Blog kategória bejegyzései

A JÓ EGÉSZSÉG TITKA, HOGY TELJESEN A mostBAN ÉLJÜNK

3. “A jó egészség titka, hogy teljesen a MOST-ban éljünk.”

Az egyik legfontosabb dolog az életünkben, hogy képesek legyünk a múlt sérelmeit elengedni – ugyanakkor képesek legyünk már lezárt kapcsolatainkból a jót is magunkkal vinni.

Ahhoz, hogy ezt megérthessük, meg kell tanulunk megbocsátani. Nem csak másoknak, de főleg önmagunknak. Számos olyan emberrel hoz össze az élet, akik évek óta ostorozzák magukat rosszul meghozott döntéseik miatt. Nagyon hosszú és fájdalmas folyamat előtt állnak, hiszen azt megtanulniuk, hogy a múltat nem tudják már megváltoztatni. Elfogadni a megmásíthatatlant nem egyszerű folyamat. A rengeteg kesergés, bosszankodás, a felelősök keresése csapdahelyzetbe, zsákutcába sodorhat mindannyiunkat.

Ahhoz, hogy fejlődhessünk, elengedhetetlen a múlt vizsgálata, de nem teljes mélységéig. Meg kell keresnünk azt a pontot, ahol jól éreztük magunkat, ahol boldogok voltunk és kiegyensúlyozottak. Meg kell keresnünk azt az állapotot felidézni, amikor erősek és optimisták voltunk. Ha ez sikerül, nyert ügyünk van.

DSC00033

Szeretem azt a mondást, hogy onnan ismerjük meg a felnőtt embert, meri vállalni a felelősséget tetteiért, s nem másra hárítja azt. Nagyon sok mindenkiből hiányzik ez a tulajdonság. Főleg azokból, akik  a leghangosabbak, a legkritikusabbak. Sajnos, őket sújtja rengeteg betegség is, hiszen ez az önmarcangoló folyamat nem múlhat el nyom nélkül.

Jegyezzük hát meg azt az idevágó mondást:

“Mind a szellemi, mind a testi egészség titka az, ha nem siránkozunk a múlt miatt, nem aggódunk a jövőért, hanem bölcsen és komolyan éljük a jelen pillanatot.”

Ha nem a múltban élünk és rágódunk vissza nem fordítható eseményeken; ha nem a jövőről ábrándozunk, akkor elménkkel a jelen pillanatra koncentrálunk és teljes életet élhetünk.

 

Nem a szavaid, hanem a tetteid határoznak meg

2. “Nem a szavaid, hanem a tetteid határoznak meg.”

Mennyire igaz ez a mondás – s kapcsolódik előző bejegyzésemhez. Sokszor, sok meggondolatlan szó hagyja el a szánkat. Tetteink azonban beszédesebbek.

Életünk egy út, melyen magunk választjuk ki, mikor melyik irányba haladunk. Döntéseink megmásíthatatlanok és a felelősség is egyedül a miénk. A tetteink eredménye az, ahol most tartunk . El kell fogadnunk, s talán ez a legnehezebb, hogy a múltban hozott döntéseink akkor és ott helyesek voltak. Nem szabad azon rágódnunk, mit kellett volna másképpen tenni; hanem elfogadni az akkor döntésünk és továbblépnünk.  Nem haragudhatunk másokra a most kialakult helyzetünkért, hiszen életünk kovácsai mi vagyunk, a végső döntést mindig mi hozzuk meg. Fontos, pontosan ezért, hogy mindig úgy cselekedjünk, MI magunk szerepeljünk önnön döntésünkben.

Merjünk bátran elhagyni a mások által már kitaposott utat, hiszen az nem lehet a miénk. A sajátunkat magunknak kell bejárnunk.

Az, hogyan viselkedünk önnön életutunkon, s hogyan befolyásol minket a környezetünk vagy épp mi befolyásoljuk mások életét – meghatározó mindannyiunk számára. Fontos úgy cselekednünk, hogy hűek maradjunk elveinkhez, s ne másokat okoljunk a kialakult helyzetekért.

“Mindannyiunk életében eljön az az idő, amikor eltávolodunk a körülöttünk kavargó drámától és mindazoktól, akik ezt okozzák. Vedd hát maga körül olyan emberekkel, akik megnevettetnek. Felejtsd el a rosszat és csak a jóra koncentrálj. Szeresd azokat, akik jól bánnak veled. Imádkozz azokért, akik nem teszik ezt meg. Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalanul éljük le. Ha összeomlik minden, az is része az életünknek, de mikor minden újra működésbe lép, s lassan talpra állunk – nos, az az Élet.”

