Az életnek nevezett kötéltánc legnagyobb részében behúzódunk a magunk alkotta otthonos színtérre. Ott mindvégig kényelmesen megbújhatunk: elfoglaltan, gondolatokba merülve, szenvedve vagy jókedvűen. Ismerős és mozgásterünket szűkre szabó kikötő ez, egyetlen kijárata a kifeszített kötél, amelyik a következő biztonságos kikötőhöz vezet. Idővel és igen kellemetlenül az ígéret refketorfénye a következő színtérre vetül, és a miénk fájdalmassá vagy üressé válik. Amikor ez bekövetkezik, megdermedünk a helyünkön. Megkockáztatjuk-e a változtatást, elindulunk-e a magasban kifeszített kötélen?” (Judith Sills)
Az életnek nevezett kötéltánc legnagyobb részében behúzódunk a magunk alkotta otthonos színtérre. Ott mindvégig kényelmesen megbújhatunk: elfoglaltan, gondolatokba merülve, szenvedve vagy jókedvűen. Ismerős és mozgásterünket szűkre szabó kikötő ez, egyetlen kijárata a kifeszített kötél, amelyik a következő biztonságos kikötőhöz vezet. Idővel és igen kellemetlenül az ígéret refketorfénye a következő színtérre vetül, és a miénk fájdalmassá vagy üressé válik. Amikor ez bekövetkezik, megdermedünk a helyünkön. Megkockáztatjuk-e a változtatást, elindulunk-e a magasban kifeszített kötélen?” (Judith Sills)

ENGEDD EL A KÖTŐDÉST

7. “Engedd el a kötődést.”

A tegnapi bejegyzés témájához szeretnék még megosztani Veletek néhány gondolatot.

Nem csak megbocsátanunk kell ahhoz, hogy boldogabb és teljesebb életet élhessünk. El kell engednünk minden negatív érzést, haragot, dühöt vagy épp csalódást.

Figyeld csak meg, ha valaki felbosszant vagy bánatot okoz neked, őt magát hogyan érinti ez? Ugye? Máris látod magad előtt a gúnyos mosolyt, hallod az elejtett megjegyzéseket és látod, amint a másik magadra hagy téged a gondokkal. Sose felejtsd el, hogy az, amit érzel – az a tiéd. Ha bosszús vagy, haragos vagy dühös – ez mind – mind benned van. Nem tudod a másiknak átadni. Ha nem hatnak az érzéseid a másikra, akkor azok mind egy szálig a te birtokodban maradnak; s előbb utóbb megbetegítenek.

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.”

Olyan ez, mint az ajándék, amit nem fogadnak el tőled. Nálad marad. Az összes érzés, melyet magadban tartasz, nem engedsz el, sajnos neked okoz majd gondot.

Engedd hát el mindazt, ami már nem szolgálja az életed. Fogadd el, hogy mások másképp látják a dolgokat, s hagyd élni a saját életüket. Tégy úgy, ahogy neked jó és elfogadható. Ne akarj se megfelelni, s ne is őrizd görcsösen a rossz emlékeket.

http://www.youtube.com/watch?v=Q0sQcC4Duc0

Hidd el, teljesebb, s boldogabb élet vár így Rád!

 

SZERESS, ÉLJ, ENGEDJ EL

6. “Szeress, élj, engedd el”

Különös nap a mai. Olyan, ami mély nyomott hagyott bennem két évvel ezelőtt. Olyan, ami örökre megváltoztatta a gondolkodásmódom. Olyan, ami teljesen megváltoztatta az életem. Olyan, ami befolyással volt a múltamra és az akkori jelenemre, ezáltal alakítva a jövőmet. Amit MOST élek.
Amikor elveszítünk valakit, aki fontos szerepet játszott az életünkben, rengeteg mindent átgondolunk és átértékelünk. Kapcsolatokat, érzéseket és legfőképp fontossági sorrendeket. Nem a legjobb az, hogy sokszor tragédiának kell történnie ahhoz, hogy végre a saját életünk kezdjük el élni. Sokszor a csalódás, a harag vagy épp a megfelelési kényszer irányít minket – de eljön az idő, amikor tér és idő megszűnik, s olyan események sorába csöppenünk, ahol egyszerre több érzéssel is kell megszűnni.
Apa!
Két évvel ezelőtt ezen a napom döbbentem rá, hogy mit jelent várni. várni, hogy az, akihez valaha szoros szálak fűztek, talán a legszorosabbak – hány éven át várta, hogy visszatalálok hozzá. Rádöbbentem, mit jelent a megbocsátás mindkét oldalról. Azt, hogy nem baj, ha hibázunk, hiszen gyarlók vagyunk mindannyian – de a lényeg az, hogy meg tudjunk bocsátani. Ezt nagyon nehéz elfogadni, s elengedni sérelmeket. Nekem sikerült! Köszönöm!
Azt is átéltem és megértettem, mit jelent a sokszor már – már elcsépelt SOHA TÖBBET kifejezés. Sokszor és sokat vártam azelőtt is, de ezen a napon tanultam meg alig pár óra leforgása alatt, mit jelent az ismeretlen várni.
Nagyon sokszor hallottam évekig, mennyire erős vagyok és vigyázzak erre a tulajdonságomra. Köszönöm, hogy ott és akkor megtanítottad nekem, mit jelent valóban ERŐSnek lenni. Erős az, aki kimutatja az érzéseit és a félelmeit.
Megtanultam azt, mit jelent elfogadni és befogadni, mit jelent toleránsnak lenni. Olyan emberek vettek körül, akik nagyon szerettek Téged és elfogadtak engem, mert tudták, Neked ez milyen fontos.
Átértékelődött az életem. Tanulok, figyelek és másfelé kormányozom most már a hajómat. Hosszú még az út, de már jó szeleket fog a vitorla… :O)
Köszönöm az elmúlt évet, a visszatérő barátokat, barátnőket, iskolatársakat, gyermekkori szerelmet, új munkatársakat, hiszen mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy visszataláljak önmagamhoz, s mindannyian újra hozzáadnak a mindennapokhoz értékes perceket, érzéseket  – nem véletlenül léptek be újra az életembe.
Már nem aggódom, ne aggódj.
Jó éjt.
“A végén ezek a dolgok számítanak a leginkább: Mennyire szerettél? Mennyire éltél teljes életet? Milyen mélyen engedted el?”

