudok megtanítani franciául beszélni. De azt is megtanultam, hogy ha valamihez előítéletek nélkül közelítesz, anélkül hogy előre eldöntenéd, milyen az valójában, akkor előtted hever a világ. Amit csak megálmodsz, azt meg is tudod valósítani. Hiszem azt, hogy ott vagyok, ahol lenni szeretnék, bármilyen helyzetbe vagy körülmények közé helyezem éppen magam. Hiszem azt, hogy egy félárva lakótelepi kislány Manhattan mélyéről, aki maga is lányanya lesz, hét év segélyen és alkalmi munkán való tengődés után végül mégis filmszerepet kaphat. Úgyhogy igen, ha engem kérdezel, bármi lehetséges. Tudom, mert megéltem. Tudom, mert a saját szememmel láttam. Tanúja voltam olyan dolgoknak, amelyeket a régiek csodának hívtak, de azok nem csodák. Hanem megvalósult álmok. Emberi lényekként képesek vagyunk megteremteni a paradicsomot, és a saját kezünkkel javítani egymás életén. Igen, igen, igen – lehetséges.Ha valami még nem történt meg, az nem azért van, mert nem történhet meg vagy nem is fog; csak még nem jött el az ideje.”