 

“A szeretet mindent meggyógyít”

Ez a nap is elérkezett – Advent első vasárnapja.  Az elkövetkezendő napok már a Karácsony-várás időszakát ölelik fel. Arra gondoltam, minden nap megosztok Veletek egy bejegyzést, melyből töltekezhettek, töltekezhetünk – s melyek segítenek mindannyiunknak lezárni a mögöttünk sorakozó heteket, hónapokat, történéseket. Idézzük fel a boldog pillanatokat és engedjük el azokat, melyet csalódást, fájdalmat okoztak. Segítségül azokat a gondolatokat hívom segítségül, melyek Buddhától származnak – ezek között számos olyat találtam, melyek arra ösztönöznek bennünket, hogy átgondoljuk és megváltoztassuk életünket. Ezeket osztom meg Veletek az elkövetkezendő napokban a saját érzéseimmel fűszerezve.

1. ” A szeretet mindent meggyógyít.”

Valóban, hiszen legnagyobb szüksége mindig azoknak van a szeretetre, akikben a legkevesebb van belőle. Sokszor tüskések vagyunk, szúrunk, meggondolatlan mondatok csúsznak ki a szánkon – ezek akarva akaratlanul  örökké ott maradnak. Mindannyian vétünk hibákat, mondunk ki, sajnos, nem komolyan gondolt szavak.

El kell fogadnunk, hogy mindannyian mások vagyunk. Előítéletek nélkül kellene elfogadnunk egymást. Talán ez a legnehezebb. Sosem tudhatjuk, milyen háttérrel, mennyi gonddal, bánattal indulunk neki egy napnak – s ugyanez igaz akkor is, amikor hazatérünk egy-egy dolgos nap után. Fáradtan, kimerülve sokkal érzékenyebbek vagyunk.

DSC02318

Nem könnyű megvalósítani, de törekednünk kell arra, hogy kellő nyitottsággal, odafigyeléssel és szeretettel viseltessünk egymás iránt;

hiszen

“Harag nem old fel haragot – a szeretet mindent felold.”

Emlékezünk, emlékezzünk…

November elseje különös nap.

Emlékezünk, gyertyát gyújtunk, s megállunk végre egy pillanatra, hogy emlékezzünk.

Számomra ez a megemlékezés többszörösen átalakult, új értelmet nyert. Nagymamám ezen a napon aludt el örökre hosszú évekkel ezelőtt – a halála után két héttel az akkor népszerű musical, a Padlás egyik dalát énekeltük el a szalagavatónkon.  Nehéz volt a szívem, de a dal tartalommal telt meg ott és akkor. Minden szavát magaménak éreztem.

Nem egészen két évvel ezelőtt Apa is elaludt örökre, talán már fentről vigyáznak rám, ránk, s terelgetnek minket jobb utakra. Nem véletlen, hogy azon a tavaszon a színház műsorára tűzte hosszú évek utána a Padlást ismét. (Említettem már korábban, nincsenek véletlenek.) Háromszor ültünk be a gyerekekkel egymás után. Nem tudtam nem odafigyelni minden egyes szóra, érzésre, ami új és új tartalommal telt meg.

candles-230779_640

Megváltoztam. Emlékezem. Nem csak egy napon az évben. Minden nap. Keresem, figyelem és érzem őket. Tudom, hogy vigyáznak ránk odafentről.

http://www.youtube.com/watch?v=CR7HyHZ2Ipk

Az ősz színei

Ahogy elmúlik szép lassan az indián-nyár, s közelednek az esős, hűvös őszi napok, egyre többször jut eszembe a nyári utazás: az esték, a séták, a hosszúra nyúlt beszélgetések, a naplementék, a véget nem érő autózások.

Szeretem az őszt minden színével együtt.

Szeretem, ha előbukkan a nap, ha csak egy rövid időre is.

Szeretem nézni a várost hajnalban, ahogy a nap kel fel, sugarai pedig furcsa színűre festik a ködbe burkolózott várost.

Szeretem a színes faleveleket és a lehullott gesztenyét.

Ilyenkor jólesik már egy meleg tea vagy forró kávé mellett elmélázni, s visszagondolni olyan eseményekre az életemben, melyek ugyan elmúltak, de jóleső érzéssel töltenek el. Jó ilyenkor egyedül lenni és feltöltődni. Vinni magammal a jó dolgokat tovább az utamon, s letenni azokat, melyek visszatartottak.