ENGEDD EL, S A TIÉD LESZ ÖRÖKRE

5. “Engedd el, s a tiéd lesz örökre.”

Hosszú ideig nem értettem ezt a mondatod. Rengeteg fejtörést okozott, hogy megfejtsem. Most már tudom, csak akkor és annak sikerül ezt valóban megérteni, éreznie, ugyanakkor elfogadnia, ha valóban átéli. Legyen szó tárgyakról, élményekről vagy a körülöttünk élő emberekről.

Hányan halmozunk fel tárgyakat otthonunkban, melyekre valóban nincs is szükségünk. Tele a pince, a padlás, a szekrények rengeteg holmival. Mennyi felesleges, használhatatlan csecsebecsét veszünk ajándékba; különösen ilyenkor Karácsony táján.  Képesek vagyunk csak azért megvenni valamit, mert épp rossz kedvünk van, talán akciós, de lehet épp a szomszéd ajánlotta.

“Csak azt veszítheted el, amihez ragaszkodsz.”

Hányan félünk kilépni rossz kapcsolatainkból – akár házastársi, akár baráti kapcsolat, de említhetném a munkahelyi kapcsolatokat is. Örökös megfelelési kényszer dolgozik bennünk, s sokszor hozunk döntéseket, melyekben mi magunk nem vagyunk benne. Ezek a görcsök egy ökölbe szorított kézhez hasonlóan megakadályozzák, hogy valódi személyiségünk, érzelmeink a felszínre törjenek  – s sajnos azt is, hogy bármi jó és tartalmas élmény megtaláljon minket. Egy zárt ajtó, ablak mögé semmi nem tud berepülni sem.

Miért kellene olyan kapcsolatokban léteznünk, melyek akadályokat gördítenek a továbbhaladásunk elé; olyanokra, melyekben nem ránk van szükség – hiszen csak eszközök vagyunk.

http://www.youtube.com/watch?v=c4vtbjyM5ug

Engedjük hát el, ami nem szolgál minket. Jó szívvel adjuk oda azon tárgyankat, akiket ezek valóban boldoggá tesznek. Tárjuk ki szívünket és olyan emberek találnak mjad meg bennünket, akiknek helye van annak a legrejtetteb zugában is.

Bátorság!

“Uralod, ha elengeded. Eléred, ha nem kergeted. Tiéd, ha már nem akarod. Megtalál, ha nem kutatod.”

 

AKI BEFELÉ NÉZ, AZ FELÉBRED

4. “Aki befelé néz, az felébred.”

Mindannyiunk számára a legnehezebb és legrögösebb út befelé vezet. Nagyon sokszor fojtunk el érzéseket, megérzéseket, mondatokat, eseményeket. Nem akarunk megérteni helyzeteket és elfogadni azt, nekünk is részünk volt abban, hogy a dolgok nem feltétlen kedvezően alakultak.

Ahhoz, hogy kijussunk a saját magunk építette falak mögül, lemászhassunk végre az elefántcsonttoronyból, melybe önszántunkból zártuk be magunkat – először is befelé szükséges elindulnunk. Melyek azok a helyzetek, ahol mindig ugyanazt a döntést hozzuk, ugyanúgy reagálunk még akkor is, ha ez számunkra nem előnyös. Miért és hogyan keveredtünk bele abba a csapdába, ahol már nem látjuk a kiutat, az alagút végét sem – talán már meg sem tudjuk mondani.

Fontos és talán a legfontosabb az őszinteség. Nem csak másokhoz, hanem elsősorban önmagunkhoz. Merjük átgondolni és megfogalmazni, ha kell hangosan is kimondani, akármennyire is fáj – hol vesztettük el önmagunkat.

Ha elindulunk azon az úton, mely a szívünkhöz vezet, megnyílik előttünk a világ.

Ha körülnézünk, azok az emberek megnyerőek és sugározzák az erőt és az életet, akik rendben vannak önmagukkal, akik ismerik saját erősségeiket és gyengeségeiket és nem szégyellnek erről beszélni sem. Miért is tennék? Minden, amit átéltünk, mindenki, akivel megismerkedtünk, az életünk részévé vált. Fogadjuk hát el önmagunkkal együtt.