S mindehhez egy jó zene is elkel:

http://www.youtube.com/watch?v=KLVq0IAzh1A

 

 

Szabadság

153246258

“Minden nő szabadságharca addig tart, amíg nem találkozik egy valódi Férfival. Akkor a Párducból szelíd Őz lesz, s a női szabadságharcos zászlóbontójából egy szerelmes asszony, mert minden vágya, hogy egy biztonságos tenyéren üljön, és érezze egy erős, oltalmazó és szerető kéz melegét. Az önvédelmi lázadás csakis azért tarthat egy életen át, mert nincs manapság biztonságos tenyér. A szingliség a nőknek nem életcéljuk, és főleg nem valamiféle beteges eltévelyedésük, nem erkölcsi és hormonális zavaruk, hanem saját nemüket eláruló és alkalmatlanná vált férfiaktól való szabadulás egyetlen lehetősége. Egyedül nem jó, de még mindig jobb, mint vele együtt. Arra mindenesetre jó, hogy elinduljon a nő befelé, önmaga felé…”
Müller Péter

…mi fér egy életbe…

Mi fér egy életbe?

A meghatározó gyermekkor: szülőkkel, nagyszülőkkel, barátokkal, iskolatársakkal. Küzdelmes évek, melyek megtörnek, nyomot hagynak és bár elhalványulnak, de sosem tűnnek el. Az emlékek megmaradnak és az élet legváratlanabb pillanataiban törnek fel a mélyről, s indítanak el új irányba.

A szerelemmel teli fiatalkori évek: versek, dalszövegek, feleség, gyermek, betegség. Útkeresés, megfelelés, beilleszkedés. Végre valódi család, ahová jó tartozni, együtt lenni, megélni, küzdeni. Lehetséges, hogy korai döntés volt? Elveszett valami az úton, s nem volt lehetőség már visszahozni? A döntés meghozatala elkerülhetetlen volt.

A felnőtt évek, melyek újra küzdelmekkel telve teltek. Szeretetben, összetartozásban, új környezetben, szerető családban, olyan munkakörben, ahol a szeretetadag dupla dózisban jár, de valami  mégis elveszett. A hit és a bizalom, hogy újra visszatalál hozzánk az, aki egyszer fontos volt, nem múlik.

A nyugalom évei…. ez már nem adatott meg….Az út kétharmadánál elfogyott az erő, bár lett volna még miért küzdeni.

Nehéz volt megértenem és elfogadnom, még nehezebb kimondanom, hogy nem az a fontos, találkozunk e még, hanem az a lényeg, mit viszünk magunkkal.

60 éves lettél volna ma. Talán nagy ünnepséggel, családi körben, gyerekekkel, unokákkal, barátokkal.

Nem érted meg – de biztos vagyok abban, hogy mindannyian gondoltunk Rád így vagy úgy; mindannyian máshol, máshogyan, de mégis Te voltál a fontos ma.

Az emlékek halványodnak, az évek szaladnak, de az érzések ugyanúgy megmaradnak.

Hiányzol Apa.

….nő ismét….

IMG_4387

 

Az alábbi kis mese, történet ismeretlen szerzőtől származik ugyan, de szorosan kapcsolódik a legutlsó bejegyzésemhez. Hányan éljük át ezt, s darál be minket a hétköznap – pedig valóban milyen egyszerű is lenne odafigyelni magunkra, társunkra – észrevenni azokat a jeleket, ahol még van remény, van visszaút.

Ha érdemes, dolgoznunk kell rajta – közösen.

Ha nincs? Le kell zárni, megbocsátani és útjára engedni azt, aki menni szeretne…

“Férfi: Hol rontottam el Mester?
Mester: Mindenhol fiam!
F: Az hogy lehet, úgy érted mindent rosszul csináltam?!Az nem lehet, én megtettem mindent.
M: Nem fiam, Te tettél, de épp a “mindent” nem tetted meg!
F: Hogy érted ezt?
M:Anyát akartál, fiam, megkaptad!Mond mit jelent szerinted az hogy “anya”?
F: hát, aki elvégzi a háztartást, ellátja a gyerekeket meg ilyesmi.
M:Hát ez az látod, nem ezt jelenti!!A nőt jelenti fiam aki szerelmével táplálja a családot!! De a tüzet nem csak őrizni, de táplálni is kell! S Te nem törődtél a Fényével!
F:Na, de mi lett a szerelmével??
M:Megölted!
F: ÉÉÉN? Én öltem meg?Az nem lehet, én szerettem!!
M: Valóban? Akár egy háztartási gépet!!!S pont úgyis birtokoltad!Gondolod egy házassághoz elég ez?
F:Na, de hol hibáztam, Mester?
M:Megfeledkeztél róla fiam, hogy ott él benne a lélek!Mert a nő szerelme a lekéből fakad!Három kör egymás körül:Lány, a belső kör, nő a középső, s anya a legkülső.Te csak az anyát szeretted, de közben megfeledkeztél a nőről!!S egyáltalán nem érdekelt a benne élő lány, a tiszta gyermek!Te voltál az ő tükre, de Te önmagaddal voltál elfoglalva, ahelyett hogy ővele foglalkoztál volna!!Neked csak az anya kellett, de nő nélkül nincsen anya, s ha elhal a gyermek, kihuny a szerelem tüze!.Magára hagytad, elfordultál tőle, s lassan halkul, elsorvadt a lángja a Fénye!!!
F:De mit tegyek most Mester?
M:Figyelj, s tanulj tőle!!
F:ÉN tanuljak tőle?Dehát én vagyok az erő, mit tanulhatnék egy gyenge nőtől?
M:Ezt fiam.Gyengédséget!Mert ez az Ő ereje.A szíve!Messze felül van ez a Te erődtől!
F:De hogyan tehetném ezt Mester?
M:Mondtam már!Figyelj!Figyeld és csendesedj el!!Kérdezd és hallgasd!Ne, Te legyél a fontos, hanem ő! Ismerd meg.Nem csak kívül, belül is!Mire vágyik mit kíván, mit szeret!!S hagyd el a kifogásaid!
F:Na, de Mester én nem fogom feladni önmagamat!!
M:Akkor bizony elvesztél fiam.Mert ő a Te Forrásod, Ő az aki téged táplál, s őnélküle Te csak félember vagy!!Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod minden nőben él a lélek, csak egy üres tükör maradsz!! Tehát Te döntöd el megtöltöd-e tükrödet a Tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad!Engedd meg, hogy Megmutassa magát Neked, szeresd, óvd, és öleld,hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked fiam, a Gyönyör kapuját!!
Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, s tudatása azért adatott hogy tápláljon, s erőssé tegyen Téged, ha Te befogadod.De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad!S ő felemel Téged, fiam azért hogy Te is emelhesd őt!!Így működik!Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess!!S óvd mit a legbecsesebb ékszert, mert Ő a Te igazi kincsed!! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved!!
F:Köszönöm, Mester! Tehát ez a minden, a lelke, a Forrása!Így lesz!Királynővé teszem a nőmet, s a királya én leszek!

S azt hiszitek ez mese?!Pedig nem az!Ez az igaz szerelem, ahol a nő a Föld, s a férfi az ő Napja, hiszen a Földben van elültetve a MAG,benne él a tavasz, a nyár, minden virág, s az új élet belőle fakad, de mit ér a Föld s a Mag, a Nap fénye nélkül, s mit ér a Nap fénye a Föld nélkül, ahol fű, fa, virág a Nap fényét szomjuhozza?S mit ér a sivatag, ahol a Nap fénye elpusztít minden növényt, s helyén csak kopár sivatag marad?”

„Ki bájos és ki nőies?” – hangzott el minap egy kedves ismerősöm szájából a kérdés.

Számomra bájos lehet egy mozdulat, egy kisgyermek, egy tréfás megjegyzés.

A nő viszont attól Nő, hogy határozott, mégsem kemény. Attól, hogy gondoskodó, de nem anyáskodik a társa felett.

Attól, hogy Férfi van mellette, hisz ő lesz az, akitől a nő Nőnek érezheti magát.

Nem a ruha, és a smink tesz valakit nővé – hanem a lénye.  Súlytól és életkortól függetlenül.

Nem az, ha mindig erős és férfiakat megszégyenítő elszántsággal, keményen teszi a dolgát, hanem az, aki megmutatja igazi énjét. Feltárja legbensőbb érzéseit, félelmeit, esendőségét, ahelyett, hogy mindig keményen tartja magát.

Nem szégyell segítséget, támogatást kérni, ugyanakkor ő maga is megadja társa számára a biztos hátteret.

Mit gondoltok erről?

Kérlek, osszátok meg velem véleményetek Ti is.

1000444_10200509702169492_232457993_n

Egy nő nem attól lesz különleges, hogy magára ölt egy álarcot, ami a tökéletes képet festi le róla,  hanem attól, hogy változik. 

Folyamatosan.
Tanul a hibáiból, ha kell, elköveti őket újra, csak hogy megtanulja, mi is a járható út.


Bár ezerszer megtörték már, mindig képes ugyanúgy, tiszta szívvel szeretni, hiába mondja az ellenkezőjét. Amint felállt az előző csalódásból, megújult erővel megy tovább és tovább, amíg célba nem ér.
Mert célba fog.

Egy nő, még ha úgy is érzi, elbukott, akkor is tudjon emelt fővel távozni onnan, ahol csatát vesztett. De igazán különlegessé az teszi, hogy magabiztos, nem zárkózik el az ismeretlentől, viszont csak akkor nyílik meg, ha érdemes.

Nagyon is jól tudja, mit akar és azzal is tisztában van, hogy megérdemli, ahogy minden nő azt, hogy különlegesnek érezze magát, mert bizony az. “

Zen

 

Kísérőink

Álljon itt kezdésként most egy zen történet:

“- Mi a helyes ösvény? – kérdezte a szerzetes a mesterétől.
– A szemed előtt van – hangzott a válasz.
– Akkor miért nem látom?
– Mert magaddal vagy elfoglalva.
– Mi a helyzet veled? Te látod?
– Amíg létezik számodra az, hogy “én”, meg “te”, nem veheted észre – mondta a mester.
– És ha már nem fog létezni a számomra “én” meg” te”, akkor végre meglátom a helyes ösvényt?
– Amikor már nem fog létezni a számodra az “én” meg a “te”, ki lesz az, aki látni akarja az ösvényt?”

A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság. (Buddha)
A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság (Buddha)

Az elmúlt napokban több olyan dolog történt velem, amely arra utalt, hogy a társas kapcsolataim ismét új irányt vesznek. Eddig is tudtam és éreztem, hogy nem lehet mindig mindenki velünk végig az utunkon – de az a tempó, ahogyan a változások bekövetkeztek nem volt ennyire gyors.

Ma megfogalmazódott bennem, hogy életünk különböző szakaszaiban egészen másképp éljük meg kapcsolataink változásait.

Vannak, akik bírálnak, kritizálnak és erőszakkal próbálják meg kivetíteni a másikra saját bizonytalanságukat, féltékenységüket vagy épp irigységüket. Számukra az élet egy robogó vonat, s nem veszik sem az időt, sem a bátorságot, hogy néha leszálljanak, esetleg lassítsanak és a tájban is gyönyörködjenek. Mindent és mindenkit birtokolni akarnak, még a másik gondolatait és érzéseit is. Nem veszik észre, hogy változunk és nem is akarják elfogadni a változást. Szerintük csak az a helyes, amit ők látnak, gondolnak – s ha valaki kilóg a sorból, azt mérhetetlen cinizmussal oktatják ki.

A másik csoport, aki oly mértékben ragaszkodik, hogy szinte már fullasztó. Nem tud meglenni a másik nélkül, legyen az barát vagy szerelem. Kapaszkodik mindenáron, saját függetlenségét és büszkeségét is feladva szinte szimbiózisban él a társsal. Hangoztatja, hogy nem tud meglenni egyedül, s minden felelősség a másikra hárít. Kapaszkodik, s húzza vissza azt, aki haladna…

A legfontosabb az lenne, ha mindannyian felismernék, hogy nem kísérhetjük egymást egy életen át. Vannak időszakok, mikor töltődünk vagy épp más fejlődési szakaszban vagyunk. Elkísérjük egymást egyik állomástól a másikig, de ezek a kapcsolatok nem egy életre szólnak. Adott időszak adott körülményei között támaszai vagyunk egymásnak, esetleg szövetségesei, vagy épp ellenségei.

Ha figyelünk és tanulunk, rengeteg tapasztalatot vihetünk magunkkal egy egy szakasz megtétele után. Észre kell vennünk és el kell fogadnunk a jót; a negatív élményeket pedig megbocsátani és elengedni. Így lesz egyre könnyebb és boldogabba a soron következő életszakasz.

Minden emberi kapcsolatnak feladata van. Meg kell találnunk a közös pontot, azt a szerepet, amit ott és akkor be kell töltenünk. Lehet ez barátság, szerelem, vagy csak egy tükör – ahol megmutatjuk a társunknak, merre is kellene tovább mennie. Olyan energiákat szabadíthatunk fel, ha minden megfelelés és görcs nélkül elfogadjuk ezeket az alkalmakat, hogy a további életszakaszban feltöltődve indulhatunk tovább.

www.tvn.hu_a5d1570839920c0123d4ebdab672bea5

Meg kell tanulnunk elfogadni és elengedni.

Meg kell tanulnunk, hogy nem bújunk a csigaházba, hanem nyíltan beszélünk gondolatainkról és érzelmeinkről, hiszen nem tudhatjuk, a minket ért hatás merre visz minket tovább utunkon.

Meg kell értenünk, hogy nem az a fontos, hogy találkozunk  e még, hanem hogy mit viszünk magunkkal….